Ezen a rendhagyó eseményen a kezdeményező kolozsmonostori plébánossal, Székely Dénes kanonokkal, László Attila Kolozs-dobokai főesperessel, Holló László egyetemi professzorral, Fábián László györgyfalvi plébános és kórházlelkésszel, Lázár Hunor gyakorlati éves kispappal együtt nagyszámú hívő, fiatal és gyermek vett részt Kolozsvár különböző egyházközségeiből, égő gyertyákkal kezükben.
Az estébe nyúló ájtatosságot Bőjte Csongor, a Szent Mihály-templom segédlelkésze vezette. A fáklyákat – amelyek sötétedés után szépen világították be a Kálvária-dombra vivő utat – a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség diákjai és a monostori plébánia fiataljai vitték.
Urunk, Jézus Krisztushoz intézett bevezető imádságában Bőjte Csongor többek között hangsúlyozta: „Mi ragaszkodunk életünkhöz, nem akarjuk elveszíteni, szeretnénk teljesen megtartani magunknak. Birtokolni akarjuk, nem odaadni. De Te előttünk jársz és megmutatod, hogy csak akkor mentjük meg életünket, ha odaadjuk. Ahogy végigkísérünk a keresztúton, elvezetsz minket a búzaszem útjára, az örökkévalóságba nyíló termékenység útjára. A kereszt – önmagunk felajánlása – súlyos teherként nehezedik ránk. De Te az én keresztemet is hordoztad keresztutadon, és nemcsak a távoli múltban tettél így, mivel szereteted végigkíséri életem minden pillanatát. Ma velem és értem viszed, és csodálatos módon azt várod tőlem, hogy most én is, mint akkkor Cirenei Simon, veled együtt álljak a világ megváltásának szolgálatába.
Segíts, hogy keresztutam ne legyen csupán pillanatnyi jámbor érzelem. Segíts, hogy ne csak fennkölt gondolatokkal kísérjünk el, hanem egész szívvel és életünk minden lépésével járjuk végig utadat. Segíts, hogy elszántan induljunk el keresztutadon, és hogy kitartsunk ezen az úton.
Szabadíts meg a kereszttől való félelemtől, attól a félelemtől, hogy mások kinevetnek, attól a félelemtől, hogy az élet kisiklik a kezünkből, ha nem ragadjuk meg mindazt, amit kínál. Segíts, hogy le tudjuk leplezni a kísértéseket, amelyek élettel kecsegtetnek, de csábításaik végül csak ürességhez és kiábránduláshoz vezetnek.”
A Szent Lukács, Szent Márk és Szent János, valamint Izajás próféta könyvéből elhangzott evangéliumi részeket Bőjte Csongor, az elmélkedéseket Cziple Hanna Gerda magyartanár, szerkesztő, az imádságokat pedig Lázár Hunor gyakorlati éves kispap olvasták. A Szent Mihály-templom és a monostori plébánia kórusának tagjai Giuseppe Tartini (1692–1770) olasz barokk zeneszerző Stabat Mater című művét énekelték. A keresztúti ájtatosság végén pedig Nánia Hanna és Geréd István elénekelték Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes – tudós zenetanár, kántor, népdalgyűjtő, élt: 1929–2013 – által a moldvai Lujzikalagorban gyűjtött Aranymiatyánkot.
A keresztutat járó hívők tömege mindvégig elmélyülten imádkozva kapcsolódott be az ájtatosságba. Az első közös szabadtéri keresztút valamennyiünk számára felejthetelen, hitmegerősítő élményt jelentett.
Ezen a Monostor negyedi szabadtéri keresztúton az utolsó állomásokat emelkedőn helyezték el, így a résztvevők érzékelhették a kereszt súlya alatt görnyedő, újra és újra földre roskadó Jézus szenvedését. Az emelkedő pedig hangsúlyozza a keresztút ünnepélyes üzenetét: érezhettük, hogy a felkapaszkodó lábbal együtt egyre magasabbra szárnyalt lelkünk is.
A nagyjelentőségű ájtatosságra akár történelmi igazságtételnek is mondható évfordulón került sor az idei nagyböjtben, hiszen idén 30 esztendeje, 1994. június 20-án kerülhetett vissza ez az istenháza – eredetileg a néhai bencés apátsági templom impozáns szentélye – a római katolikus egyház tulajdonába, amiben nagy szerepe volt a 32 esztendőn keresztül itt szolgáló, köztiszteleteben álló, 2017-ben elhunyt Kádár István plébánosnak.
