A NATO észtországi légirendészeti missziójában szolgálatot teljesítő, F-16-os vadászgépet irányító román katonai pilóta sikeresen befogta, üldözőbe vette és megsemmisítette az észt légtérbe kedden délelőtt behatoló drónt – írta Radu Miruţă a Facebook-oldalán. „Már korábban felfigyeltem elszántságára, most pedig bizonyította felkészültségét” – tette hozzá az ügyvivő védelmi miniszter. Közölte azt is, hogy Hanno Pevkur észt védelmi miniszter gratulált Romániának az akcióhoz.
A román védelmi tárca korábbi közleménye szerint kedden 11 óra körül a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja (CAOC) az észt légtér megsértése után emelte a levegőbe a romániai Carpathian Vipers különítmény két F-16-osát. A drónt levegő-levegő rakétával lőtte le a kitüntetésre felterjesztett pilóta.
A mintegy 100 katonából és hat F-16 Fighting Falcon repülőgépből álló Carpathian Vipers különítmény Litvániában, a šiauliai légi támaszponton állomásozik, és 2026 áprilisa és júliusa között lát el légirendészeti feladatokat a térségben.
Március óta több ukrán katonai drón tévedt be a NATO-tag Finnország, Lettország, Litvánia és Észtország légterébe. Lettországban az egyik ilyen incidens a kormány bukásához vezetett.Hanno Pevkur észt védelmi miniszter szerint a kedden lelőtt drón feltehetően Ukrajnából érkezett. A NATO egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére.
Képünk illusztráció

