Ugyan ingyen utazunk – majd… –, de a városháza kifizeti utazásunk díját a közszállítási vállalatnak. A városháza pedig ugye az adófizetők pénzéből él, vagyis: mi valamilyen helyi adó formájában kifizetjük a városházának a buszjegyet, aminek az árát ő átutalja a közszállítási vállalatnak azért, hogy mi ne kelljen attól buszjegyet vásároljunk.
Félretéve a viccet (hogy is van, minden viccnek a fele igaz?!), a polgármesteri hivatal ez irányú kezdeményezését igen jónak tartom – adót így is, úgy is fizetnünk kell, legalább utazzunk is érte –, hiszen már több nyugat-európai nagyvárosban kísérleteznek az ingyenes közszállítás bevezetésével, környezetvédelmi megfontolásból.
A polgármesteri hivatalnak a péntekenkénti ingyenességgel kapcsolatos kommunikációja viszont szerintem csütörtököt mondott, amit azoknak a személyeknek az esete is mutat, akiket tegnap a közszállítási vállalat jegyellenőrei megbüntettek, mert, péntek lévén, ingyen utaztak. Persze, azt is mondhatnám a pórul járt utasoknak, hogy nem elég elolvasni csak a címeket a Facebook-megosztásoknál, de nem lenne igazam: a probléma ennél sokkal összetettebb.
Emil Boc polgármesternek az ingyenességre vonatkozó márciusi bejelentését ugyan nem hallottam, de a beszámolók alapján olyan szókapcsolatok voltak benne, mint „április eleje”, „miután elfogadta a városi tanács”, „már egyeztettünk” stb.… De ezeket bárhogy össze lehet rakni. Ami már a tájékozódás és azon belül is, a hiteles tájékozódás kérdését veti fel. Digitalizált világunkban ugyanis ömlenek felénk a hírek minden lehetséges kanálison keresztül, és ember legyen a talpán, aki ebben a lavinában el tud igazodni. Mégis, miközben az oszd meg és uralkodj elv alapján gyártott, a tudatos félretájékoztatást vagy pillanatnyi haszonszerzést szolgáló álhírek korában élünk, nincsenek meg azok a fogódzók, amelyek a jóhiszemű embernek segítséget nyújtanának. Bár igaz, a boltban is csak abból tudunk első látásra megkülönböztetni egy bio terméket egy akármilyentől, hogy bizonyos külön polcra teszik, és drágább, mint a mellette lévő „nem bio”. Ám, ha tényleg biztosak akarunk lenni abban, hogy az a termék bio, akkor meg kellene nézzük a gyártó/termelő nevét, de le kellene ellenőrizni továbbá a bio minősítést megadó szervezetet (hogy létezik-e egyáltalán), s talán azt is, hogy az illető szervezet honlapján esetleg szerepel-e a termelő/gyártó, mint aki megkapta a minősítést. Amire nincs idő a boltban, főleg most, hogy már hatkor zárnak.
A sajtóban, médiában, világhálón nincs kimondottan olyan szervezet, amely ráütné a cikkre a bio-bélyeget, akarom mondani „valós tartalom” címkét, bár ha az illető lap/hírportál egy szakmai egyesülethez tartozik, láthatóan feltünteti a címét, elérhetőségét, netán még a szerkesztőbizottságot is, azért az komoly adu. Amúgy a baj inkább ott van, hogy a valós tartalom drágább, akárcsak a bio zöldség, és sokan gondolkoznak úgy: minek fizetni a mai világban egy olyan információért, ami úgyis megkapható ingyen (lásd e cikk első bekezdését…) az interneten. Hja, hogy esetleg abban van egy kis csúsztatás? A nem bio zöldséget is lehet, hogy kezelték vegyszerrel, de még senkinek a halotti lapján sem írta, hogy a halál oka a nem bio sárgarépa volt…
Egyébként ez egy érdekes ördögi kör első láncszeme: minél kevesebb az olvasó, a sajtónak annál ütősebb címet kell találnia, hogy mégis vegyék, ráklikkeljenek – hogy megélhessen. Legyen a cím figyelemfelkeltő, legyen is információ már a címben – de azért ne is, hogy el is kelljen azt olvasni végig. De van erre ideje a fogyasztónak? Gyanítom, a Dónát negyedben tegnap megbüntetett „potyázóknak” nem volt. Vagy csak kedvük nem volt hozzá? (Amúgy ez az egész ingyen utazósdi nem álhír, csak ki kell várni…) Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy egyes portálok a Boc által emlegetett április elejét nem feltételes módban, hanem tényként tálalták, címben. És itt jön be az, ami végülis ebben a történetben engem leginkább bosszant: hogy senki sem tanította (mifelénk) az embereket arra, hogyan kell leellenőrizni egy hírt és egy hírforrást. Ha új internetes csalási módszer üti fel a fejét, arra – ha kicsit késve is – van hatósági lépés: közlemény, kampány, valami. De a hírek, hírforrások hitelessége kapcsán egyetlen ilyen sem jut most eszembe (csak magánkezdeményezések), s gondolom, a sok szülőnek manapság „megfejthetetlen” polgári nevelés órákon sem tanítják ezt az iskolában. Pedig kellene.
A mai sajtóról, az online és a közösségi oldalak világáról egyébként órákat lehetne vitatkozni – egyesekkel napokat is, teljesen értelmetlenül, hiszen továbbra is az lenne a véleményük, hogy a koronavírus nem létezik, csak a sajtó találta ki – de nem innen indultunk. Igazából csak jelezni szerettem volna, hogy, bár erről is sokan és sokféleképpen írtak, Kolozsváron még nincs metró – nehogy valaki keresse a lejárót.
