Ezen a héten is ütötte volna egy százas a markomat, mert ez az Ikea-ügy olyan, mint az itt a piros, hol a piros, amivel kétes személyek hülyítik a népet az ószeren. Vagy ahogy különböző szenzációhajhász sajtótermékek minden évben öles címben megírják, hogy „az idei lesz a leghidegebb tél”, „az idei lesz a legszárazabb nyár”, aztán – szerencsére – sehol semmi, az időjárást pedig nem szokás számon kérni soha senki. A különbség csak annyi, hogy az Ikea kolozsvári terjeszkedéséről szóló hírek általában sokkal komolyabb forrásokból kerültek nyilvánosságra, így nem egyszer még hinni is lehetett nekik. Például 2012-ben, amikor Sorin Apostu polgármester letartóztatása után Radu Moisin vette át a város vezetését, ő maga jelentette ezt be – talán nem véletlenül éppen a választások előtt. Mint ahogy bizonyosan az sem véletlen, hogy a korábbiakban is éppen kampányidőben szaporodtak el az efféle mende-mondák. Akárcsak most – igaz, ezúttal nem a helyi, hanem a parlamenti választások előtt. (Alin Tişe megyei tanácselnök egyébként már a nyáron rejtélyesen megszellőztette, hogy egy nagy külföldi bútorgyártó érkezne a Tetarom ipari parkba, viszont nem volt egyértelmű, hogy ott gyárat vagy netán üzletet nyitna.)
De mi köze a választásoknak az Ikeához? Nos, első ránézésre semmi. Ám ha jobban belegondolunk, nagyon is sok. A világszerte közkedvelt svéd bútorgyártó ugyanis nem találomra teszi rá az ujját a földgömb egy pontjára, hanem alaposan megfontolja, hol érdemes új üzletet nyitni: nyilván ott, ahol sok a potenciális vásárló, ahol van vásárlóerő. Akár úgy is mondhatnánk: egy új Ikea-üzlet nyitása (vagy más nagybefektető érkezése) azt jelenti, hogy a város/térség jól teljesít, fejlődik, a gazdasági mutatók pozitívak, tehát megéri befektetni. Ez pedig nyilván a városvezetés érdeme, aminek ugye van egy pártszíne. Vagyis az Ikeával való ékeskedés közvetve azt sulykolja – vagy legalábbis próbálja sulykolni – a választókba: lám, nekünk, a mi politikánknak sikerült idehozni a nagybefektetőt, válasszatok minket továbbra is. Mert nem csak vásárolni tudtok majd szép bútorokat, hanem az Ikea nyilván új munkahelyeket is teremt, adót fog fizetni stb.
Kétségkívül van némi szerepe a helyi közpolitikáknak (például bizonyos adókedvezmények) abban, hogy vonzza vagy taszítja-e a befektetőket, ám kérdés, mennyire vonzza vagy taszítja a választókat az, ha a nagy tam-tammal beharangozott befektető végül mégsem érkezik, és kiderül, hogy az ígéretek csak üres szavak voltak. Vagy arra alapoznak a politikusok, hogy négy év alatt úgyis elfelejti a tisztelt polgár az ígéreteket? Hogy úgysem attól fog vagy nem rá pecsételni a szavazó, hogy van Ikea vagy nincs?
Egyébként a mostani „ikeás pletyka” már sokkal hihetőbb az eddigieknél, hiszen ez az első alkalom, amikor erről nem egy politikus beszél, mint aki tuti bennfentesként tud valamit, hanem végre a cég egy vezető beosztású képviselője nyilatkozza. Ennek ellenére továbbra is szkeptikus vagyok, mert a nagy érkezés állítólag 2021-ben lenne esedékes, és hát ez az évszám kissé baljóslatú, mióta Kolozsvár elvesztette az az évben esedékes kulturális fővárosi címet. Nehogy az Ikea-ügy is erre a sorsa jusson, és előbb menjen az Ikea – az EKF-címhez hasonlóan – Temesvárra (utóbbi város neve ugyanis szintén szerepel az Ikea-képviselő által a terjeszkedés kapcsán emlegetettek között). Ez a forgatókönyv egyébként nem is annyira irreális, Kolozsváron ugyanis nehezen találni már akkora üres telket, amely logisztikai és infrastrukturális szempontból megfelelne egy ekkora beruházásnak…
De ez már más téma. Maradjunk annyiban, hogy esetleg 2021-ben jön az Ikea – legalább most már tudjuk, hogy tényleg van ilyen szándéka. Ami egyébként politikai szempontból sem rossz, hiszen 2020 választási év, tehát ismét lehet majd kampányolni azzal, hogy jön az Ikea…
