Gustav Holst (1874–1934) angol zeneszerző minden műfajban otthonosan mozgott, mégis leginkább az 1914 és 1916 között komponált The Planets (Op. 32.), vagyis A bolygók című héttételes zenekari szvitjével vált híressé, amelyben minden tételt a naprendszer addig ismert bolygóiról – a Föld kivételével – nevezett el. Egyes zenekutatók szerint a mű tételei a bolygók emberi lélekre gyakorolt hatását ábrázolják, mások szerint emberi jellemvonásokra vagy a bolygóknak megfelelő római istenek tulajdonságaira utalnak. Holst a művét egyszerűen „hangulatképeknek” nevezte. A mű elején mintha Prokofjev múlt heti koncerten elhangzott Ötödikjének zenében megfogalmazott háborús emlékei-hangulatai folytatódtak volna. A nagyzenekari szvit Mars, a háború hozója (Mars, the Bringer of War) című első tételében a trombitákon és kürtökön feltörő veszélysikolyok, a vonósok jajkiáltásai, a rémületet és tiltakozást keltő dobütések és az idegeket felborzoló-felkavaró folytonos menetelő ritmus a háború hírnökeként letaglózó drámát közvetített. Prokofjev szimfóniája ugyan a második világháború kegyetlenségeire emlékeztet, Holst Mars-tétele pedig az első világháború veszélyeire, de a háború minden korban embertelenséget, szenvedést, halált okoz.
A háború drámája után léleksimogatóként csendül fel a Vénusz, a béke hozója (Venus, the Bringer of Peace) című tétel, amelyben a csendes kürtszólót követően a nyugtató-lírikus dallamok és töredékek a fuvola hangjain, a hegedűszólóban, majd az oboán, a klarinéton és a csellókon is békét hirdetnek. A Merkúr, a szárnyas hírnök (Mercury, the Winged Messenger) című tételben a fúvósok és vonósok közötti szellemes párbeszédek vidámságot hoznak. A hangszerek játékos versenyfutása balettzenének is beillő ünnepélyes forgataggá alakul. Fülbemászó, „hetyke-csibész” dallamaival, vidám szárnyalásával, örömtáncfordulatával a Jupiter, a szeszélyes (Jupiter, the Bringer of Jollity) című tétel egyfajta élethimnusz, benne az élet szépségeivel, örömeivel, bolondságaival, boldog pillanataival. A Szaturnusz, az időskor követe (Saturn, the Bringer of Old Age) című tétel életérzések sorozata, előtérbe helyezve az ember sóvárgásait, álmait, öröm- és bánatpillanatait, küzdelmeit, vívódásait. A bölcsesség felé vezető göröngyös úton, az idősödő lélek végül a befelé fordulásban, elcsendesedésben talál önmagára, nyugalomra. Komikus, jóízű humoros és öniróniától sem mentes elemektől ragyogó tétel az Uránusz, a mágus (Uranus, the Magician), amelynek „bűvészhangulata” Paul Dukas inasának csínytevéseire emlékeztet. A Neptunusz, a misztikus (Neptune, the Mystic) című befejező rész sejtelmes világának éteri hangulatát a Cornel Groza által betanított női kar szöveg nélküli, angyali tisztasággal felcsendülő szólamai fokozták. Az apró égi csillanások ellenére, a sötétlő-elcsendesülő végtelenség titokzatossága szomorú magányról mesél. Gyönyörűséges muzsika, zseniális alkotás.
A zenés bolyongás az űrben a szünet után is folytatódott. Az est második részét John Williams (1932–) amerikai zeneszerző és karmester filmzenéje alkotta, aki többek között olyan nagy alkotások zenéjét szerezte, mint a Csillagok háborúja, a Jurassic Park, az E. T., a földönkívüli, a Superman vagy a Schindler listája. Felettébb érdekesnek tartom, hogy filmnézés közben az embert általában annyira fogva tartja a történések sorozata, hogy a cselekményt kísérő zenére szinte oda sem figyel, és csak akkor csodálkozik el igazán, amikor a film végeztével nem győzi olvasni az elhangzott zeneszámok lajstromát. Aztán, amikor felfedezi a filmzenék csodálatos világát, szívrepesve várja a filmzeneesteket, a felcsendülő művek hallatán pedig jólesően idézi fel az egykor látott filmek izgalmas vagy megható történéseit. Nos, ezen az estén John Williams zenéi a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind, r. Steven Spielberg), az E. T., a földönkívüli (E. T. – Adventures on Earth, r. Steven Spielberg) és a Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens, r. J. J. Abrams, 2015) című sci-fi filmekből nagyszerű emlékeket idéztek, és amint várható volt, a zenés bolyongás az űrben fergeteges sikert aratott, valamint ráadásból sem volt hiány: a Richard Donner rendezte 1978-as Superman zenéjét üdvrivalgással kísért tapsvihar követte. Igazi szép, pezsgő hangulatú kora nyári hangverseny volt.
Fotók a hangversenyről: Bogdan Meseșan
