Az ifjúsági és sportminiszter álláspontja szerint nem csak a versenysportok, az olimpiai érmek számítanak, hanem az is nagyon fontos, hány gyermek űz valamilyen sportot, az emberek hány százaléka mozog rendszeresen. Közlése szerint ezen a téren egyelőre nagyon rosszul állunk, országos szinten ugyanis a lakosság csupán 2-5 százaléka végez rendszeres mozgást, fejtette ki Novák.Hozzátette: az egészséges táplálkozás terén sem állunk túl jól, magas a túlsúlyos személyek száma.
A paralimpiai kerékpárbajnok Novák elmondta: azért fogadta el a sportminiszteri tisztséget, mert úgy véli, ezen az úton sokat tehet „gyerekeink jövőjéért”, és ennek érdekében az általa vezetett minisztérium átfogó stratégiát dolgoz ki, amely keretében kiépíti a sportoláshoz szükséges infrastruktúrát, javít a sportoktatás és az edzők képzésének a módszerein, átszervezi a paralimpiai sportágakat.
Novák Eduárd: a sport és rendszeres mozgás terén az utolsók között vagyunk Európában
Rendkívül alacsony a rendszeres mozgást végző vagy valamilyen sportot űzők száma Romániában - hívta fel a figyelmet Novák Eduárd.