Többféle megközelítésből is egyedülálló az ünnepi könyvhét második napján bemutatott, Târnaț Kalotaszeg Durabil kiadó gondozásában megjelent kötet. Amellett, hogy három nyelven – magyarul, angolul és románul – ismerteti Schéfer Teréz életrajzát és munkásságát, fényképgyűjteménye arcot is társít azok mellé a nevek mellé, akikkel a magyarvalkói papné együtt dolgozott. Szerkezete is három részből épül fel: a papné életútjáról és a korszakról szóló tanulmányra, mintaválogatásra és fotógyűjteményre tagolható. Egymást kiegészítve válik teljes egésszé a mű, amelynek szerkesztése és képi világának megalkotása Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész munkáját dicséri – fogalmazott a könyvet méltató Horváth Iringó művészettörténész. – A tartalom maga megpróbál Schéfer Teréz életére összpontosítani, de a szerzők kontextusba helyezték, tevékenységét beleágyazták a kalotaszegi hímzések világába a minták és képi világ révén – tette hozzá. A kutatómunkáról elmondta: levéltári kutatás során fellelt adatokból, személyes levelezésekből és Schéfer Teréz naplóbejegyzéseiből igyekeztek kirajzolni az asszonyképet, amely így sokkal egységesebbre és emberközelibbre sikerült. Ugyanakkor történeteket gyűjtöttek az oral history módszerével is, aminek tanulságait szintén beépítették a kötetbe. – A könyv nemcsak egy 20. századi papné monográfiája, hanem a nőszerep változásainak és a 20. századi kalotaszegi hímzés története is egyben. Ugyan Kalotaszeg a leginkább tanulmányozott és publikált tájegységek közé sorolható, a 20. század második felének történetébe ez a frissen kiadott könyv nyújt betekintést – mutatott rá Horváth Iringó. Hozzátette: Schéfer Teréz túllépett azon, hogy másolja a mintákat, mert saját maga tervezte azokat. Sőt használati tárgyak szintjére emelte a hímzést, ami kreativitását is tükrözi. – Olyan kiadvány ez, ami példamutató lehet művészettörténészek és néprajzosok számára, de azok számára is érdekes olvasmány lehet, akik a korabeli nőképre kíváncsiak vagy írásos terítőket varrnak – összegzett Horváth Iringó.
Sara J. Meaker hét éve találkozott Bálint Ágnessel, Ágica nénivel, Sárvásár nyugalmazott tanítónőjével, aki Kónya Gyuláné keresztlánya volt. Ő örökölte Kónyáné mintagyűjteményét és számos tárgy is a tulajdonába került a magyarvalkói papné halálakor, így a kutatómunkához akadt Sárvásáron is bőven anyag. Egy másik mintagyűjteményt, amely a család másik ágához került, és amelyet eddig Magyarországon őriztek, egy éve került Ágica nénihez.
Újvári Dorottya elmondta: a legfőbb motivációjuk az volt, hogy megígérték Ágica néninek a mintagyűjtemény kiadását, és korára, valamint a járványügyi viszonyokra való tekintettel, szerettek volna az ígéretüknek minél hamarabb eleget tenni. – Sarah hat évig járt hozzá adatgyűjtésre és plusz bő egy évbe telt, míg a tanulmány elkészült és a kötetet kiadták. Mivel nem csak mintagyűjteményt tartalmaz, érdekes lehet a kor története iránt érdeklődők számára is – fogalmazott a szerző, aki szerint kevés erdélyi női életpályát ismerünk a két világháború közötti időszakból. – Schéfer Teréz képes volt közösséget szervezni, ami miatt érdemes megemlékezni róla – jegyezte meg.
A jövőbeli tervekről Újvári Dorottya elmondta: jó lenne többet megtudni azokról is, akik Kónya Gyulánét segítették, meg azokról is, akik az utána következő időszakban foglalkoztak varrottassal. Itt szintén egy kommunizmus idején élő papnét említett, akinek munkásságát kutatni lehetne. Emellett nagyon szeretnék, ha Schéfer Teréz jegyessége alatt írt naplója is kötetben jelenhetne meg. Ennek különlegessége, hogy az utolsó bejegyzést Kónya Gyula írta, aki ebben reflektál a naplóban olvasottakra. – Ebből a naplóból derül ki az is, hogy nagyon sokat vívódik azon, hogy már nem lesz egyedülálló nő, aki saját magát és a családját is eltartja, hanem lelkészfeleség lesz. De vállalja ezt az utat, a lelkésszel kötött házasságban isteni elrendeltetést lát és úgy gondolja, az lesz a feladata, hogy a férjét segítse, és a közösségéért munkálkodjon. Azt, hogy ő mintákat készít, megvarratja az asszonyokkal és értékesíti, az árukkal pedig a helyieket támogatja, egyfajta szolgálatként fogja fel – részletezte Újvári Dorottya. Hozzátette: Gyarmathy Zsigánétól pont ez a szolgálat jelleg különbözteti meg, mert míg Gyarmathy Zsigáné inkább a hímzés látványelemként való megmutatására törekedett, Kónyáné a közösség jóléte érdekében tevékenykedett.
A 19. század végén Kolozsváron született Schéfer Teréz tanítónőként kezdte pályáját. Az első világháborút követően, férjével, Kónya Gyula lelkésszel a kalotaszegi Magyarvalkóra költöztek, ahol Teréz hamar nekilátott a Gyarmathy Zsigáné halála után hanyatlásnak induló háziipar újjászervezésének. Kezdetben régi varrottasok mintáit gyűjtötte össze, majd ezek alapján megalkotta saját mintakészletét. A két világháború közötti időszakban megszervezte a varrottasok eladását is, belföldi és külföldi kiállításokra járt a kalotaszegiek munkáival és hirdette a helyi értékek megőrzésének fontosságát.
Borítókép: Rohonyi D. Iván
