Minden bizonnyal Amerika továbbra is kényelmes és példaszerű ország marad azoknak, akik szeretik a tengeren túli élet szabadságát. Az Egyesült Államok elsősorban befogadó országként híres, hiszen a lakosság nagy része bevándorlói gyökerekkel rendelkezik. Az olvasztótégely működött, létrejött egy sikeres államszövetség, világhatalom, amely az elmúlt harminc évben uralta a geopolitikai világrendet. A színesbőrűek és fehérek közötti konfliktus azt mutatja, hogy amit a múltnak hittünk már, továbbra is velünk, közöttünk él. Az amerikai társadalom számára még mindig komoly kihívást jelent az etnikai, faji gyűlölet kezelése. Az általános jólét enyhített annak megnyilvánulásán, de nem oldotta meg végérvényesen a nézeteltéréseket. Minden bizonnyal sokat fejlődött Amerika ebből a szempontból, és a világ más országaihoz képest akár idillinek is tűnhet az ottani demokrácia, de jól látszik, hogy nincsenek tökéletes rendszerek, és maga a demokrácia sem egy örökre beállt, megmásíthatatlan rend.
Sokan azt gondolták, hogy a gazdasági jólét csodákra képes és eltöröl minden faji, nemi, etnikai, vallási konfliktust, de időnként a valóság rácáfol erre az illúzióra. Európában is láttuk már és látjuk most is, hogy a gyűlölködés könnyen elszabadul. Egyetlen kormány, állam, nemzetközi szervezet sem dőlhet hátra azzal a tudattal, hogy elfogyott a munka, elértük a tökéletességet. Ebben a világban nincs tökéletesség, hanem csak maximum törekvés a tökéletesség látszatának fenntartására. Ezt tette az Egyesült Államok, nem kis sikerrel, ezt próbálja tenni általában Nyugat, beleértve Nyugat-Európát, de az államok is külön-külön, amelyek egy bizonyos képet akarnak elfogadtatni magukról a világgal. Ezek a képek rendszerint torzítanak, mellőzik a problémákat, csak olyan pozitív részelemekből megkonstruált kirakósképek, amelyek a felületes szemlélőt elkápráztathatják, de a valóságot figyelmesebben követők tudják, hogy mindez csak marketing. Kétségtelen, hogy ez a mesterségesen összerakott és „lekommunikált” kép tartalmaz valóságelemeket, mondható úgy is, hogy a komplex valóságnak egy leképződése, de képtelen megragadni annak összetettségét. Egyébként nem is ez a céljuk azoknak, akik ilyen ország, város, közösségi vagy ideológiai marketingeket kommunikálnak.
Nyugat nem szívesen beszél arról, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre mélyül. Évről-évre nő a társadalom perifériájára szorultak száma, ami egy hatalmas paradoxont jelent Nyugat számára. Miközben az átlagéletszínvonal javul, vagy legalábbis nem romlik látványosan és mondhatjuk, hogy az emberiség történetében a legszerencsésebb időszakot éljük, hiszen nincsenek olyan nagy világégések, éhínségek, amelyek tízmilliókkal pusztítanák a lakosságot (egyelőre a koronavírust is olcsón megúsztuk), eközben egyre több ember nem találja helyét ebben az elanyagiasodott szemléletű világban, ahol a kettős mércét még mindig túlságosan könnyedén alkalmazzák mindenütt a hátrányos helyzetűek kárára. Ez a megkülönböztetés, az anyagi javak igazságtalan elosztása olyan méretű társadalmi fesztültséget okoz, amely búvópatakként mindig ott rejlik a mélyben, és csak kontextus, meg időzítés kérdése, hogy mikor tör felszínre. A koronavírus-járvány okozta félelem, a vesztegzár minden bizonnyal felerősítette a feszültséget, ami nemcsak Amerikát, hanem Nyugat-Európa nagy demokráciáit is pillanatok alatt lángra lobbantotta. Sokan az Egyesült Államok hanyatlásáról vizionálnak, ugyanis Washington az elmúlt években elvesztette azt az erkölcsi tőkéjét, amit hosszú évtizedek alatt halmozott fel. A rasszizmus ellenesek hulláma mögé bújó tömegek lázadása lehet ennek a hanyatlásnak az egyik jele, amely kihat az egész világra. Jó lesz, ha egész Európában odafigyelünk és ismét tudatosítjuk, hogy lezárt folyamatok nincsenek, a történelemnek sosincs vége. Jó lenne idejében észbe kapni és belátni, hogy ahogyan eddig éltünk, azt úgy nem lehet folytatni. A koronavírus-járvány is ezt mutatta meg, rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e változtatni.
