Mindenki mondjon le!

De jó, hogy végre ők is feltalálták a spanyolviaszt! Megoldások azonban nemigen hangzottak el a kormányon lévőktől, az ellenzék pedig, mindezt maximálisan kihasználva azt tette, amit egyébként a mindenkori ellenzék a legjobban tud Romániában (is): ész nélkül vádaskodik, s lemondásokat követel teli torokból.

Mondjon le Voiculescu!

Persze, egy ilyen eset után illene, hogy az egészségügyi miniszter lemondjon, csakhogy ne feledjük: Vlad Voiculescut december végén iktatták be, másfél hónapja. Több mint nagyképűség elvárni tőle – és bárkitől – hogy ennyi idő alatt megoldja azokat a gondokat az egészségügyben, amelyeket 30 évnyi papírtologatás után örökölt. Olyan papírtologatós 30 év után, amelyben már maga az egészségügyi minisztérium sem képes követni, hány minisztere is volt: az intézmény honlapján az intézményvezetők felsorolása „elakad” 2014-ben… 1990 és 2014 között viszont 24 nevet lehet megszámolni, vagyis egy-egy miniszter átlagosan éppen egy évet vezette az intézményt – nem is csoda, hogy nem működik semmi, hiszen mire valamit netán elmozdított volna, már őt magát mozdították el…

Bő egy hónappal a beiktatása után Voiculescut hozni ki bűnbaknak a Matei Balşban történtek miatt, és lemondását követelni – vicces. Vagy olyan, mint érettségire küldeni a kilencediket éppen elkezdő diákot. Persze, nem tudom, hogy Voiculescu képes lesz-e sikeresen „leérettségizni” a mandátuma végén – ha egyáltalán nem rúgják ki őt is hamarabb az „iskolapadból” –, de azért én egy kis esélyt adnék neki. Ennyi bizalmat megérdemel az a személy, aki évekkel ezelőtt dokumentumfilmbe illő magánhálózatot szervezett annak érdekében, hogy a daganatos betegeknek Ausztriából és Magyarországról olyan létfontosságú gyógyszereket hozzon, illetve hozasson rendszeresen, amelyek Romániában nem voltak kaphatóak, s aki egyesületet alapított és szülőfalujában, az általa vásárolt domboldalon évente táborokat szervez a rákkal küzdő vagy éppen árván maradt gyerekeknek. Mindezt úgy, hogy végzettsége szerint semmi köze nem lenne mindehhez: Bécsben – ahol 15 éven át élt – szerzett közgazdasági oklevelet, bankokban dolgozott, igaz, többek között egészségügyi projektek finanszírozása terén. Ilyenformán talán lehet jobban megfelel egészségügyi miniszternek, mint egy, a rendszert sokkal alaposabban ismerő orvos, aki viszont nem ért a pénz és a projektmenedzsment világához. Mert rengeteg pénzre, befektetésre van szükség ahhoz, hogy fel lehessen zárkóztatni a hazai rendszert arra a szintre, amit páciensként jogosan elvárnánk, ha már fizetésünkből havonta többszáz lejes egészségügyi hozzájárulást vagyunk kénytelenek fizetni.

Voiculescu különben már volt egyszer egészségügyi miniszter, hat hónapig, a Dacian Cioloş vezette szakértői kormányban. Mai szóhasználattal élve tehát elmondhatjuk róla, hogy „már megkapta az első oltást”, a mostani „második dózis” pedig remélhetőleg kellő számú „antitestet” vált ki nála a román egészségügy nevű betegség legyőzésére. Első, rövid miniszteri mandátuma alatt (2016-ban) különben kidolgozta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek lényege, hogy a kórházak vezetőit tilos politikai vonalon kinevezni, de az akkori, szociáldemokrata többségű parlament „kizsigerelte” a törvényt, amikor szavazni kellett róla. Voiculescu nevéhez fűződik egy új oltástörvény is, de az már nem került az ő idejében a parlament asztalára, s nyilván a következő PSD-s kormányban sem – mindez bizonyítja azt is, hogy tényleges politikai összefogás (vagy kellő parlamenti többség) nélkül csak nagyon nehezen lehet bármit is javítani az egészségügyben: hiába van jó ötlet, kezdeményezés, ha nincs idő megvalósítani, s a következő kormány vagy miniszter szőnyeg alá sepri. S hogy erre helyi példát is mondjak: a Kolozs megyei regionális kórház ügyét is hányszor kellett már előszedni a szőnyeg alól és leporolni – s még mindig nagyjából ott állunk vele, mint 2016-ban, amikor Voiculescu először miniszter volt, hiszen csupán a megvalósíthatósági tanulmány készült el közben. Ha öt évbe telik egy tanulmány elkészítése, mennyi idő lesz majd a kórház felépítése? Hát a teljes egészségügy reformja?

De legyünk optimisták: hátha most mégis történni fog valami. Ne várjunk egyből sokat, elégedjünk meg egy kis lépéssel is, amelyet végre a jó irányban tesz meg a minisztérium. S ha ennek semmi jele nem lesz néhány hónapon, legtöbb egy éven belül (mert azért ne feledkezzünk meg a jó öreg bürokráciáról sem), akkor valóban: Voiculescu mondjon le! De ne csak ő, hanem akkor már mindenki és mindenhonnan. És nem is kell másokat választani a helyükbe, mert teljesen felesleges…