Johannis tovább lépett és Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását követelte, s ezzel gyakorlatilag hivatalosította a kormány és a jegybank közötti konfliktust, ami eddig nem volt nyilvánvaló. Mindkét oldalról akadtak beszólások: a központi bank vezető tisztségviselői időnként elmarasztalták a kormányt a túl gyors béremelésekért, a makrogazdasági egyensúlyok megbomlasztásáért és a gazdaság túlhevítéséért, mire a kormány a jegybankot okolta a lej gyengülése és az infláció gyorsulása miatt.
Johannis abban a pillanatban, hogy kifejezte közvetítési óhaját a kormány és a nemzeti bank között, nyíltan elismerte a konfliktus létét és még jobban kiélezte a helyzetet. A jövő évi választási kampány szempontjából kihagyhatatlan magas labdának bizonyult számára ez az ellentét, amiből kitűnően lehet politikai tőkét kovácsolni. Johannis nem azért kérte Dăncilă lemondását, mert abban reménykedett volna, hogy ezzel elmozdíthatja helyéről Liviu Dragnea sokadik bábminiszterelnökét, hanem csak a politikai marketing területén akart begyűjteni néhány értékes pontot a 2019-es elnökválasztási kampányra.
Az elnök tehát kipipálta célját, ezért nem várható további lényeges elmozdulás, hacsak nem áll elő váratlan helyzet. Johannisnak egyelőre nincs nehéz dolga, hiszen a PSD továbbra is ingatagnak bizonyul Dragnea bírósági ügyei miatt. Az elnök tűnik az egyedüli olyan szilárd pontnak a belpolitikában, akinek politikai jövője még legalább egy mandátum erejéig biztosítottnak tűnik. Potenciális kihívói komoly támadási felülettel bírnak, hiszen nehéz elhinni, hogy egy eddig ismeretlen személy belépjen a legmagasabb közjogi tisztségért folytatott küzdelembe és eséllyel követelhetné Johannis székét. Tapasztalatlan, politikában eddig ki nem próbált jelöltet nem lehet felépíteni a jövő évi elnökválasztásra, ezért két-három jelöltnél több nem jöhet szóba. Dragnea, Călin Popescu Tăriceanu vagy Gabriela Firea mind támadhatók amennyiben indulnának az elnöki posztért Johannis ellenében, ezért az elnöknek egyelőre nem kell komoly politikai teljesítményt letennie az asztalra ahhoz, hogy felszínen maradjon.
Már most látszik, hogy Johannis a korrupcióellenes harc folytatása, a politikai osztály megreformálása és a gazdasági stabilitás témáival fog kampányolni, a kormánykoalíció pedig még tolni fogja a párhuzamos állam, az igazságügyi reform témáját. Ennyi munícióval vígan eljátszadozhat mindkét oldal 2019 végéig, amikor az elnökválasztás lesz.
Váratlan helyzeteket idézhet elő azonban a kőkemény valóság, a gazdasági helyzet, amely egyelőre stabilnak látszik, de sérülékenysége egyre nyilvánvalóbb, hiszen lényeges reformok nem történtek. Hiába van centenárium, német elnök, kényelmes kormányzati többség, valahogy egyik adottság sem idéz elő olyan kényszerhelyzetet, ami a politikumot párthovatartozástól függetlenül komoly reformokra sarkallná. Már legalább tíz éve szólamok szintjén politikusok, hazai és külföldi befektetők, az akadémiai szféra ismételgeti, hogy mely veszélyek leselkednek ránk. Kívülről tudják a döntéshozók, hogy miért ingatag a gazdaság, miért vagyunk lemaradva Nyugattól.
Vegyük sorra: tudjuk, hogy a közberuházások halogatása, gyatra minősége visszahúzó erő a gazdasági fejlődés szempontjából. Az adóhatóságnál tapasztalható csődhelyzet, a romos informatikai rendszer, az állami intézmények személyzeti állományában az elmúlt tíz évben lezajlott gyors szakmai leépülés, a korrupció mind gátolja a fejlődést. Tudjuk, hogy az egészségügyi rendszer nem hatékony annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a finanszírozása. A tanárok bérei is nőttek, de az oktatás színvonala továbbra is sok kívánni valót hagy maga után, márpedig alapvető szabály, hogy kiművelt fők, jól képzett munkaerő nélkül egy társadalom el van veszve, így minden bizonnyal csak még jobban le fogunk szakadni Nyugat-Európától.
Sajnos mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali kormánya van az országnak, a nagy állami elosztórendszerekben tapasztalható ellenállást és középszert senkinek nem sikerült megtörnie. Románia hiába csatlakozott az Európai Unióhoz, rendszerszintű reformfolyamatokat senki nem tudott elindítani. Egyedül az igazságszolgáltatásban zajlott le valami ehhez hasonló, ami azonban nem vezetett máshoz, mint egy félresikerült félig-meddig rendőrállamhoz, hiszen ezt is csak titkosszolgálati közreműködéssel, nyugati parancsra sikerült végrehajtani. A romániai társadalom önmagától semmi olyan reformra nem volt képes, ami saját életszínvonalát, a jövő nemzedékek életminőségét javította volna tartósan. Nincs meg a kellő kiszámíthatóság, kitartás, következetesség, tervezőképesség, ami a társadalmunkat elvezethetné A pontból B pontba. A tehetetlenségi erő tartja felszínen a jelenlegi társadalmi fejlettségi szintet, aminek fő hajtóereje a nemzetközi partnerekkel szemben vállalt kötelezettség, illetve a globalizált gazdaság, amely ebben az esetben kedvező hatást gyakorol hazánkra, hiszen a nagy rendszer nem hagyja, hogy egy szem is kihulljon a világgazdasági láncolatból. Így is el lehet éldegélni, csak nem biztos, hogy megéri. S akkor már rögtön érthető, hogy miért Románia a második legnagyobb bevándorlót kibocsátó állam a világon Szíria után.
Ezt kellene valahogy tudatosítania valamennyi politikai szereplőnek, aki pusztán steril politikai viták lefolytatásában, illetve választások megnyerésében érdekelt. Választáson könnyű diadalmaskodni, de egy országot megnyerni annál nehezebb.
