Mára se hó, se meghitt hangulat, csak a hajsza és a hideg maradt, szüleink is megöregedtek, s az öcsém is messze innen ünnepel, helyi szokások szerint kis családja körében. A nagyvilág is hazajön hozzánk a lét számos csatornáján keresztül minden jó és kevésbé jó hatásával.
A mi feladatunk lenne, szülőkké vált gyermekeknek, a világunkat ismét megélhető álommá tenni környezetünk, családtagjaink számára. Hol kezdődik mindez el? A készülésben, a kosárban vagy a szokásokban?
Szüleink a maguk zárt világában hatalmas erőfeszítéssel álombeli állapotokat varázsoltak körénk. Ezt kellene tennünk nekünk is gyermekeinkért, közösségünkért, meséssé téve környezetünket. Emberileg ez szinte lehetetlennek tűnik. Manapság a legjobb játékfilmben is a varázsló csak belehalhat az emberszórakoztató erőfeszítésébe.
A karácsony lényegéhez kellene visszatérnünk. Oda, ahol minden elkezdődött. A betlehemi jászolhoz. A karácsonyi álom lényege, hogy Isten közénk jött Jézus Krisztus által. Ez az isteni közelség teszi az ünnepet ma is igazán rendkívülivé. Ebből a felismerésből táplálkozott szüleink hite, mikor a legfagyosabb lelkiállapotban is békés karácsonyt vontak szeretetből körénk, s mindazoké, akiket a történelem során megérintett a karácsonyi álom.
Ha mindenkit megérintene az álom, akkor jobb lenne a világunk, nemcsak így karácsonykor.
