Johann Sebastian Bach (1685–1750) a lipcsei Tamás-templom karnagyaként minden egyházi ünnepre és vasárnapra írt egy-egy kantátát. Az O Ewigkeit, du Donnerwort BWV 60 című kantátát a Szentháromság utáni 24. vasárnapra komponálta 1723-ban. A mű a BWV 20 korálkantátában is használt Ó örökkévalóság, mennydörgés szava kezdetű korált használja fel, témája a halálfélelem és az üdvösség reménye. A kantáta érdekessége, hogy az elhangzó párbeszédek nem személyek, hanem emberi érzelmek, azaz javarészt két allegorikus alak, az alt által énekelt Félelem (die Furcht) és a tenor által énekelt Remény (die Hoffnung) között zajlanak. Az énekes szólisták átéléssel tolmácsolt párbeszédeit a barokk felállású zenekar kísérte, a lelki vívódások hangulatát erősíteni a hegedű- és oboa d’amore szólók voltak hivatottak. A lélek harcában fogant párbeszédekre, a basszus szólamban elhangzó „boldogok, akik az Úrban halnak meg” égi szózat kínál feloldást. Bach a kantátát záró korálfeldolgozásban a Franz Joachim Burmeister szövegére írt Johann Rudolf Ahle Es ist genug (Elég) kezdetű evangélikus himnuszának utolsó versszakát használta fel. Amikor a mű zárópillanataként a teremben a közönséget mintegy körülölelve megszólalt a Cornel Groza vezette énekkar, az maga volt a megbékélés és a lelki nyugalom legmeghatóbb pillanata.
A kantátában felhasznált korál tovább élt Alban Berg (1885–1935) az est folyamán felcsendülő Hegedűversenyében. A versenyművet tragédia, váratlan sorscsapás ihlette, ugyanis 1935 tavaszán gyermekbénulásban meghalt Manon Gropius, Alma Mahler második házasságából származó 18 éves leánya. Amikor Berg a Hegedűversenyt „egy angyal emlékének” dedikálta, még nem sejthette, hogy a Manonnak komponált halotti mise egyben az ő rekviemje is lesz, mivel röviddel a mű befejezése után halálos rovarcsípés végzett vele. Berg Hegedűversenye modern zene, dodekafon kompozíció, amely nem zárja ki azonban, hogy a tizenkétfokúság mellett szerényen ugyan, de felbukkanjon egy karintiai népdal, valamint ugyanaz az Es ist genug kezdetű korál, amelyet Bach kantátájában is hallottunk. Berg Hegedűversenye két nagy részre oszlik, az egyiket a fiatalságra emlékezés jellemzi, a másikat a szorongás, a félelem, az elmúlás gondolata hatja át. A mű végén a szólóhegedűn és a fúvósokon felhangzó korál megnyugvást, megbékélést sugároz. Alexandra Tîrşu fiatal hegedűművész 1699-ből való Stradivari-mesterhegedűn játszott. Előadásában a csodálatos hangszín és az elképesztő virtuozitás mellett az erő és líraiság, a táncos játékosság és drámai sirató közötti kontraszt művészi megvalósítása tetszett. A félelmekkel, szorongásokkal teli hegedűverseny után két remekül megválasztott ráadás következett: míg Bach d-moll Partitájának Sarabande-tétele a nyugalom szigeteként csendült fel és a belső békét sugározta, Igudesman Applemania című dzsesszes darabja lázba hozta a közönséget.
Paul Hindemith (1895–1963) Mathis, a festő című szimfóniájának eredeti koncepciója Matthias Grünewald 16. századi festőművész életéről szóló opera volt. Mivel a fasiszta Németországban Hindemith művei tiltólistára kerültek, a Mathis opera bemutatója is elmaradt, de a mű nem veszett kárba, csak átalakult címekkel ellátott háromtételes szimfóniává. Az Angyalok koncertjét éteri finomság, mélázó pillanatok és táncos öröm hatja át, miközben zenéjét kiváló fúvósdialógusok ékesítik. A Sírbatétel gyászzene, bánatos fuvola- és oboaszólókkal. Szent Antal megkísértése a szimfónia legjelentősebb része, amelyben Hindemith számára eggyé vált a szent és a festőművész alakja, látja és láttatja a két szereplő azonos lelki hullámainak drámai sodrását, és kitörő érzelmi viharjaikat lélegzetelállító csúcspontokra tereli. A szimfónia végén elhangzó Lauda Sion Salvatorem gregorián dicsőítő ének és az Alleluja a megpróbáltatásokon felülkerekedő két hős, a szent és a művész erkölcsi diadalát élteti és magasztalja.
A hangulatokban gazdag, különleges műsor felkavart és megnyugtatott. A lenyűgöző zenés barangolásban a főszerep ugyan mindvégig a zenekarnak jutott, de a műsort a Bach-kantáta kiváló énekes szereplői – Duffner Melinda (mezzoszoprán), Bardon Tony (tenor), Ştefan-Ioan Muţ (basszus) –, Hary Noémi meleg hangszínnel, simán sikló, töretlen dallamvezetéssel játszott oboa d’amore szólói, a Cornel Groza vezette vegyes kar felemelő himnusza, valamint a Stradivari-hegedűn játszó fiatal virtuóz, Alexandra Tîrşu tette színesebbé–varázslatosabbá.
Fotók: Bogdan Meseșan
