Folyton lázadozott, sokszor megszökött a várból és a lovászfiúval vívni tanult. A király szerette volna, ha a lánya hercegnősebb lenne, de a lány hallani sem akart róla. Hercegek ezrei mentek a palotába udvarolni, de ő mind elhessegette őket. Többek között a Fekete báró fiát is, akinek apja még gyerekkorában odaígérte.
Egyik reggel a királylány éppen gyakorolt, amikor figyelmeztette az apja, hogy meneküljön, mert a Fekete báró serege megtámadta az országot, már át is keltek a Tekergő ösvényen és el akarják foglalni a palotát.
A királylány gyorsan az istállóba menekült és elbújt az egyik szénakupac alá. A Fekete báró elfoglalta a palotát, a Fehér királyt és a herceget fogságba ejtette. A királylány kimenekült a palotából és a falubeli emberek elbújtatták. Tudta, hogy tennie kell valamit. Megkereste az erdőben elásott páncélzatát, a kardját és a nyílvesszőit, és elhatározta, hogy elmegy a Fekete királyságba.
A Fehér és a Fekete királyságot a Tekergő övény választotta el egymástól. Sárkányok, kígyók, boszorkányok, gonosz tündérek éltek ott. A királykisasszony nagyon félt az úttól. Alig lépett rá az ösvényre, máris egy gonosz törpével találkozott, akinek a szakálla felakadt a fára. A törpe rá akarta venni, hogy segítsen neki, mert megjutalmazza. A királylány nem hitt neki, és kardjával levágta a szakállát rövidre. Így a törpe olyan kicsi lett, mint egy hangya. Miután elhagyta a törpét, egy tóhoz ért. A tó felől édes, lágy hang hallattszott:
– Ez egy ezüsttó! Minden királylány álma! Érintsd meg és megalálod életed hercegét!
A királylány azonban fülére tette a kezét, hogy ne hallja a tó tündérének csábító szavait. Tovább haladt az ösvényen, és az éneklő erdőbe ért. De alig haladt pár lépést, az éneklő fák útját állták és azt mondták:
– Csak akkor engedünk tovább, ha válaszolsz egy kérdésünkre! Melyik az a hangszer, amelyiket nem foghatjuk meg a kezünkben és nem is láthatjuk?
– A hangszálaink! – mondta nevetve a királylány.
A fák abban a percben megnyitották az utat előtte. Sokat bolyongott az erdőben, míg egy tisztáshoz ért. Ott éppen a boszorkányok tanácskoztak. Tudta, hogy csak úgy haladhat át a tisztáson, ha legyőzi őket. Fogta hát a kardját, mögéjük settenkedett és levágta a fejüket.
A Tekergő ösvény utolsó állomása volt ez, a tisztáson túl már a Fekete báró kastélya állt. A báró éppen a palota udvarán sétált. A királylány belopózott az udvarba, kést ragadott és megfenyegette a bárót, hogy engedje szabadon a szeretteit. A báró azt mondta, hogy szabadon ereszti őket, ha hozzámegy a fiához. Nem volt más választása, hát belement az alkuba. Nagyon szomorú volt, sírva vonult be a templomba, ahol jövendőbeli vőlegénye már várta az oltárnál. Amikor azonban melléje ért és rápillantott, nem hitt a szemének! A kis lovászfiút látta bárói öltözékben. Rájött, hogy álruhában lopózott be hozzá, hogy elnyerje a szívét.
Most már boldogan mondta ki az igent, hiszen titkon a lovászfiút szerette. A királylány és a bárófiú boldogan éltek, sokszor átkeltek együtt a Tekergő ösvényen, hogy meglátogassák a Fehér királyt. Idővel gyerekük is született. A királylány pedig mindig úgy nevelte őket, hogy soha ne mások törvényei szerint éljenek.
A 13 éves marosvásárhelyi Nagy Dalma írta a legbátrabb mesét a Tekergő Meseösvény Egyesület pályázatán (A SZERZŐ RAJZA)
