Rakaczky János éppen a csíksomlyói búcsúból tartott hazafelé, Miskolcra, amikor megszakította útját Körösfőn. Görög katolikusként említette újdonsült barátjának, Péntek László ifjú körösfői szabónak egy réges-régi hittársát, az 1848-as szabadságharcos Vasvári Pált, aki a közeli havason véres ütközetben lelte korai halálát. Később gyakran visszatért Körösfőre, évről évre együtt járták a havast a történelmi csata és Vasvári elestének pontos helyszínét kutatva. A magot elültették, és az 1989-es rendszerváltás után szárba szökkenhetett. A kilencvenes évek közepéig megalakult Körösfőn az RMDSZ, melynek elnöke lett Péntek László, és a kommunizmus alatt szunnyadásra kényszerített magyar közösségi élet ébredésének virágkorában rövidesen a választmány elé terjesztette javaslatát: állítsanak emléket Vasvári Pálnak Körösfőn. Akkor még szoborról álmodoztak, de elég hamar kiderült, hogy egészalakos köztéri emlékműre nincs pénz, sőt félalakosra sem, hát megelégedtek egy kopjafával, rajta Vasvári arcképét ábrázoló plakettel.
– Ma is emlékszem, 150 lejért vásároltuk meg a kopjafához az anyagot, egy 200 éves sárvásári tölgyfát, amit tulajdonosa már jó ideje szárítgatott jelesebb célra. A kopjafát kalotaszentkirályiak faragták készre, és csodálatos ünnepségen 1995-ben felavattuk a templomdomb alatt – göngyölítette fel a történet kezdeteit Péntek László.
Akiket Kalotaszeg nem feled, kötet a Vasvári-tiszteletről
A történet akár békésen is csordogálhatott volna tovább, ám a kilencvenes évek Kolozsvárjának elöljáróságára jellemző magyarellenesség nem kegyelmezett: a kincses város fellegváraiban nem tűrhették, hogy emlékművet állítsanak egy „tömeggyilkosnak”, aki románokat ölt. (Az 1848-49-es szabadságharc idején a nagypolitikai játszmák labirintusában olykor megtévesztetten lavírozni próbáló románok és magyarok Erdélyben gyakran összetűzésbe keveredtek, életáldozatok bőven voltak mindkét oldalon, több kalotaszegi magyar falu lakosságát is lemészárolták – szerk. megj.) Bírósági perek végtelen sora kezdődött azzal a mondvacsinált indokkal, miszerint a kopjafára nincs építkezési engedély, míg az alperesek azt bizonygatták, hogy egy kopjafához nem is kell. Nyolc évvel és több tucatnyi tárgyalással később az ügyet visszaküldték elsőfokra, és minden kezdődhetett elölről. Addigra a kolozsvári törvényszék folyosóin mindennapossá vált Péntek Lászlót a bírók, írnokok már úgy köszöntötték: „Sa traiti, domnule Vasvari!”
A per – amely iránt a közérdeklődés a hosszú évek alatt jelentősen megkopott – egy fiatal bíróhoz került, aki nem értette, hogyan tornyosulhat előtte akkora peranyag egy kopjafa miatt. Péntek László akkor elmagyarázta a körösfői „református keresztnek” a történetét, jelentőségét a román falvakra jellemző bádogkrisztusokhoz hasonlítva. A bíró felfogta, hogy a fő problémát a kopjafán elhelyezett Vasvári-arckép jelenti, ám az ennek eltávolítását kilátásba helyező kérése teljesítésére Péntek László nem vállalkozhatott. Az ítéletet végül a fülemülefütty jellegű apróbb-cseprőbb ügyekre jellemzően a folyosón hirdette ki sebtiben egy törvényszolga, miszerint „domnul Vasile a castigat” (azaz László úr megnyerte a pert). Már csak 15 napot kellett valahogy kibírni fellebbezés nélkül…
– Akkor kértelek meg benneteket, hogy két hétig még véletlenül se emlegessétek a Vasvári-kopjafát az újságban, nehogy eszükbe jusson fellebbezni – magyarázta tovább Péntek László, aki azután csillapíthatatlan izgalommal követte a fellebbezések jegyzékét. Eltelt a 13. nap, a 14., aztán a 15. is – és fellebbezés sehol! A történelmi emlékezés szerint amikor Kolozsvár szélsőséges polgármestere – akit nem nevezünk nevén – megtudta, hogy a pert a határidő lejárta után benyújtott fellebbezés elutasításával elvesztették, a városházán egy asztal üveglapja és a hozzá csapódott szék bánta…
Mindeközben 23 éves volt címmel 1996-ban megjelent a Kalotaszeg folyóiratban Vasvári utolsó csatajelenetének leírása, amely megszűnni azóta sem akaró teljes lavinát indított el: rengetegen keresték a körösfői alpolgármester-szabót könyvekkel, cikkekkel, dokumentumokkal, fényképekkel, adatokkal Vasvári Pálról, így igen hamar tekintélyes anyag gyűlt fel. Ebből készült először egy vékonyabb füzet (Akiket Kalotaszeg nem feled), ami gyorsan felkeltette a történészek figyelmét is, majd Zilahon szamizdatként adták ki Péntek László másik Vasvári-könyvét Bölcsőtől a csatatérig címmel, amit aztán a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület is kinyomtatott bővített kiadásban, valamint harmadszor (a hivatalosan még csak második kiadást) Budapest 18. kerülete is többezer példányban. Most ismét a budapesti Vasvári Pál Polgári Egyesület (Bauer Ferenc és Tóth Kálmán társelnökök hathatós segítségével) adta ki az Akiket Kalotaszeg nem feled bővített, színes képekkel gazdagon illusztrált kötetét, amit hétvégén a Kalotaszegi Magyar Napokon is bemutatnak Bánffyhunyadon. Az anyag előkészítéséhez a járvány kínált időt, akárcsak a körösfői szabó következő projektjéhez: a Kakastoll a szélben orosz fogságot megjárt apja, a világháborús csendőr szanitéc kalandos életének történelmi regénye lesz.
Péntek László sorsa örökre összefonódott Vasvári Pál nevével. Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári osztálya 2001-ben szervezte meg az első Vasvári Pál kerékpáros emlék- és teljesítménytúrát, egyidőben azzal a székelyjói EKE-vándortáborral, ahol Péntek László előadást tartott Vasváriról – ehhez hasonló előadásokat tucatjával tartott szerte a Kárpát-medencében. A túrának szintén most hétvégén, július 16-án zajlik a 21. kiadása. Körösfői szülői házának első szobájában, ahol Kalotaszegen tisztaszoba szokott lenni, Péntek Lacinál Vasvári-múzeum van: itt látható a gazdag forrásanyag egy része. A betérőnek töretlennek tűnő vidámsággal áll rendelkezésére a házigazda tárlatvezető, aki nem hagyta, hogy Kalotaszeg Vasvári Pált elfelejtse.
FOTÓK: ROHONYI D. IVÁN
