Az igazság az, hogy borzalmas lehet, ha az ember túléli a hivatását, ha eljön az a nap, amikor be kell látnia, hogy immár nem képes arra a feladatra, amire teljes életét feltette. Ezért némiképpen megértem Biden elnököt, aki lassan és eléggé későn jutott el erre a felismerésre, talán ő volt az utolsó, aki belátta, hogy vissza kell lépnie.
Elég ijesztő volt nézni az elnöki vitát. Két aggastyán csörtézett, egyikük képtelen volt összeszedni magát, vagy akár mentálisan jelen lenni a folyamatban, a másik – ahogyan addig is tette – folyamatosan hazudott és képtelenségeket állított. Ez rettenetes perspektíva elé állította az Egyesült Államokat. Nehéz elhinni, hogy a háromszázharmincmilliós országban a két nagy párt ennyire képes, hogy ezt a két embert küldenék a Fehér Házba.
Végül a rábeszélések, támadások, számok és statisztikák meggyőzték Bident. Visszalépése precedens nélküli helyzetet teremtett, és itt vannak olyan dolgok, amelyeket kívülállóként nehéz átlátni. Talán a legfontosabb az a kérdés, hogy miként lehet – alig több mint száz nappal a voksolás előtt – kampányt építeni az új jelölt mögé. Amerikában a kampány ugyanis nem meghatározott időtartamra szól, mint nálunk, hanem gyakorlatilag a választási eredmény hivatalosítása utáni percben indul is a következő hadjárat.
A kampányok erőteljesen a jelölt személye köré épülnek, és ennek hatalmas pénzügyi vonatkozása is van. Iszonyú sok pénz gyűl össze adományokból, támogatásokból, és ennek az anyagi forrásnak a kampánystáb mint intézmény a kezelője. Ha a jelölt visszalép, vagy egyéb okból megszűnik a verseny része lenni, akkor az a kampánycsapat mint intézmény is megszűnik, az új jelölt mögé új csapat épül. Egyáltalán nem egyértelmű és nem egyszerű a begyűlt pénzforrások átadása a leköszönő és az új stáb között, ennek törvényes akadálya is lehet.
Jelenleg azon spekulálnak, hogy amennyiben Kamala Harris alelnök lesz az új jelölt, aki Biden mellett eddig is szerepelt a jegyzéken, a stáb végül is Biden–Harris-csapatnak számít, ezért a folyamat valószínűleg egyszerűbb lesz, nem a semmiből s nem teljesen új név köré kell új stábot építeni. Még így is szinte biztos, hogy az eddig begyűlt kilencvenhatmillió dollár átutalásának törvényességét meg fogják kérdőjelezni.
Ez nagyon homályos terület. A törvény alapján igazából csak az egyértelmű, hogy a jelölt visszalépése esetén a stáb nem köteles a pénzt visszajuttatni az adományozóknak. De hogy pontosan mit tehetnek vele s mit nem, arra egyelőre mindenki csak vállvonogatással felel. Így aztán, bár nagyon valószínű, biztosnak azért nem biztos, hogy Kamala Harris lesz a demokraták elnökjelöltje.
A Demokrata Párt hírhedten képes arra, hogy piszlicsáré kérdéseken rágódjon, hogy vezéralakjai hajba kapjanak akkor, amikor leginkább szükség volna az egyetértésre. Harris mellett szól viszonylagos ismertsége, tapasztalata, eddigi tevékenysége, a kampánypénzekhez való könnyebb hozzáférése, az, hogy a felmérések szerint most valamicskével esélyesebb Trump ellen, mint a jelenlegi elnök, továbbá bírja Biden, illetve számos vezető demokrata politikus támogatását.
Ellene szól az, hogy mind a pártaparrátus, mind a választók között sokan túl radikálisnak tartják, mások szerint viszont nem elég radikális. De ez ma mindegyik demokrata politikusról ugyanígy elmondható.
A másik oldalon ilyen viták nincsenek. A republikánusok rég létrehozták azt a belső egységet és pártfegyelmet, amellyel egy emberként állnak be jelöltjük mögé, bárki is legyen az. Aztán amióta Trump keze alatt a párt veszélyes szektává, eszelős vallási mozgalommá alakult, azóta több tízmillió egyszerű választó is részese lett ennek a vezényszóra szavazó tömegnek.
Egyszerűen nem lehet olyasmire gondolni, olyan bűncselekményt, elvetemült cselekedetet kitalálni, amely ennek a tábornak számottevő részét eltántorítaná Trumptól. A legtöbben még azt sem látják be, hogy (az évszázad eufemizmusaként) emberként azért neki is akadnak hibái. A szektavezér ugyanis soha nem téved, nem hibás, nem lehet bűnös. Könyveket osztogatnak, amelyekben Trump messiás, a bibliai József, Dávid. Jézus az emberiség üdvözítője, Trump Amerikáé – harsogják.
Szerencsére egyre gyakrabban hallunk olyan keresztény prédikátorokról, akik – híveik elvesztését kockáztatva – szembefordulnak ezzel a nemzetifasiszta vallási szédelgéssel. A Trump-hívők viszont immár mártírt is láthatnak benne a néhány nappal ezelőtt lezajlott merénylet után.
Azt hiszem, egy dologban egyetérthetünk: a képviseleti demokrácia egyik fontos szerepe az, hogy az ellentétes álláspontokat tárgyalóasztalnál, gyűléstermekben ütköztesse. Ez hatalmas előrelépés az emberiség gyermekkorához képest, amikor az egyet nem értő felek fegyverrel rontottak egymásra. Sajnos, még mindig akadnak bőven olyanok, akiknek ez nem jutott el a tudatáig, de ez nem mentség. Képviseleti demokráciában merényletre nem létezhet sem ok, sem ürügy.
Istennek hála, Donald Trump kisebb karcolással megúszta a legfrissebb ilyen kísérletet.
Magával a merénylettel kapcsolatosan egyelőre több a kérdés, mint a válasz. A titkosszolgálat embereinek viselkedése enyhén szólva megkérdőjelezhető, és a lövések eldördülése utáni pillanatok is igencsak furcsák. Nem én vagyok az egyetlen, aki abszurd érvnek tartja, hogy azért nem küldtek posztot a kérdéses háztetőre, mert volt egy kis dőlésszöge, és veszélyesnek tartották. Nem én vagyok az egyetlen, aki furcsállja, hogy az éppen megsérült Trumpot képtelenek voltak kocsiba tuszkolni, mert a cipőjét kereste, miközben öklét rázta a tömeg felé. Talán a legdöbbenetesebb az, hogy többen is észrevették a háztetőn hasaló merénylőt, szóltak az egyenruhásoknak, azok pedig egyszerűen sehogyan sem reagáltak.
A szomorú valóság az, hogy az Egyesült Államok elnökének lenni életveszélyes pozíció. Az ország fennállásának nem egészen két és fél évszázada alatt e hivatal négy betöltőjét gyilkolták meg: Abraham Lincolnt 1865-ben, James A. Garfieldet 1881-ben, William McKinley-t 1901-ben és John F. Kennedyt 1963-ban.
Ronald Reagan volt az egyedüli hivatalban levő elnök, akit megsebesített a merénylő, de a volt elnökök közül Donald Trump mellett Theodor Roosevelt is így járt. Három elnök esetében (F. D. Roosevelt, Harry S. Truman, Gerald Ford) a sikertelen merényletnek más esett áldozatul. Ez most is így történt, a Trumpnak szánt lövések egy ártatlan ember életét követelték.
Figyelembe véve, hogy Joseph R. Biden az országnak mindössze a negyvenhetedik elnöke, a négy sikeres, két félsikeres és három sikertelen, de ártatlan áldozattal járó merénylet meglehetősen magas arány, ezek tudatában a tisztség vállalása nem lehet könnyű döntés. És a sikertelen, és áldozattal sem járó (vagy csak a merénylő halálával végződő) kísérleteket nem is számoltam.
De van ennek a merényletnek egy félelmetes utóhatása. Amennyiben Trump ismét elnök lesz, biankó csekket kap politikai ellenzéke elleni bármiféle eljárásra. A „megpróbáltak megölni” érv tűzbe hozza híveit, nem lesz olyan megtorló intézkedés, amit ne helyeselnének, főleg, miután a velejéig korrupt Legfelső Bíróság eldöntötte, hogy hivatali intézkedéseiért Trump immunitást élvez – ami szintén biankó csekk.
Ha valaki esetleg azt gondolná, hogy túlzok, vagy alaptalanul aggódom, azt emlékeztetném néhány eseményre, kijelentésre.
A Capitolium ostroma során a csőcselék az épületben tartózkodó politikusok életére tört és azt skandálta: akasszuk fel Mike Pence-t!
Donald Trump legalább két tucat alkalommal jelentette ki, hogy ha megválasztják, a szövetségi kormány minden erőforrását be fogja vetni Joe Biden ellen. Többször fenyegetett meg hasonlóképpen bírókat, szenátorokat, Biden családtagjait, civil szervezeteket. A fenyegetések között szerepelt FBI-razzia, vizsgálat, vádemelés, bebörtönzés. Múlt év júniusában Twitter-üzenetben közölte: második elnöki mandátuma alatt a demokraták ellen vádat fognak emelni. Hasonló fenyegetések kísérik minden olyan beszédét, amelyben eszébe jut kedvenc hazugsága, hogy a 2020-as választást csalás miatt vesztette el.
Egészen hátborzongató volt hallgatni, amint ellenfeleit férgeknek nevezi. Ez már vegytisztán hitleri húzás.
Van egy Project 2025 címet viselő vaskos dokumentum, amelytől a napokban igyekezett elhatárolódni, mert még ő is belátta, hogy a független választók előtt ijesztően hangzik. Az okmány a legapróbb részletekig megtervezi azt, hogy miként fogják Trump-győzelem esetén a konzervatív erők egyrészt bebetonozni magukat a hatalomba, másrészt gyökeresen, fundamentalista vallási vonalak mentén átalakítani az amerikai társadalmat.
Az elhatárolódással csupán annyi a gond, hogy szerzői között száznegyven (!) olyan név szerepel, aki Trump csapatának volt vagy jelenlegi tagja, sokan elnöki mandátuma alatt viseltek fontos tisztséget.
Azt hiszem, az Egyesült Államok még soha nem állt ilyen sokismeretlenes helyzet előtt. Annyi biztos, hogy ismét vezeti a világot, de ezúttal rettenetes kategóriában: a képviseleti demokrácia elleni virulens, autokratikus támadásban, a nyugati típusú, civilizált politizálás játékszabályainak nyílt, cinikus felrúgásában, amit a két nagy politikai párt egyike – a társadalom nagyjából egyharmada –, célkitűzésként fogalmazott meg.
Csak halkan tudom remélni, hogy Európa józanabbik fele, a szélsőségek és vadhajtások jelenlegi tombolása dacára nem követi igazán, mélyen, a végsőkig ezt a példát.
