A képsorozat – amely közel 150 évig az azt megrendelő Peterdi család tulajdonában volt – Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című, 1833-ban született költeményének illusztrációjaként készült el 1858 és 1866 között – tájékoztatta az MNB az MTI-t hétfőn.
A mezőberényi Orlai Petrich Soma (1822–1880) – Petőfi Sándor másodunokatestvére – szülei tanácsára előbb jogi diplomát szerzett, majd Pesten Marastoni Jakab festőiskolájában képezte magát, később Bécsben folytatta tanulmányait, ahol először az akadémiát, majd Ferdinand Waldmüller iskoláját látogatta.
Orlai zsánerszerű historikus képei a történeti festészet emelkedett stílusát az életkép intimitásával ötvözték – a Szép Ilonka-sorozat darabjai – A les, A meglepetés, Beköszöntés, Felköszöntés, Búcsú, Felismerés, Búsongás, Gyász – e műfaji körbe illeszkednek.
A templomi stációképek örökségét követve Orlai is a keretet díszítő képszalagokkal magyarázza az éppen ábrázolt eseményt. A kollekció különlegességéhez az is hozzájárul, hogy ezek az aranyozott, feliratos szalagok eredeti állapotukban őrződtek meg.
Orlai Petrich Soma jó állapotú, restaurálást nem igénylő, nyolc darabból álló képciklusa a magyar biedermeier festészet egyik „egyedülálló remekműve” – írják a közleményben, hozzátéve, hogy kimagasló kultúrtörténeti, művészettörténeti és muzeális értéke révén a képciklus közgyűjteménybe kerülése, valamint állandó és időszaki kiállításon történő bemutatása kiemelten fontos. A festménysorozatot bemutató kiállítás időpontjáról az MNB később nyújt tájékoztatást.
Az MNB 2014 januárjában indította el műkincs-visszavásárlási Értéktár programját, amelynek célja az elmúlt történelmi időszakokban különböző okok miatt külföldre vagy külföldi tulajdonba került magyar vagy külföldi művészek által alkotott, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok szétszóródásának megelőzése. Az Értéktár program megvalósítására az MNB Igazgatósága 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos keretet különített el 2018 végéig.
Az MNB Értéktár programjának keretében eddig megvásárolt tárgyakról és gyűjteményekről részletes leírást a jegybank honlapján az Értéktár menüpont alatt találnak az érdeklődők.