Interjú Ungureanu Annával, a Madrigal kamarakórus karnagyával
- Mit jelent Önnek ez az évforduló és mit jelent egy ilyen patinás kórust vezetni?
- Örömmel tölt el, hogy ilyen szép kerek évfordulót ünnepelhetünk az idén, amelyhez a „madrigalisták” számos nemzedéke hozzájárult. Az előttünk járók megteremtették ezt a gyönyörű hangzást, és már egyetemistaként olyan szerencsés lehettem, hogy bekerültem a kórusba. Február végén Bukarestben a Nemzeti Színházban ünnepeltük meg a régi kórustagokkal együtt a jubileumot. Három művet több nemzedék együtt énekelt a színpadon. Ez az évforduló megható találkozásra adott lehetőséget, együtt sírtunk a színpadon. A hatvan év már csak azért is fontos, mert ma is a régi alapra építünk, ezt szépítjük és fejlesztjük tovább.
- Mit jelent Marin Constantin öröksége?
- Szerencsém volt kilenc évet vele együtt dolgozni. Ahogy én megismertem, elsősorban álmodozó és teremtő ember volt. Ennek a tulajdonságának köszönhetően jöhetett létre a Madrigal, amely az alapelképzelés szerint egy vibrato nélküli fehér, gyerekhang (ezek a nők) és a férfihang ötvözetéből született. A mester ennek a két hangnak a keveredéséből teremtette meg azt a könnyed, szálló, hangzást, amely a kórust mind a mai napig jellemzi. Ezek az elemek máig megmaradtak, hiszen az alapelképzelés annyira sikeres, hogy ezen nem kell változtatni. Marin Constantin örökségéhez hozzátartozik az is, hogy amikor nem volt szabad, hogy bárkinek is szebb ruhája legyen, mint Elena Ceaușescunak, neki sikerült elérnie, hogy a kórus a színpadon spanyol reneszánsz stílusú díszes ruhát viseljen. Emellett a repertoárral is feszegette a határokat, hiszen belopta az egyházi zenét, amit egyébként nem volt szabad énekelni, és színpadra vitte a reneszánsz zenét eredeti nyelven. Néha kompromisszumokat is kellett kötnie, ezért ritkán megcsavarta a szöveget. Hogy például ne hallják az áment, ezt a szót kicserélte omenre csak azért, hogy egyházi művek is elhangozhassanak. Abban az időben kolindákat (román karácsonyi énekeket) sem volt szabad énekelni, de a Madrigal lemezeinek köszönhetően ezek külföldről beszivárogtak az országba, így a hazai közönség is örülhetett a széles és értékes repertoárnak.
- Mivel magyarázható, hogy a kommunista hatóságok mindezt megengedték a Madrigálnak?
- Egyrészt a Madrigal lemezeinek a külföldi értékesítése jövedelmező volt, az ár felét megkapta az állam. Emellett a Madrigállal a román állam jól tudott reprezentálni a diplomácia legmagasabb szintjén. Ezért a kórus bárhol turnézhatott, volt az Egyesült Államokban, Japánban. Diplomáciai szinten a Madrigal névjegykártya volt Romániának, és ezért megengedtek a kórusnak olyasmit is, amit másoknak nem. Marin Constantinnak nagy szakmai tekintélye volt, ez is közrejátszott abban, hogy a korhoz képest viszonylag szabadon mozoghatott a kórus és olyan projekteket is megvalósíthatott, amikről mások csak álmodtak. A kórus kortárs zenét is előadott, így kortárs zeneszerzőkkel is együttműködött, akik kifejezetten a Madrigal számára írtak műveket.
- Hogyan került a Madrigálba?
- A magyarságom miatt kerültem kapcsolatba a kórussal. Az egyetemen már elkezdtem a karvezetés szakot, amikor egyszer a Cișmigiu parkon keresztül hazafelé rohanva felhívott egy kollégám - aki már tagja volt az együttesnek -, és megkérdezte, nem segítenék lefordítani és megtanítani a kórusnak helyes magyar kiejtéssel Kodály Zoltán Esti dalát. Nagy örömmel elvállaltam. Mivel tanultam karvezetést, természetesen jött, hogy vezényeljem is a művet. A kórusnak tetszett, és elmondták Marin Constantinnak – aki aznap nem volt ott -, hogy milyen jól kommunikáltak velem. Ezért másnap is meghívtak, amikor már jelen volt Marin Constantin, akivel nagyon talált a szó. Mindez 2002-ben történt, amikor a Madrigal készült Sepsiszentgyörgyre a Vox Humana kamarakórus 30 éves évfordulója alkalmából szervezett gálakoncertre. Engem is meghívtak Szentgyörgyre, de a nagy meglepetés az volt, amikor Marin Constantin a jelenlétemben megkérte a titkárnőt, készítsen ki egy ruhát. Az elején nem értettük mit akar mondani, hogy aztán kiderüljön, úgy döntött, én fogom vezényelni a Kodály-művet a sepsiszentgyörgyi fellépésen. Addig csak álmodtam arról, hogy az otthoni közönség és a családom előtt vezényeljem ezt a nagy hírnevű kórust, és ez ott akkor valóra is vált. Nagyon fiatal, 22 éves egyetemista voltam, és lényegében azóta - immár 21 éve - a Madrigálban ragadtam. Az éneklést és a vezénylést párhuzamosan csináltam. Kórustagként kiváló iskola volt, minden szólam mellett alkalmam volt énekelni, így nagyon jól megismertem a kórust és ez is része volt a képzésemnek. Megismerhettem én is a hangomat, ami egy karvezetőnek rendkívül fontos, mert amikor már nincsenek szavak valaminek a kifejezésére, akkor az éneklés segít, hiszen a hangban minden finom rezdülés, érzés benne van. Kilenc évet voltam Marin Constantin mellett, ami nagyon sokat jelentett. Elég volt figyelni őt, a kezét, az apró mozdulatait, ebből rengeteget tanultam.
- Hogyan sikerült kivívnia kollégái tekintélyét?
- Sajnos az egyetemi tanáraim között is voltak olyanok, akik azt mondták, három dolog miatt nem leszek soha karmester, és főleg nem a Madrigal karnagya. Az egyik ok, hogy magyar vagyok. Hát mit mondjak, ezt nem tudom másképp csinálni, így születtem. A második ok, hogy nő vagyok. Ezt sem tudtam megváltoztatni, a harmadik pedig, hogy fiatal vagyok. Ezek a kritikák még jobban ambicionáltak, hogy megmutassam, képes vagyok. Végül azt mondtam mindenkinek, hogy annyit fogok érni, amennyiért megdolgoztam. A legfontosabb az volt, hogy nem bátortalanítottak el ezek a kritikák, hanem már egyetemistaként színpadra álltam és csak a munkára összpontosítottam. Most is vannak kritikusaim, de nem foglalkozom velük, mert ha mindenkinek a véleményére odafigyelnék, akkor nem tudnék haladni. Amikor valakinek már ennyire láthatóvá válik a munkája, akkor vállalnia kell az ezzel járó jót és rosszat egyaránt.
- A zenei ízlés folyamatos és nem mindig jó irányú változása hogyan befolyásolja a kórusmuzsikát és milyen kihívások elé állítja Önöket?
- A legfontosabb az, hogy közeledni tudjunk a fiatalokhoz, mivel az internet lehetővé teszi ezt. Most már csak egy klikk távolságra kerültünk a közönséghez. Nem muszáj eljönnie valakinek a koncertünkre, noha a személyes jelenlét és az élő zene pótolhatatlan élményt nyújt, sokkal mélyebbet, mint a felvételről hallgatott zene. De tény, hogy sokan felvételről hallgatnak, és azt szeretnénk elérni, hogy minél több fiatalhoz eljussunk így, és ezáltal reméljük, meggyőzzük, élőben is hallgassanak meg. Az újításaink közé tartozik, hogy most már nem csak egyszerű koncerteket szervezünk, hanem mesévé alakított történetet, komplex élményt próbálunk nyújtani a hallgatóságnak, ezért mind a mozgás, mind a ruhák, mind az auditív, vizuális és egyéb díszítő elemek egy teljes egészet alkotnak, tehát a szinkretizmusra törekszünk. Azért van szükség ezekre az elemekre, hogy a hallgatóságban azonnal kezdjen el dolgozni az élmény. Ezért koncertjeink gondosan meg vannak tervezve és fel vannak építve. Nagy hangsúlyt fektetünk a kórus megjelenésére. Az évfordulóra felújítottuk a ruhákat, így minden énekesnek egyedi ruhája van. Ezek a modellek az 1530 és 1620 közötti időszakból származnak és a különböző európai királyi és nemesi udvarok divatját tükrözik.
- A Madrigal rendkívül nyitott kórus, többször együttműködött erdélyi magyar zenei együttesekkel, rendszeres látogatója a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak. Tavaly ősszel egy nagyon szép gesztusuk volt, október 23-án, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából közzé tettek egy felvételt, amelyen a Madrigal a magyar himnuszt énekli. A vezetőség részéről tudatos ez a nyitottság?
- Tanult emberek vagyunk, együtt élünk Romániában, nekünk ez a román-magyar kérdés nem téma. Magyar zeneszerzőtől is szoktunk műveket énekelni, magyar zenekarokkal - például a Codex együttessel - is együttműködtünk. Ez pont olyan könnyedén és természetesen jön, mint ahogy angol vagy német zeneszerző művét is belefoglaljuk a repertoárba. A szenátus épületében a nemzeti imánkról készített felvétel egy nagyobb projekt része, hiszen elénekeltük minden uniós ország himnuszát, hogy legyen minden tagállam nemzeti daláról egy hivatalos felvétele az Európai Uniónak. Brüsszelben mutattuk be ezt az egyedi projektet, amely nem volt könnyű munka, mert sok ország himnuszának nem volt egy rendes, kórusra írt partitúrája.
- Milyen zenei nevelést kapott otthon és mennyire fontos egy gyerek számára a zenével való korai találkozás?
- Hét éves korig egy gyerek tudatalattijába valóságos programként épülnek be a korai hatások. Később egy keveset lehet változtatni az ízlésén, de meghatározóak maradnak a korai élmények. Én korán kapcsolatba kerültem a zenével, mert a szüleim mindig énekeltek és zenéltek otthon. Édesapámnak gyönyörű bariton hangja volt és szaxofonozott. Zenekara volt, amellyel akkoriban bálokba és lagzikba járt. Amikor hajnalban hazajött, a hangszereket mindig hozzánk tették be, így a lakásunk tele volt különféle hangszerekkel. Nagyszüleim is szépen énekeltek. Zeneegyetemre én jutottam be először a családból, majd követett a testvérem, Tímea is. A családunk több nemzedéke ma is szokott együtt zenélni, amikor találkozunk. Mindig szerettem énekelni. Gyerekkoromban hegedülni tanultam, de amikor hangszerrel kellett kiállnom a színpadra és főleg egyedül, akkor féltem. Kilencedik osztálytól Sipos Zoltán tanár úr elfogadta, hogy a zenekar mellett járjunk kórusra is. Már akkor rájöttem, hogy könyvből kell elsajátítani a zene alapjait, de emellett intenzíven művelni kell. Az egyetemen is inkább többet beszéltünk és olvastunk róla. Nagyon fontos minél többet színpadra állni, ezért minden kezdő zenészt arra biztatok, hogy ne csak beszéljen a zenéről, hanem művelje, hiszen csak így fedezhetjük fel benne az örömöt, és ha ez sikerül, akkor a félelem is csökken.
- A Madrigal egyik fontos projektje a Cantus Mundi kórusmozgalom, amellyel az éneklés és a kórusmuzsikát próbálják népszerűsíteni. Ez jó eszköz arra, hogy a különböző szociális hátterű gyerekek közösségbe integrálódjanak. Mit sikerült elérni ezzel a mozgalommal?
- Ion Marin, Marin Constantin mesternek a fia már 2011-ben mozgalmat akart alapítani, és a Cantus Mundi névre keresztelt mozgalom 2014-ben vált végül államilag támogatott programmá, ami arról szól, hogy kóruséneklésen keresztül integráljuk a gyerekeket közösségbe és fejlesszük a különböző készségeiket. Nyári iskolát, fesztiválokat, különböző képzéseket szervezünk az amatőr kórusoknak, karnagyoknak, és létrehoztunk egy több mint kétezer partitúrát tartalmazó adatbázist. Fontos, hogy minél több zenetanárt és karnagyot megismertessünk a karvezetés alapjaival és arra ösztönözzük őket, hogy tovább fejlesszék magukat, alapítsanak iskolai kórusokat. A járvány előtt sokat jártunk, felkészítőket, képzéseket szerveztünk, próbáltuk minél szélesebb körben továbbadni ezt a tudást. Megmutatjuk a résztvevőknek, hogy lépésről-lépésre hogyan kell kórust vezetni. Próbálunk megadni minden segítséget, de utána mindig a résztvevőktől függ, hogy mennyire kitartóak. Legtöbbször az van, hogy aki a mozgalommal való megismerkedés előtt is jól csinálta, az a képzések után is nagy lendülettel folytatja a munkát, aki addig is bizonytalan volt, az utána is az marad és itt egy kicsit megszakad a történet. Fontos lenne visszaiktatni az iskolai tantervbe a zeneórát, amelyen lehetősége nyílik a gyereknek, hogy énekeljen. Ez segíti őt abban, hogy könnyebben integrálódjon a különböző közösségekbe, ezáltal pedig különböző nyelvekkel is kapcsolatba léphet. Az éneklés fejleszti a gyerekek kreativitását, csapatmunkára ösztönzi őket. Mindenkinek esélyt kell adni, hogy fejlessze magát. Nagyot tévednek azok a tanárok, akik elültetik a gyerekek fejébe, hogy nem tudnak énekelni, hiszen egy nagyon parányi kisebbséget leszámítva mindenkinek fejleszthető a hallása és a hangja. Nagyon könnyű valakire rásütni, hogy botfülű, de ezzel csak azt érik el, hogy a gyerek többet soha nem próbál énekelni, mert elhiszi, hogy ő képtelen erre. Az a nagy eredmény, ha egy kórust sikerül egy lépéssel tovább vinni. Nem az a cél, hogy Carusokat neveljünk belőlük, hanem elhitetni velük, hogy fejlődőképesek és van értelme a munkájuknak. A legnagyobb öröm az, amikor a gyerekek szeme megcsillan, és elhiszik, hogy ők is tudják ezt csinálni. Ez olyan erőt ad, amiből kiindulva gyönyörű dolgokat lehet létrehozni. És nem utolsó sorban a zenéléssel kicsik és nagyok egyaránt elfelejtik gondjaikat, bajaikat.
Az interjú elhangzott a Bukaresti Rádióban.
