GÁSPÁR KÁROLY, bodonkúti lelkipásztor
Októberben, mikor Luther Márton és Kálvin János még le sem kerül a prédikációkból, az üzletek már tele vannak karácsonyi díszekkel, megvásárolható örömmel, mellyel feldíszíthetjük majd ünnepünket, hogy eleget tegyünk hagyományainknak. Nem folytatom ezt a szándékosan megfeszített húrt, de mindannyian érezzük, hogy ránehezedik istenvárásunkra az a szükséges rossz, a sok „meg kell tenni vagy venni, mert így szokás” kényszere.
Vannak, akik alig várják a hosszú hétvégét, hiszen csak annyit jelent nekik a karácsony. Vannak, akik alig várják, hogy újra láthassák szüleiket, gyermekeiket és a külső díszek mögött megtalálják a viszontlátás, találkozás örömét. Ez is karácsony. Talán a legreálisabb karácsonyi üzenet az, hogy az ember lehetőséget kap kimozdulni a mindennapokból és találkozni szeretteivel, istenével. Igenis jó érzés itt nálunk Kelet-Európában, hogy még többségben vannak azok, akiknek az ünnep legalább egy istentisztelettel jár. Valahogy oda tartozik, valahogy az ember tartozik Istennek, hogy ünnepélyesen is találkozzon vele. Van, akiben tudatosan ott van az Istennel való ünnepélyes találkozás öröme, van akiben a gyermekkor családi szokása elevenedik meg, mikor belép a megszentelt térbe, a templomba. Az ember szemszögéből a karácsony a találkozás ideje, színből vagy szívből kimondott jó szó ideje, az Isten iránti tartozás lerovása vagy éppen az ünnepi ételek elfogyasztása, ajándékok kibontása. A gyermek, ha van, kivétel! A gyermeknek legyen a karácsony varázslatos, ünnepies, derűs.
De Isten gyermekének, a felnőtt keresztyéneknek valóban csak ennyi? Valóban csak egy kis karácsonyi történetre, egy bölcsőbe begyömöszölt Kisjézusra van szüksége? Lehet, hogy könnyebb így, lehet kényelmesebb: a Kisjézuskát ünnepekkor elővenni, mikor szükségem van rá, de máskor ne szóljon bele a dolgaimba…
Az ember sokszor csontig reálisan gondolkodik és örülni tud mindennek, amit nevén tud nevezni, értelemmel uralni. Sokfélék vagyunk és sokféleképpen éljük meg a karácsonyt. Könnyebb lenne magunkra venni a társadalmi álarcot és mosolyogva „boldog karácsonyt” színlelni. De minden lehúzó, érdes valóság ellenére a még türelmes Isten a Veled való találkozásra vár. Csendesen, méltón, de ünnepi hangulatban.
Mennyei Atyánk már karácsonykor elvesztette egyszülött gyermekét, hogy húsvétkor visszanyerje őt mindazokkal együtt, akik hisznek Őbenne. Ez a valóság is ott rejlik a karácsonyi díszek között, mélyen az Istentől kapott emberi hit szinuszcsomójában. Isten mint idő és tér ura, türelemmel vár, hogy karácsonyodba belépjen. Ha terve van veled, megtör, megmorzsol, majd megerősít. Mert szeret és szeretné, hogy több legyél te is, több legyen a karácsonyod! Letörli arcodról a diplomatikus mosolyt és súlyt ad életednek. És ketten hordozzátok nem a karácsonyfát, hanem az élet keresztjét. Hiszen karácsonykor nemcsak a Kisjézuska születik, hanem az ember rádöbben: mennyire szerencsétlen és szánalmas Isten nélkül. Ember tud újjászületni karácsonykor.
Nincs értékesebb karácsonyi üzenet, mint mikor rájössz, hogy Isten azért avatkozott bele a világba, hogy a lelkünket újraélessze, életünket és rálátásunkat meggazdagítsa. Miért? Mert szerette ezt a világot, amit teremtett és egyszülött fiát adta e földi világba, bűntipró halálra, hogy aki hisz Őbenne és hiszi, hogy ez az élet csak egy előszó, egy bekezdés, az nem fog elveszni a semmibe, hanem örök élete lesz.
Vannak keserű karácsonyok is, mikor a gyász, az értetlenség, az Istenbe való tehetetlen kapaszkodás eluralja az embert. De pontosan azért van karácsonya mindenkinek – még ha sokfélék is vagyunk –, mert azt Isten kezdeményezte. A szeretet, Isten egyik tulajdonsága lesz hangosabb ezen az ünnepen. Mert Ő felvállalta a legnehezebb feladatot, helyettünk. Ígéretéhez hűen megváltotta mindazokat, akik hisznek Őbenne. Kiszélesítette az életet örökélet-térré, ami minket vigasztal, sőt kimondatja velünk: „Uram, ha a Te szereteted nincs bennem, semmi vagyok!” Békés karácsonyt!
