Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szavaiból joggal némi óvatosság is kiérezhető volt, hiszen fontos az, hogy a román többségnek mi a véleménye erről a megoldásról. Nemzetközi példák voltak már az elmúlt 15 évben, amelyekbe úgymond kapaszkodhatott az erdélyi magyar politikum. Ilyen volt a szerbeknek biztosított autonómia Koszovón belül, de nyilvánvalóan nagyon nehéz egy nemzetközi példát azonnal egy másik ország kisebbsége javára fordítani, hiszen a mi esetünkben meghatározó, hogy a román többség mit gondol erről, mennyire fogadja el az önrendelkezés gondolatát. Ez sajnos még akkor is így van, ha sokan nem fogadják el vagy mellékesnek tartják. De sajnos be kell látni, egy kisebbség nem él soha a pusztában, hanem egy többség által körülvéve, ezért kölcsönhatásban vannak egymással. A kisebbség nem teheti csak azt, amit ő jónak lát, mert determinálja az állam és a térség, függ annak az államnak az intézményi és politikai rendszerétől, amelyben él. Szinte azt írtam, hogy a román többség véleménye döntő ebben a kérdésben. Aztán mégis felülvizsgáltam, hiszen elsősorban mégis az a legfontosabb, hogy mi mit gondolunk az autonómiáról, de utána majdnem ugyanennyire lényeges, hogy a románok hogyan látják az önrendelkezést. A románok véleményét nyilvánvalóan mi alakíthatnánk, az magától nem fog változni. Ehhez előbb az kell, hogy mi tudjunk először magunknak meggyőző érvek alapján egy véleményt kialakítani, majd őket is próbáljuk meg meggyőzni arról, hogy az autonómia nem ördögtől való.
Az ügy sajnos már az első lépésnél elbukik, hiszen nagyon megoszlanak a vélemények közöttünk, nem igazán látjuk át, hogy melyek lehetnek egy autonómiának azok a komponensei, amelyek a leghatékonyabban segíthetnék a romániai magyarságot a szülőföldön való megmaradásában. Nem létezik erről komoly politikai vita, ezért valahogy a korzikai példa is csak azért lett téma a közbeszédben, mert az autonómia egyik vezérszónokának számító Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azonnal üdvözölte Marcon kijelentését, majd újságírók megkérdezték az RMDSZ elnökét is a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén.
Tény, hogy a romániai magyarság már rendelkezik az autonómia egyes elemeivel, kérdés, hogy ezekkel mennyire él vagy mennyire használja ki. Fájó, hogy hiába fordult jobbra a közösség sorsa az 1989-es forradalom, majd a 2007-es uniós csatlakozás után, az elvándorlás és a fogyás ugyanakkora, sőt nagyobb kihívást jelent, mint a rendszerváltás előtti zárt világban, hiszen ma már mindenki ott éli le az életét, ahol akarja. Ma az anyanyelvi oktatásnak is széles skálája áll rendelkezésünkre, de ezzel sem tudunk igazán élni kellő mértékben, mert azt látjuk, hogy az anyanyelvi oktatás színvonala nem megfelelő. Persze nem szabad mindent betegesen pesszimistán látni, vannak nagyon jó iskoláink, de a román oktatást általában sújtó szerkezeti problémák alól a magyar oktatás sem tudja kivonni magát. A bajok talán feltűnőbbek egy kisebbség esetében, hiszen számunk korlátozott, ezért egy-két jó és tapasztalt pedagógus kiesése máris rohamosan képes rontani egy kistérség oktatási eredményeit.
Jobban oda kellene figyelni azokra a kis közösségi hálózatokra, amelyek jól működnek, és segíteni kellene azokat, hogy tovább gyarapodjanak és az alulteljesítő térségeknek is mintát szolgáltassanak. Az autonómia nagymértékben arról szól, hogy egy közösség meg tudja-e szervezni saját életét, tud-e olyan közösségi szolgáltatásokat biztosítani, amivel meggyőzi a többi nemzettársát, hogy érdemes ehhez a közösséghez tartozni. Jelentős erőfeszítés kell ehhez, amivel nem vagyunk megszokva, hiszen közösségi feladatok vállalása ma már nem divatos. Nem különbözünk a térség többségi nemzetiségeinél tapasztalható dinamikától, ami probléma az autonómia szempontjából.
Aztán egy másik nagy kérdés, hogy mennyire zárt autonómiát képzelünk el. Hogy csináljuk úgy, hogy ne is legyen túlságosan zárt az önrendelkezés, de ugyanakkor a közösségi intézményi határvonalak és a döntési kompetenciák is legyenek jól elkülönítve. A korlátozott autonómiának is lehetnek előnyei olyan helyzetekben, amikor egy kisebbség önerőből nem képes megoldani egy problémát, ilyenkor jól jöhet a többségi állam segítsége. Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a következő évtizedekben kell megtalálni a válaszokat. És ezeken érdemes gondolkozni és dolgozni még mielőtt a román parlament bármilyen autonómiát megszavazna.
Borítókép: Korzika zászlaja
