A 19. század a magyar képzőművészet legismertebb korszaka, amelynek főműveit minden magyar jól ismeri – mondta a tárlat mai sajtóbemutatóján Baán László, az MNG főigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a mások mellett Ferenczy István, Izsó Miklós, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Szinyei Merse Pál munkáit felvonultató tárlat harminc év után újult meg, miután az elmúlt időszakban a múzeum állandó kiállításának számos gyűjteményi egységét gondolták újra.
A főigazgató hangsúlyozta: az új kiállítás tartalmában és elrendezésében egyaránt sokkal jobban szól a mához. Ennek érdekében a festmények és szobrok mellett korabeli enteriőrök, iparművészeti remekek mutatják be a kort a maga teljességében.
Krasznai Réka és Hessky Orsolya kurátorok elmondták, hogy az 1810 és 1900 közötti időszakot 14 egységben tekinti át a kiállítás, amelyben egyaránt találni kronológiai, stílustörténeti, műfaji és tematikus blokkokat. A 19. század elejének magyar képzőművészetét a kurátorok elmondása szerint a régi és új művészeti törekvések egymás mellett élése jellemezte, miközben teret hódítottak a klasszicizmus és a romantika törekvései. Erről tanúskodnak mások mellett Ferenczy István szobrai – így a híres Pásztorlányka – és Kisfaludy Károly festményei.
A lassan megerősödő polgárság – amelynek tárgyi kultúráját biedermeier enteriőr is megidézi – a művészek számára is egyre stabilabb gyűjtői hátteret jelentett, a korszak két vezető művészegyénisége, Borsos József és Barabás Miklós pedig az olasz és bécsi hatásokat közvetítették Magyarországra. A reformkor kibontakozásával egyre nagyobb igény mutatkozott a nemzeti művészetre, ekkor nyílt meg az első magyarországi festőakadémia a velencei származású Marastoni Jakab jóvoltából.
Fontos műfajnak számított az itáliai minták nyomán meghonosodott tájképfestészet, amelynek vezető alakja idősebb Markó Károly volt. Az újragondolt kiállítás egyik legizgalmasabb képe az ő fia, Markó Ferenc alkotása, a Visegrád című olajfestmény ugyanis csak idén került Magyarországra.
A tárlat egyik legfontosabb újdonsága azonban a Kultúra színterei nevű terem, amelyben kronologikus fal segít a látogatónak áttekinteni a 19. század művészeti irányzatait és intézményeit, idővonallal, festményekkel, szobrokkal és korabeli fotókkal. A terem másik részét egy úgynevezett szalonfal foglalja el, felidézve a kor uralkodó kiállításrendezési stílusát: a 19. századi szalonokban a fő rendezési elv a minél jobb helykihasználás volt, a festményeket így mozaikszerűen rendezték egymás mellé, hogy lehetőleg az egész falfelületet képekkel boríthassák.
Külön egység vizsgálja a művész és műterme viszonyát, de bőséges anyag mutatja be a plein air festészet kibontakozását is, más munkák mellett Szinyei Merse Pál főműveivel, a Majálissal és a Lila ruhás nővel. A Biblia és a görög-római mitológia mellett Shakespeare, Dante, Goethe, sőt egyre inkább a korabeli írók, költők művei is témát szolgáltattak a képzőművészetnek, a korszak portréművészetét pedig olyan mesterek alkotásai képviselik, mint Lotz Károly vagy Stróbl Alajos.
A tárlat felvillantja a születendő naturalizmus hazai vonatkozásait, egyelőre azonban ideiglenes elrendezésben, mert jelenleg több főmű kölcsönben szerepel. A záró egység a tematikában radikálisan újat hozó, a kétes egzisztenciák, a nyomor, a külvárosok és a szegényparasztság világát is megörökítő realizmus magyarországi képviselőit, mások mellett Thorma Jánost vagy a fiatalon elhunyt Tóth Lászlót mutatja be a Nemzeti Galériában.
A most megújult 19. századi egységet jól kiegészítik az MNG Munkácsy Mihályt, a nagybányai iskolát és előzményeit, illetve a század historikus festészetét áttekintő állandó tárlatai – mondta Krasznai Réka és Hessky Orsolya.
(A borítókép Szigetváry Zsolt felvétele, Tóth László Szépség, pénz és szellem című festményét és Gárdos Aladár Hajléktalanok című szobrát ábrázolja)
