SZERZŐ: DOMOKOS ZSÓFIA
Megjelent a Szabadság diáklapjában, a Campusban.
Délutáni reggelizés
A koronavírus mindenki számára lehetővé tette az alvási készség fejlesztését, így sokan „délutánig próbálok aludni” szindrómában szenvednek, teljesen új értelmet tulajdonítva a reggel és délután fogalmaknak. Általában 6-8 órát alszunk és reggel 10-kor már a napi rutinunkat nyomjuk. A karantén miatt ez a rendszer felbomlik és ezek a szokások eltűnnek. Számomra nagy gubancot jelent ez a probléma, mivel nem tudom rendesen beosztani az időt. Általában 1 óra körül megébredek, tisztálkodom, reggelizek, mire az ebédhez jutok, már 4 óra, így mindig hamarabb telik az idő. Délután 5-kor elkezdek pánikolni, hogy még semmit se csináltam, este 8-ig elfoglalom magam, és utána már le kell feküdjek, mert a nagy aktivitásba belefáradtam. Aztán megint fürdés, vacsora vagy ebéd és jöhet az éjszakázás, ami miatt természetesen nehezen megy a korán kelés, de ha valaki felébreszt reggel 10-kor, kiakadok: hát még karantén idején se pihenhetek? Általában azzal nyugtatom magam, hogy ennek is van pozitív oldala, hiszen a hosszabb ideig tartó alvás segít a fiatalos bőr megőrzésében, viszlát karikák, minden reggel szépen és üdén kelhetek fel. Plusz a fogyáshoz is hozzájárul, hiszen mire felébredek, már délután van, így csak egy ebéddel kell megbirkóznom. Ha ez nem lenne elég, másik jó része a folyamatnak, hogy míg alszol, elképzelheted, mit is csinálnál épp Kolozsváron, pénzköltés és éjszakázás nélkül, hát nem nagyszerű?
Kiskedvencek elhanyagolása
A karantén kialakított egy újfajta rutint, amivel mindenki elfoglalhatja magát, az emberek minden percben ráérnek valamit csinálni, és emiatt megunjuk az ismétlődő napok ismétlődő feladatait. Nem találhatunk ki izgalmas programokat, nem sétálhatunk el a kedvenc kutyaparkba, nem engedhetjük ki kis kedvenceinket a közeli mezőre, ezért akárcsak mi, ők is ellustulnak. Magamon azt vettem észre, hogy a megszabott kijárási feltételek elveszik a napi motivációmat, a sétáltatást illetően. Amióta itthon vagyok, nagyon sok időt töltök a kis káposztákkal és régebb próbáltam minél több gyakorlatot tanítani nekik. Sajnos a karantén őket is megviselte, általában egy nap kétszer is elvittem őket sétálni, csodás tájakon jártunk és ez inpirációt adott arra, hogy sokat kiránduljak is velük, de mostanában inkább itthon próbálom formában tartani őket. Eljutottak arra a szintre, hogy ha azt mondom nekik „kaja”, képesek abbahagyni napozásukat, vagy éppen otthagyni kényelmes ágyukat, ami jelen esetben én vagyok. Az ül, fekszik, melyik kezembe van a táp gyakorlatok régen villámgyorsan mentek. Most? „Tesszi ÜLSZ!”, és hátára fekve várja, hogy megsimizzem jól megtömött pociját. Akárcsak ők, én is ellustultam, ezért nem is szidom meg őket, ha pacsi helyett a hátamra szöknek.
Kisestélyi az élelmiszerboltig, avagy karantén alatt is légy díva
Az elmúlt egy hónapban sok embernek a hét fénypontjává nőtte ki magát a bevásárlás, ezért a báli ruha kiemelt helyen szerepel, amikor a helyi bolt meglátogatásáról van szó. Igaz is, ha már szórakozni nem tudunk, akkor boltba se csípjük ki magunkat? Elő a legszebb ruhadarabokat, smink, haj, minden tökéletes kell legyen, és már az is feldobhatja a napodat, hogy díszöltözetben sétálhatsz. Pár hónappal ezelőtt még melegítő nadrágban, kócos hajjal indultam el a nagy bevásárlásokra, na de most ha elindulok a poros utcán, úgy lépkedek, mint Beyonce a Single Ladies zenéjének klipjében. Az úton a lányok tökéletes sminkkel, csillogó ruciban illegetik magukat, mint akik diszkóba indulnak meghódítani a táncparkettet, amely jelen esetben a gyógyszertár vagy a legközelebbi élelmiszeres.
A szülőkkel való kommunikáció fejlesztése
Talán ez a legrosszabb, mivel a szülőkkel való civakodás mindig elronthatja a családias atmoszférát. Sajnos az összezártság és az a tény, hogy még esténként se tudunk elszakadni otthonról, folyamatos konfliktusokhoz vezet. Ez az időszak, amikor már egy „hajszál van a padlón” kijelentéstől robbannak az idegek. Régebb, mivel kevesebbet voltam itthon, mindig mézes-mázas érzéssel fogadtak a szüleim: „Mit főzzek?”, „Valamit vegyek a boltból?”, „Ne gyere le, felviszem a levest”. Kedvesen és nyugodtan beszélgettünk, élveztük az együtt töltött időt. Most? A pozitív oldal az, hogy megnyílt a lehetőségek tárháza. Megtanulhatok levest főzni, mivel már nem kérdezik meg, hogy mit akarok enni, gyakorolhatom az érvelési készségemet, napi háromszor vitázok velük, ezért kellenek a jó érvek, hogy nekem legyen mindig igazam, valamint önállósulhatok: „Ha kell valami, menj és vegyél magadnak”. Megtanultam picit főzni, rám bízzák az olyan nagy feladatokat, mint „ma te döntöd el, mi lesz az ebéded” és még sorolhatnám...
Nulla mozgás, de legalább fodrász lettem
Komolyabbra fordítva a szót, a tornászás, főleg ebben az időszakban nagyon fontos. Napi 30 percet legalább tanácsos mozogni, de sokaknak, köztük számomra is, a napi négy lépcsőzés is megteszi. Mivel a szobám az emeleten található, így össze tudom kapcsolni a kellemest a hasznossal, lefutok ételért, majd vissza az ágyba, így egyszerre mozgok, eszem és pihenek is. Ez természetesen nem egézséges, de a bezártság a motivációt is elveszi, vagy jó kifogás arra, hogy éppen miért nem tornászunk: hát én Gymben szoktam, itthon nem ugyanaz. Egyéb problémák, amiket már sok embertől hallhattam mostanság: lenőtt, töredezett hajvég és köröm. Mindenkiben lapul egy elveszett fodrász és manikűrös, ne féljünk kipróbálni magunkat, ha esetleg rosszul sülne el a hajvágás, nem kell kétségbe esni, mire újra emberek közé mehetünk, úgyis visszanő. Csak semmi para, kis papírvágó ollóval is el lehet rendezni a rakoncátlan tincseket, és ha véletlenül festett hajad van és a lenövés már elviselhetetlen, hunyd csak le a szemed és gondolj bele: karantén után mindenkinek ilyen lesz, az új divat van most a fejeden.
Talán ismerősek nektek is ezek a szokások, hasonlókat eredményezett nálatok is a karantén és a bezártság. Remélem a májusi program már egy kicsivel izgalmasabb lesz, és nem azon kell majd szórakoznom, hogy milyen habos lett a víz a sok szappantól.
