Zenés emlékmorzsák karantén idején
Sajnos, a halál még a mű befejezése előtt elragadta, így a „meséket” ugyanaz az Ernest Guiraud fejezte be, aki a Carmen zenekarkíséretes recitativóit is megírta. A mű csak későre jelent meg nyomtatásban, az idők folyamán az újonnan kiadott partitúrákban a felvonások sorrendjén állandóan változtattak, és esetenként olyan új zeneszámok (is) bekerültek a darabba, amelyekről felmerült a kérdés, hogy vajon valóban Offenbach komponálta-e őket? Igaz, vagy sem? Szerintem, ha Offenbach csak Olympia dalát – a Les oiseaux dans la charmille áriát – és a népszerű Barcarolle-t – Belle nuit, o nuit d ’amour – komponálta volna meg, a Hoffmann meséivel máris világsikert arat(hat)ott volna, de valójában az egész „fantasztikus operának” nevezett mű zenéje magával ragadó.
A három felvonáson és utójátékban kibontakozó érzelmek polifóniája, már az opera előjátékában elkezdődik. Hoffmann költői szívvel imádja Stellát, a sikeres művésznőt, de a díva fájó emlékeket ébreszt benne. Hogy bánatát enyhítse, amíg a légyottra várja őt, egy kis kocsmában alaposan a pohár fenekére néz. Hirtelen megered a nyelve, és a vendégeknek mesélni kezdi szerelmi kalandjait. Hoffmann a „fantázia-mesékben” három nőbe lesz szerelmes, de valahogy egyszer sem sikerül igazán boldognak lennie, hiszen csalódást csalódás követ.
Kathleen Kim és Joseph Calleja (Fotó: Metropolitan Opera)
Első szerelme Olympia, az élethű szemű bábu, aki csupán egy hatalmas kulccsal felhúzható szerkezet, se szíve, se lelke, így Hoffmann érzelmei iránt közömbös marad. A második Antonia, a gyönyörű hangú énekesnő, akit tüdőbetegsége miatt veszít el, és a harmadik Giuletta, a szép kurtizán, aki végül a velencei karnevál színes forgatagában mással szökik meg. Alighogy a mesék végére ér, érkezik Stella, az imádott primadonna, de a találkából nem lesz semmi, mivel Hoffmann az italoktól mély álomba merül.
A Met Operaház online közvetítéseinek köszönhetően, a 2009-es Hoffmann meséiben Bartlett Sher rendező Michael Yeargan és Catherine Zuber díszlet- illetve kosztumtervezővel karöltve igazi fantáziavilágot varázsolt. A kreatívan kitervelt nagyszerű díszletek és tetszetős kosztümök világában a „mesék” varázshangulatát mégis a kiváló szereplőgárda teremtette meg, és az a tökéletes zenei „aláfestés”, amellyel a zenekar James Levine vezényletével az énekhangokat minden pillanatban körülölelte.
Olympia dalát Kathleen Kim koloratúr szoprán ragyogó technikai bravúrral szólaltatta meg, miközben egy pillanatra sem feledkezett meg bábuszerepéről. A lélegzetelállítóan virtuóz ária után még arra is volt ereje, hogy az „akrobatikus” énekes-színészi produkciót megismételje.
Joseph Calleja és Anna Netrebko (Fotó: Metropolitan Opera)
Antonia szerepében Anna Netrebko az Elle a fui, la turturelle ária lírai szépségeivel varázsolt el. A népszerű Barcarole duett Kate Lindsay és Ekaterina Gubanova előadásában a harmadik felvonás élménypillanata volt.
Epizódszerepeiben igen szórakoztató figura volt Alan Oke buffo tenor, akinek számos, finom humorral, vidám-játékos kedvvel megalkotott nevettető pillanatot köszönhettünk. Joseph Calleja a Met által sokat foglalkoztatott népszerű tenor, sokszínű hangjával ahány felvonás, annyiféle arcát mutatta. Míg az első felvonásban naiv szerelmesként mutatkozott, a másodikban a megtalált szerelem és elveszítésének drámáját élte. A fináléban a kurtizánért küzdő, majd kiábrándult szerelmesként az Hélas, mon coeur s’égare encore áriában a szerelem öröm- és bánatpillanatairól énekelt tüzes szenvedéllyel.
Hoffmann meséinek színes fantáziavilága, a szuperprodukció és Offenbach szép dallamoktól, virtuozitástól, drámai erőtől és léleksimogató poézistől csillogó, szellemes-gunyoros pillanatokat és ragyogó táncbetéteket tartalmazó eleven, fülbemászó muzsikája székhez szegezett, elvarázsolt. Kell a zene, és kellenek az ilyen esték, amikor néhány órára megszűnik körülötted a világ!
(Borítókép forrása: Metropolitan Opera/Ken Howard)
