Véget ért Gerlóczy Márton író erdélyi turnéja
A nagyenyediek különös melegséggel fogadták Áprily Lajos dédunokáját, hiszen itt még elevenen él a nagy költő emléke, az ő szellemi hagyatékának ápolására szentelik a legnagyobb figyelmet, pedig igencsak van miből válogatni a helyi irodalomtörténet pantheonjában...
Gerlóczy Márton számára felemelő érzés volt Józsa Miklós ny. kollégiumi magyartanár által kísérve végigsétálni a Bethlen utcán, megállni a 9-es házszámnál, ahol nagymamája született, majd megnézni az Áprily-villát a Sétatér utca 39. szám (ma Dózsa György utca 19. szám) alatt, amely Áprily első otthonául szolgált, és amelyre 2016. november 14-én helyezett emléktáblát a hálás utókor. Ezt követően a felújított Bethlen-kollégiumot tekintették meg, majd felsétáltak az Őrhegy ölében fekvő református temetőbe, amely Áprily Lajos édesapjának földi maradványait őrzi. Józsa Miklós tanár úr – aki Áprily életének és munkásságának legjobb ismerői közé tartozik, és több tanulmányt is közölt róla – , a rá jellemző színes előadásmóddal és idézetek sokaságával fűszerezte az „irodalmi sétát”, Gerlóczy Márton számára ezért is marad emlékezetes a látogatás.
A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban tartott könyvbemutatón is elsősorban az enyedi vonatkozások, az Altató több fejezetének helyszíne állt az érdeklődés középpontjában. A szerző számára érdekes tapasztalat volt alapos terepszemle által szembesülni a többnyire a családi hagyatékban lévő levelekből ismert és a fikció segítségével rekonstruált régi-új Enyeddel. Saját bevallása szerint a „munkastílusához” hozzátartozik, hogy a két legfontosabb forrásmunka, Jékely Márta, az író nagymamája és Schéfer Ida dédnagymamája emlékiratai alapján felkeresi a családtörténet legfontosabb földrajzi állomásait, de mindenhova eljutni nem könnyű. Sajnos mindeddig nem sikerült Enyeden elidőznie, annak ellenére, hogy jól tudja, nagymamájának Kolozsvár után ez a kisváros volt a kedvence, dédnagyanyja pedig különösen kedvelte a Sétatér-végi villát, annak hangulatos verandájával, szép gyümölcsösével együtt. Habár a regény megírásakor nem járt Enyeden, csak átutazóban, a naplók alapján sikerült visszaadni ennek hangulatát, az olyan részeket pedig, amit pótolni kellett, különböző vonatkozások, például Hantz Lám Irén írásainak felhasználásával tette meg. Ez a módszer pedig túllépi a fikció kísértését – tehetjük hozzá – és feledhetetlen passzusokkal ajándékozza meg a városához ragaszkodó olvasót. Áprilyék Kolozsvárra való költözése például így jelenik meg Gerlóczy Márton tollából: „ Öröm, melegség, boldogság járja át szívüket, hogy visszatérhetnek régi városukba, de mégis, mikor a búcsúzás idején körülnéznek, valami fájdalom hasít beléjük, mintha valami szépet, gyönyörűt, soha többé meg nem találhatót veszítenének el, a sok jó embert, a kedves családokat, akiktől sorra elbúcsúznak, és mire Winkler Cica házához érnek, Ida már zokog. Hiába tudja, hogy Kolozsvár majd kárpótolja a Nagyenyeden eltöltött tizenöt év, a fiatalság, a hozzá kapcsolódó kedves, jó emberek, a gyönyörű vidék emlékét, nagyon fáj otthagynia a várost. Lezárul életük egy korszaka: Enyed, és amikor kora reggel ott áll a kocsi a kapunál, és elgördül velük a lakásuk előtt, felnéz a csukott támlájú ablakokra, szívét súlyos bánat húzza össze, mert tudja, többé nem ülhet az öreg falak áldott hűsében, nem tárhatja ki azokat a táblákat reggelente a szürkületbe, hogy belélegezze Nagyenyed levegőjét.”*
Az íróval való találkozás kötetlen, késő estébe nyúló beszélgetéssel ért véget. Gerlóczy Márton örömmel állapította meg, hogy bemutató körútjuk legutolsó állomásán, Enyeden gyűlt össze a legtöbb érdeklődő, „látszik, hogy ez egy jól szervezett közönség” – tette hozzá.
(*Mikecs Anna - Altató. Gerlóczy Márton regénye, Scolar, Budapest, 2017, 239-240.o.)
(Borítókép: Gerlóczy Márton dedikál. A szerző felvétele)
