Vasárnap délelőtt a Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelt templomban ünnepelt a hívek közössége: miután Ferencz Antal plébános alaposan felkészítette őket, Boita Veronica, Karczag Péter, Karczag Stefánia és Ráduly Zoltán Csaba részesült az első szentáldozásban. Csupán négyen vannak, de tudatában vagyunk annak, hogy így is nagy kincset jelentenek, amelyre vigyáznunk kell – nyomatékosította a plébános.
Az ünnepi szentmise elején az előimádkozó Bíró Ilona vezetésével többek között azért imádkoztak a jelen lévő édesanyák, hogy Isten növelje hitüket, erősítse reményüket és tökéletesítse szeretetüket, hogy jó édesanyák lehessenek, hogy gyermekeiket életük példájával vezessék Urunkhoz, hogy amikor gyermekeikkel foglalkoznak, jóságos higgadtság, tekintély és szeretet áradjon belőlük, hogy figyelemmel kövessék gyermekeik jellembeli fejlődését és meg tudják óvni őket a rossz befolyásoktól; hogy ha gyermekeik közül valamelyik meghívást kap a papi vagy szerzetesi életre, azt fogadják el hálásan, és támogassák.
Az elsőáldozók részéről Karczag Péter áldást kért szüleikre, amit a szülők áldása követett gyermekeikre. Szentbeszédében Ferencz Antal rámutatott, hogy a gyermek drága kincs. Boldogságunk sokszor azon múlik, hogy merünk-e átlépni az egyetlen „jó” ajtón – folytatta. Az Úr vár mögötte, így várja az elsőáldozókat is. Ne feledjük, a vallásos ember soha nincs egyedül, hiszen Isten mindig velünk van. Ugyanakkor fontos lelkünket megbecsülni, testünket tisztelni, hiszen édesanyánktól kaptuk. Meg kell becsülnünk emberi mivoltunkat. Isten bizonyosan sok jó embert fog vezetni az elsőáldozásban részesülők útjába. A szülők, keresztszülők, nagyszülők, hozzátartozók „gyűrűje” nevelje és oltalmazza őket – kívánta a plébános, aki a továbbiakban így szólt: „Jézus elfogatása, elítélése és halála miatt az első tanítványok irányvesztettekké váltak, félelmükben elzárkóztak a nyilvánosság elől. A feltámadás utáni események aztán új erőt és bátorságot jelentettek a tanítványoknak. A kép ma is ismerősnek tűnik. Ma az egyházat ítélik el, a keresztényeket pedig üldözik vagy hátrányos megkülönböztetésben részesítik. Azonban nem szabad elbátortalanodnunk, mert nem vagyunk egyedül a történelem arénájában, velünk van a feltámadt Jézus, velünk van a vigasztaló Szentlélek, velünk van a boldogságos Szűzanya, velünk vannak a szentek és velünk van hittestvéreink imája. Az egyház ereje mindig is ebben a közösségtudatban nyilvánult meg, ma is csak ez lesz képes átvezetni bennünket minden válságon és nehézségen – mutatott rá Ferencz Antal.
Az ünnepi szentmisén Muresán Mária kántor nagy odaadással végezte a zenei szolgálatot, keze alatt gyönyörűen szólt az Albert József által nemrég rendbe tett, felhangolt orgona.
Ugyanezen nap délelőttjén a kolozsmonostori plébániához tartozó Kálvária zöldövezetében található, Nagyboldogasszony tiszteletére épült néhai bencés apátsági templomban hét lány és hét fiú részesült az első szentáldozásban. Őket Székely Dénes plébános, kanonok és Palocsay György kántor készítette fel hitéletük meghatározó élményére.
Ferencz Antal plébános: az elsőáldozók nagy kincset jelentenek, amelyre vigyáznunk kell (A szerző felvétele)
A szentmisén az istenházát megtöltő örvendező szülők, nagyszülők, rokonok, barátok figyelemmel követték Székely Dénes szentbeszédét, aki rámutatott, hogy a mai nap emléke kitörölhetetlenül megmarad ezeknek a ragyogó arcú és tiszta szívű gyermekeknek az életében, akik először járulnak szentáldozáshoz. „Évek óta készülünk erre az eseményre. Sokat tanultunk a hittanórán, a legtöbb vasárnap itt voltatok a szentmisén, hogy lássátok, megtapasztaljátok, mit jelent Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben. Mert Ő jóllehet áldozócsütörtökön felment a mennybe, de itt maradt közöttünk az Oltáriszentségben, hogy lelkünk tápláléka legyen. Nagyon jól tudta, hogy az ember test és lélek, tudta, hogy »nemcsak kenyérrel él az ember«, hanem »a lélek az, ami éltet«. Ezt a lelki táplálékot az Úr Jézus fokozatosan, nagy pedagógiai érzékkel készítette elő, majd az utolsó vacsorán a kenyeret és a bort átváltoztatta az Ő testévé és vérévé. »Én vagyok az élet kenyere. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van«. Ez az Oltáriszentség, amely a kenyér és a bor külső színe alatt itt maradt közöttünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. Nem könnyű az Oltáriszentség titkát megérteni, de elsősorban nem érteni kell, hanem hinni és magunkhoz venni a szentáldozásban. Milyen fontos lenne ma, ebben a fogyasztói társadalomban megszívlelni az Úr Jézus figyelmeztetését: nemcsak kenyérrel él az ember! Vajon a lelkünkre gondolunk-e? A lelki táplálékot, az Oltáriszentséget milyen gyakran és milyen lelkiállapotban vesszük magunkhoz?”
A szónok ezután egy nemrég olvasott tanulságos, a szülőknek szóló mondatot idézett, lelkükre kötve: „Teljesen mindegy, mit mondasz a gyermekeidnek, a példádat fogják követni, nem a tanácsaidat!” Befejezésként Székely Dénes így buzdította a gyermekeket: „Vigyázzatok lelketek tisztaságára, és őrizzétek ezt a nagy kincset, mint Szent Tarzíciusz, mert ez az örök élet kenyere.”
(Borítókép: A kolozsmonostori egyházközségben (plébánosa Székely Dénes) tizennégy gyermek járult a szentáldozáshoz / Fotó: Kis Levente)
