Az alkotói folyamatról színésszel, szobrásszal, költővel
A Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség Péterfi Dénes termébe összegyűlt érdeklődőket Rácz Norbert lelkész köszöntötte, aki elmondta, ezentúl az egyházközösségi munkát havonta különböző témák köré szervezik. Januárban a teremtés, alkotás tematikát jelölték ki, ehhez illeszkedett ez a beszélgetés is, amelynek során arra próbáltak fényt deríteni hogyan lesz valósággá az, ami „a művész fejében van”.
Rácz Norbert először arról kérdezte a meghívottakat, hogy szerintük létezik-e ihlet, és ha létezik, azt miként lehet megragadni. A három művész válaszából azonban kiderült, az ihlet, mint valami isteni sugallatt nem létezik, az egy olyan dolog, amiért művészként meg kell dolgozni. A kérdésre elsőként Laczkó Vass Róbert válaszolt: számára az ihlet olyan szerencsés találkozást jelent, amiből fel tud építeni valamit.
– Úgy tartják, hogy az ihlet csak úgy jön valahonnan, a semmiből, viszont az alkotók nagyrésze, köztük én is, azt mondja, hogy az ihletért meg kell dolgozni. A pszichológusok is vizsgálták, boncolgatták az ihletet, és ők is arra jöttek rá, hogy meg kell dolgozni érte. A vizsgálat alatt, tudományos módszerrel szakaszokra bontották az alkotói folyamatot, amelynek első lépése az információ-, ismeretgyűjtés és ezek tárolása volt. A második szakaszban az ember ebből az összegyűjtőtt információmennyiségből különböző kombinációkat alkot, az ismeretek alapján, saját művészi érzékenységétől vezérelve összerak dolgokat. Ez a folyamat nagyon sokáig tart, mígnem eljön egy olyan pont, amikor megszületik az eredmény, amikor a sok kombinációból kialakul valami, amit érdemes létrehozni, megvalósítani Ezt a momentumot nevezik ihletnek. De hogy ez a pillanat mikor jön el, nem tudni, az viszont biztos, hogy sok munka előzi meg – mesélte Kolozsi Tibor.
Balázs Imre József is egyetértett a másik két meghívott felvetésével, miszerint nem létezik ihlet.
– Viszont ha ez a kiindulópontom, hogy ihlet nincs, akkor tisztázni kell azt is, hogy akkor mégis honnan kell meríteni, miből keletkezhet, kristályosodhat ki valami. Az ember életében vannak különböző erőforrások – mint az említett felhalmozott ismeret –, amelyeket meg kell tanulni aktiválni. A kreatív írás megközelítése pont arról szól, hogy egy készenléti állapotba kell átbillenteni az embert, passzív állapotból egy aktív állapotba. Az viszont, hogy ez hogyan lehetséges, nehezen megfogható – magyarázta Balázs Imre József.
A költő hozzátette, a művész nem várhat ezekre a kivételes pillanatokra, hiszen azok nagyon ritkán jönnek, viszont a tapasztalatok felhalmozodásával, önbizalommal ezt az állapotot ki tudja provokálni. Megjegyezte azonban, nem tudni, hogy ezek a kiprovokált pillanatok, az alkalmi, a megrendelésre történő alkotás, hozzátartozik-e a művészethez avagy sem. Rácz Norbert így Laczkó Vass Róbertet és Kolozsi Tibort kérdezte arról, hogy hogyan lehet megrendelésre alkotni, hiszen ez az ő szakmájukban gyakran fordul elő.
Laczkó Vass Róbert kifejtette: a színművészekről sokan gondolják azt, hogy nincs lehetőségük kibontakozni, hogy ők mindig megrendelére dolgoznak, hiszen nekik mindig kiosztják a szerepet, a figurát. Elmondta, az igaz, hogy a színházban adva van a kontextus, amely, mint egyfajta koordinátarendszer leszabályozza őket, de emellett a figura megformálása, érzések, gesztikuláció stb., mind a színészre van bízva, aki a koordináta rendszeren belül, annak szabályait tiszteletben tartva, szabadon mozoghat.
Kolozsi Tibor viccesen megjegyezte, a megrendelésre történő munkában az a legrosszabb, hogy a megrendelő egyik napról a másikra várja a kész művet.
– A művész nem tud egyik napról a másikra alkotni. Kell érlelje a témát, utána kell nézzen a személynek, eseménynek, kornak stb. Az így összegyűjtött információkból kibomlanak bizonyos lehetőségek, és a művész idővel eldönti, hogy azokból az ötletekből melyik megvalósítható, melyik kompromisszumos, ami elnyerheti mások tetszését. Mindezt persze az anyaggal karöltve lehet csak kitalálni. A mi szakmánkban lehet úgy dolgozni, hogy kitalálok valamit és átültetem valamilyen anyagba, de olyan lehetőség is van, hogy az anyaggal ketten, mint egy kaland, összehozunk valamit. Ezt nevezik improvizációnak, én felügyelem, de közben esélyt is adok az anyagnak – beszélt saját alkotói munkájáról Kolozsi Tibor.
Balázs Imre József elmondta, a Kolozsi Tibor és Laczkó Vass Róbert által vázoltak pontosan leírják a nyelvvel, mint anyaggal való bánás problémáját is. A költő –aki egyetemi oktató is –, a diákjait arra szokta bíztatni, hogy jegyezzenek fel mindent, szokásost és szokatlant, figyeljenek a részletekre, hiszen az az anyag, amivel íróként dolgozni lehet.
– A Vidrakönyv című kötetem számomra a legfontosabb. Az a kötet úgy született, hogy rátaláltam a totemállatomra, és eldöntöttem, írok egy verseskönyvet a vidra mitológiájáról. Nyilván ilyen helyzetben több az anyag, amit használhatok: egyrészt léteznek már mitológiák, és azoknak van egy jellegzetes nyelvezete, de anyagként szolgál maga a lény, amiről írok, vagy más népek vidratörténetei. Bármin el lehet indulni az alkotási folyamatban – hozta fel példaként a költő.
Rácz Norbert arról is kérdezte a meghívottakat, hogy mit csinálnak olyan helyzetben, amikor a megrendelő várja az alkotást, de „nem jön semmi”, vagy abban az esetben, amikor a fejükben van egy kép, gondolat, de nem találnak fogást rajta, nem tudják anyagba foglalni azt.
Laczkó Vass Róbert szerint, ha az „ihlet” nem jön, a művész mesterségbeli tudásából alkot valamit: összeollóz innen-onnan részeket, „összerak valamit azokból az elemekből, amelyek működtek máshol”. „Összegereblyézi az ember a gondolatokat és készít magának egy kollázst”, foglalta össze.
Balázs Imre József a kérdés kapcsán kifejtette, volt olyan kor, amikor a művészet nem az iheletből fakadt, az antik korban például a művészet és a mesterség egybeforrt.
– Babits mondja valahol, hogy a líra egy nagyon új betegség. Hogyha az időben visszább megyünk, látjuk, hogy a mesterségbeli tudás, tapasztalat a tökéletesre cizellált szonett, az alkaioszi strófa volt, azt kellett tökéletesen művelje az ember – magyarázta a költő. Véleménye szerint az alkotás folyamán van olyan helyzet, amikor valami új és egyedi születik, ám olyan helyzet is kialakulhat, amikor nem jön az ihlet és a Laczkó Vass Róbert által felvázolt módszert vagy az asszociációs módszert kell alkalmazni. – Én szoktam az asszociációhoz folyamodni, hogy valamiről eszembe jut valami, és ha az embernek vannak különböző szerkezetei, mint egy prédiákció, szonett, eposz, akkor ezekkel az asszociációkkal nagyon messze el lehet jutni. A nagy kérdés az, hogy az asszociálás ihlet vagy munka – tette hozzá Balázs Imre József.
A közönségből érkező kérdésre a meghívottak azt is elmondták, hogyan rendezik a felgyülemlett gondolatokat, jegyzeteket, képeket. Laczkó Vass Róbert bevallotta, ő gyakran szelektál és azokat az információkat, amelyek a jövőben nem válnak hasznára, egyszerűen „kidobja”. Ezzel ellentétben Kolozsi Tibor elmondta, ő az összes ötletét, vázlatát a raktárában tárolja, a szelektálás számára azt jelenti, hogy ezek közül választja ki azokat, amelyek kivitelezhetők. Balázs Imre József bevallotta, ő az ötleteit mindig füzetekbe jegyzi kézzel, az ő rendszerezésének pedig az a titka, hogy abban a pillanatban, ahogy megszületik egy ötlet, ki is dolgozza azt.
(Borítókép: A meghívottakkal – jobbról: Balázs Imre József, Kolozsi Tibor, Laczkó Vass Róbert – Rácz Norbert beszélgetett. A szerző felvétele).
