„Az immáron két évtizedes fesztiválunk célja népszerűsíteni a modern, kortárs művészeti alkotásokat, a filmet és a fényképészetet, főként ez utóbbi nagyon kedvelt a városunkban” – hangzott el a kultúrigazgató bevezetőjében.
Elsőként Francisco Santos Lopez Delgado alkotásaival ismerkedhetett meg a közönség, aki manapság már ritkaságszámba menő fotótechnikát, a guminyomatot alkalmazza. A módszer megismertetése és népszerűsítése céljából a spanyolországi művész egy rövid kisfilmet is levetített, amely révén az érdeklődők lépésről-lépésre nyomon követhették az alkotási folyamatot.
A guminyomat fényképészeti eljárás Louis-Alphonse Poitevin (1819–1882) találmánya nyomán 1858-ban terjedt el. E fotótechnika alapanyaga nem más, mint a gumiarábikum vagy arab mézga, amit például a kóla gyártásához is használnak. Ezt az afrikai mimóza akácból nyerik, amely Szenegálban, Észak-Afrikában és Arábiában terem. A színt vízben oldódó pigment segítségével lehet elérni. A festékes gumiarábikumot valamilyen bikromátos oldattal (kálium-, nátrium-, ammónium-) fényérzékenyítenek. Negatívról, kontaktmásolással exponálják, ezután hideg vízben dolgozzák ki. A bikromátos gumiarábikum fény hatására cserződik és csökken vagy megszűnik a vízoldhatósága, így a fényt kapott részek nem oldódnak le a vízben. Különféle hordozókon használható, például papír vagy üveg. Színe az alkalmazott festékanyagtól függően tetszőleges lehet.
Az eljárás roppant időigényes, körülbelül egy hónapig is eltart, viszont az így nyert fénykép igen értékes és szép, egyedi alkotás, amelyért Európában 600 eurót is fizetnek, Amerikában ennek akár a kétszeresét is. A művész hozzátette: még ha ugyanazt a negatívot is használják, akkor sem készül két teljesen egyforma fotó, mert nagyon sok tényező befolyásolja a végeredményt.
Francisco Santos Lopez Delgado Nagyenyeden a Spanyolországban, Portugáliában, Kubában és Romániában lencsevégre kapott fotóiból állított ki. A dikromát gumitechnikának köszönhetően, a fényképeit egy olyan sárgás-barnás színű árnyalatban hívhatta elő, amelyek a régi fotókra emlékeztetnek, ezáltal a jelenben a múltat sikerült felvillantania a művésznek.
„A képiség egy hétköznapi naplót művészeti alkotássá varázsolta. A fotók, bár csak szegmensei a művész által bebarangolt világnak, mégis képesek megragadni az egészet. Mindenik fénykép egy geometriai forma felé irányul, és egységes kromatikájuk van – ez a fotóművész viszonya az általa megörökített világgal” – méltatta a spanyol művész munkáit Ioan Hădărig igazgató.
A második kiállítás Etiópia kevésbé ismert világába kalauzolta az érdeklődőket, négy ottani fotóművésznek köszönhetően. Birhanu Manaye, Hilina Tadesse, Leul Mekonnen és Ribka Sisay Forgatókönyv nélkül című kiállítása az afrikai ország nagyvárosi mindennapjait örökíti meg, a maga nyers valóságában, viszont nagyfokú művészi érzékenységgel.
Balog Zoltán, az Inter-Art Alapítvány alelnöke, lapunknak elmondta: ezen a fesztiválon igyekeznek minden évben olyan fotókiállítást bemutatni, amelyen egy-egy ország vagy világváros hétköznapi életét megörökítő képeket láthatnak az érdeklődők, tavaly például Philadelphia „mutatkozott be” hasonlóképp.
