Az előzetes megbeszélés alapján otthon beszélgetünk Kolozsi Katával és családjával. A ház előtt találkozunk, Kata a két kisebb gyerekkel, Jankával és Bendegúzzal érkezik, és már megyünk is fel. A család legnagyobb gyereke, Boti nyit nekünk ajtót, amint megérkezünk, a kicsik újra birtokba veszik otthonukat, a következő percek főszereplője pedig a csokis adventi kalendárium, amelyet napok óta nem nyitottak ki. A gyerekek óvatosan érdeklődnek irántam, az ismeretlenséget a csokoládé töri meg: én is részesülök Kolozsiék édességnaptárjából. Gyerekzsivajban, Janka, Bendegúz és a néha feltűnő Boti társaságában kezdjük a beszélgetést Katával, a gyerekek anyukájával, aki tanítónő, de szociális munkás képesítése is van. Ez később fontos lesz. A beszélgetés előtt megtudtam a gyerekektől, hogy a csokinaptár mellett házi adventi kalendáriumuk is van.
– Mikor kezditek a karácsonyi készülődést?
– Mint minden rendes családban, nálunk is az adventtel kezdődik a készülődés. Minden évben van adventi kalendárium, az idei kicsit gyengébbre sikerült, mert nem mindig kerültek bele időben a dolgok az adott napra.
– Hogy néz ki ez a házi kalendárium?
– 24 zokni van egy zsákkötőre erősítve csíptetőkkel és ezekbe kerül bele a meglepetés.
– Milyen meglepetések szoktak belekerülni?
– Van édességmeglepetés, ez az egyszerűbb megoldás. A gyerekek nagy kedvence az, amikor egy cetli kerül a zokniba, amin ez áll: egyél annyi édességet, amennyi beléd fér. Ez az idén még nem került sorra. Aztán, egyik este például az volt az üzenet, hogy vigyék el a szüleiket pizzázni. Ezelőtt, csak úgy, magunkért nem voltunk még pizzázni. Amíg a gyerekek kicsik voltak, nem is gondoltuk, hogy igényelnek ilyesmit, most viszont azt látjuk, hogy nőnek és az igények is változnak, különösen Boti igényli az ilyesfajta együttlétet. Olyan meglepetés is van, amely szerint képeslapot kell készíteni a rokonoknak, meg kell látogatni egy jó ismerőst, vagy fel kell hívni a nagyszülőket telefonon. Szóval, finom vegyes ez a házi kalendárium: van olyan meglepetés, ami a lelkünknek jó és van olyan, ami a testünknek.
– Gondolom az angyalnak és a Mikulásnak levélírás mindig van.
– Igen, már október végén elindul a folyamat, akkor kezdenek gondolkodni, hogy mit is szeretnének és szép lassan letisztul, majd ezt megírják s az angyal el is szokta vinni a levelet mindig, ugye, Janka?
Janka: – Igen, de most még nem írtam, de idén az angyaltól legót szeretnék.
Kata: – A Mikulásnak is szoktunk írni, ő viszont nálunk nem ajándékot hoz, hanem édességet, gyümölcsöt és egy picike meglepetést. Bendegúz nagyon szeretett volna találkozni és beszélgetni a Mikulással, nagyon elkeseredett, hogy ez nem történt meg. Aztán másnap, a Szent Mihály-templomba jött a Mikulás és elmentünk oda, hogy találkozzunk vele, csak Bendegúznak inába szállt a bátorsága.
– Mi a helyzet a karácsonyi menüvel?
– Van egy standard menü, ami jól bevált és nem szoktunk rajta variálni. Abból kifolyólag, hogy sokan vagyunk, elég nehéz közös nevezőre jutni: van gyerek, aki a húst nem szereti, van, aki a zöldséget nem eszi meg. De vannak olyan húsok, amelyek mindenkinél kedvencek, például a rántott hús. Lesz sütőben sült karaj, szalmakrumpli, mellé egy jó saláta, s ha lesz időm, még kalács is lesz az asztalon. Szoktunk húslevest és töltött káposztát is főzni, ezek is nagy kedvencek és ünnepi ételek. Általában nem fektetünk nagy hangsúlyt arra, hogy mi számít ünnepinek, ilyenkor viszont igyekszünk ilyesmiket készíteni.
Igazából, próbálunk nem eszerint élni. Igyekszünk a hagyományok szerint főzni s úgy, hogy valami ünnepiesség legyen benne, de nem leszek idegbeteg attól, ha valami nem jön össze vagy valami kimarad. Megtörténhet, hogy egy nap kétszer eszünk töltött káposztát azért, mert az időt inkább arra fordítjuk, hogy pihenjünk, együtt legyünk és társasozzunk. Az utóbbit sokkal fontosabbnak tartom, mint azt, hogy a menü az elejétől a végéig meglegyen. Boti nemrég megkérdezte tőlem, hogy igaz-e az, hogy az emberek addig sütnek-főznek s készülnek a karácsonyra, hogy szentestére már mindenki összeveszett mindenkivel, mert ezt mesélte neki a tanító néni. És meglepődött, mert nálunk nem így van.
– Tehát ti akkor elkerülitek a nagy családi veszekedést?
– Tényleg igyekszünk a lényegre fókuszálni. Számomra nem fontos, hogy az ablak tökéletesen meg legyen pucolva. Ha sikerül, nagyon örülök neki, de nem fogok tönkremenni, ha nem így alakul.
– És a fa? Azt az angyal hozza és ő is díszíti fel? Azért kérdezem, mert én, amikor kicsi voltam, egy idő után kitaláltam, hogy írjuk meg neki levélben, hogy jövőtől mi szeretnénk felöltöztetni a fát.
– Igen, ő hozza és ő is díszíti fel. Gondolkoztunk rajta mi is, hogy megkérjük az angyalt, de lehet, hogy eljön az idő, amikor ő fogja kérni a gyerekektől, hogy besegítsenek, amikor kicsit nagyobbak lesznek. Nálunk van kicsi is, nagy is, biztos, hogy az angyal is gondolkozik még, mert tudja, hogy a kisebbeknek a meglepetés élménye meg a tény, hogy ő jön hozzánk, sokkal nagyobb öröm.
– Mondtad, hogy igyekeztek a hagyományok szerint ünnepelni. Mit jelent ez számotokra?
– Azt, hogy például a menüben is igyekszünk a hagyományos, klasszikus vonalat követni. Illetve, templomba mindenképp megyünk, a gyerekek szerepelnek a pásztorjátékban, éjféli misére is megyünk, természetesen, jön az angyal és hozza az ajándékokat. Hagyomány nálunk, hogy amíg a Mennyből az angyalt nem énekeljük el együtt, addig nem lehet ajándékot bontani. Ez a gyerekeknek nem nagy öröm, de azt gondolom, hogy ebben is van valami. Amúgy is az ajándékok körül forog minden, de mi fontosnak tartjuk a várakozást, az együttlétet, az egymásra figyelést, mielőtt mindenki elvonul az ajándékával.
– Hogy kell azt csinálni, hogy ne zavarodjon meg az ember karácsonykor?
– Hát úgy kell, hogy a koszos ablakon is ki kell látni, a pókhálókat a sarokban nem kell megnézni, kell tudni azt, hogy mire elég a 24 óra, mire elég az energiánk és mire fókuszálunk. El kell döntenünk, hogy az e a fontos, hogy ki legyen nyalva a ház, de közben tiszta ideg vagyok, hogy mire egy sarkot kipucoltam, arra valamelyik gyermek beült oda. Vagy, inkább elengedem ezt, megcsináljuk, amit lehet és elfogadom, hogy a rendemből öt perc múlva rendetlenség lesz, de mindenki jól érzi magát és együtt tudunk játszani. Ez tudatos vállalás. Azt tudni kell, hogy a nagy család csak így tud működni. El kell fogadni, hogy ez a szülői sors, ez a nagycsaládos sors, amíg picik, ez ezzel jár. El kell fogadni, hogy a mi házunkban nem lesz tökéletes rend, bár én is nagyon szeretném, hogy legyen, de nem lesz, mert most nem ebben az életfázisban vagyunk.
Miután a gyerekek magunkra hagytak bennünket a konyhában, Katát igyekeztem olyasmikről kérdezni, amiket karácsonyi csodában csillogó szemmel hívő kisgyerek füle hallatára nem tudnék megtenni. Például, hogy hogyan lehet négy gyerek esetében mindenki kívánságát teljesíteni?
– Igyekszünk teljesíteni azt, ami az észszerűség keretén belül van. Arra is figyelünk, hogy az elveinknek megfelelően hozzon ajándékot az angyal. Ez a következőt jelenti: Boti már nagyon vágyik telefonra, de neki és egyelőre nem is lesz. Abban egyeztünk meg, hogy hatodikos korában kap. Most negyedikes. Ő kéri ezt, de a mi elveinkbe nem fér bele, mert tudjuk, hogy a telefon milyen ártalmas. Ő nagyon ügyes gyermek, azt is el tudom képzelni, hogy be tudna tartani szabályokat erre nézve, de látjuk, hogy mennyi energiát elvesz a képernyő, felnőttként se tudunk kiszállni belőle, akkor tőle hogyan várjuk el. Úgy gondoljuk, hogy több jót teszünk azzal, ha nem adunk neki még telefont, még akkor is, ha ez neki nehéz, még akkor is, ha erről sokat kell beszélni vele, mert gyakran megkérdezi. Persze, mi is engedünk az elveinkből, nem akarunk mindent megtiltani nekik, de vannak dolgok, amik teljesen kizártak.
– Mi a különbség az egygyerekes és a négygyerekes karácsonyok között?
– Így szebb. Több a hang, több a zsivaj, több az öröm. Mi, szülők, gyakorlatilag tudunk külső szemlélői lenni az örömüknek. Amíg egy gyerek volt, nekünk kellett a társainak lennünk, így meg köztük zajlik az öröm. Mi mindig nagy családra vágytunk. Én négy gyerekre, a férjem kettőre, kiegyeztünk háromban. Aztán, úgy néz ki, hogy nem mi döntöttük el a családi életünket. A legkisebb Bendegúz érkezése után éreztem az anyai kiteljesedést. Valószínű, hogy ez így meg volt írva és nem mindig mi döntünk az ilyen dolgokról.
A családfő, Zoltán és Ábel hazatérésével Kolozsiék mind a hatan egy fedél alá kerültek. A gyerekek lelkesen bevezettek a szobájuk birodalmába és a falra függesztett házi kalendáriumot is megmutatták. Sőt, az aktuális lego-projektbe is beavattak.
Boti, Ábel, Janka és Bendegúz ismét szép karácsony elé néznek. Húslevessel, rántott hússal, és minőségi együttléttel. Nagy családi karácsony nagy családi cirkusz nélkül.
