Nemes nyomokon – színháztörténeti tárlat a Szabók bástyájában

A kőszínház bezárása alkalmából tartott díszelőadás (1906. június 17) plakátja
“Hazaérkezett” az a kamarakiállítás, amelyet a budapesti székhelyű Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZIM) állított össze 2021-ben a Farkas utcai színház felavatásának kétszázadik évfordulója alkalmával.

A Szabók bástyájában létrehozott kiállítótérben megtekinthető tárlatot Szabó Attila, az OSZIM igazgatóhelyettese nyitotta meg. A dési születésű színháztörténész számára különös jelentőséggel bír ez a projekt – derült ki szavaiból – hiszen a pályafutása szempontjából meghatározó színházi élményei őt is Kolozsvárhoz kötik. 

A tárlaton fotók, színlapok, tervrajzok, kéziratok, emléktárgyak és színházi emberek visszaemlékezéseinek segítségével idézik fel a kolozsvári magyar színjátszás múltját, amely jelentős fejezete a magyar színháztörténetnek.  A kiállítás kurátora Huber Beáta színháztörténész, a kivitelező pedig Mihalkov György. A KMN ideje alatt Kolozsváron is megtekinthető tárlatnak az OSZIM egyik kiállítóhelyének számító budapesti Bajor Gizi Színészmúzeum adott otthont.

Az „erdélyi magyar nemes” színtársulat 1792-ben a kolozsvári Rhédey-palota báltermében mutatta be első előadását. Saját épületbe 1821-ben költözött, a Farkas utcai kőszínházat az év március 12-én avatták fel. Az épületet kinőtte a társulat, korszerűtlenné vált, ezért 1906-tól az időközben felépült Hunyadi (Stefan cel Mare) téri impozáns épületbe költöztek. Innen 1919-ben katonai erőszakkal távolították el a társulatot, a második bécsi döntés követő években (1940-1945) kis időre ismét visszatértek, 1945-től azonban újra távozni kényszerültek, a sétatéri Nyári Színkör akkor még favázas épületébe költöztek. A kőszínházat 1934-35-ben lebontották, ma az Egyetemiek Háza áll helyében. 

A megnyitón Egyed Emese irodalom- és színháztörténész a kiállítás címére - és az első kolozsvári magyar színtársulat nevére - utalva elmondta: egyrészt kellett hangsúlyozni a játszó társaság nemes voltát, hogy megkülönböztessék maguktól a vásári komédiásoktól, ugyanakkor a kifejezésnek volt más jelentése is. A színház működése ugyanis elképzelhetetlen lett volna támogatók, mecénások nélkül, akik nemcsak azért voltak nemesek, mert volt kutyabőrük, hanem mert áldoztak arra, hogy ez a művészet megmaradjon, ennek pedig ma is üzenetértéke van… – fogalmazott Egyed Emese. 

 

 

A kőszínház bezárása alkalmából tartott díszelőadás (1906. június 17)  plakátja