Fel is rótta az ellenzék a parlament ülésén, hogy míg például Németország és Horvátország hasonló helyreállítási tervei több mint ezer oldalt tesznek ki, addig a hazai elképzelés még egy részletesebb tartalomjegyzékkel sem ér fel. Állítólag majd június másodikán hozzák nyilvánosságra a terv teljes szövegét, miután benyújtják az Európai Unióhoz – legalábbis ezt ígérték.
A titkolózás, az információknak csupán a szivárogtatása még inkább fokozta az érdeklődést az országos helyreállítási terv iránt, amelynek főként a nyugdíjreformra vonatkozó része keltett egyrészt pánikot, másrészt felháborodást. Kiszivárgott például, hogy a nyugdíjakkal kapcsolatos költségeket befagyasztják a jelenlegi szintre, ami azt jelentené, hogy járandóságnövelés sem lenne, legfeljebb indexelés, valamint annyi kiigazítás, hogy a minimális összegű nyugdíjak épp meghaladják a szegénységi szintet. Megszüntetnék az előnyugdíjazás lehetőségét, és olyan intézkedéseket vezetnének be, amelyek ösztönözzék a szakmai tevékenység folytatását a nyugdíjkorhatár betöltése után is, illetve „a várható élettartamhoz igazítanák az öregségi nyugdíjkorhatárt mind a nők, mind a férfiak esetében”… Talán ez a legfájóbb, legelgondolkoztatóbb része az ország által vállalt helyreállítási terv nyugdíjreform fejezetében megfogalmazott elgondolásának.
Évtizedek óta tudjuk – mert hangoztatják is eleget –, hogy a nyugdíjrendszer nehéz helyzetben van, elöregedik a lakosság, nagyobb a nyugdíjasok aránya, mint az alkalmazottaké, akiknek a hozzájárulásából tulajdonképpen fedeznie kellene az államnak a kifizetésben levő nyugdíjak nagy részét. Évek óta téma, hogyan kellene megreformálni a rendszert, miért lenne jó, ha az állami nyugdíjakat kiegészíthetnék a magánnyugdíjalapokkal, milyen hatékonyabb intézkedésekkel lehetne növelni a bevételeket a társadalombiztosítási alapba. Folyamatosan felmerül az is, hogyan szüntessék meg az indokolatlanul nagy aránytalanságokat a járandóságok között; hogy mindenki a nyugdíjalapba történt befizetése, illetve hozzájárulás alapján részesedhessen juttatásban; hogy ne jöhessenek jóval idő előtt nyugdíjba a közszféra egyes területeiről; hogy ne halmozhassák nyugdíjukat és fizetésüket a közalkalmazottak; hogy megszüntessék a sok vitát kiváltó és jelentős pénzösszeget felemésztő speciális nyugdíjakat… Ezeket a nyugdíjrendszert és annak biztonságát ténylegesen veszélyeztető problémákat csak tologatják egyik kormányzati ciklustól a másikig, a különböző megoldási próbálkozásokat pedig politikai indíttatásúaknak minősítik. Az új nyugdíjtörvénynek, amelyet még a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása idején dolgoztak ki és fogadtak el, idén szeptemberben kellett volna hatályba lépnie – hát minden bizonnyal nem fog. Valóban több kedvezőbb előírást tartalmazott a jelenlegi törvényhez képest, és már a megszavazásánál felmerült, hogy a számos engedmény megnehezíti majd kivitelezését, ám végül mégis elfogadták, hiszen ettől is politikai népszerűséget meg szavazatokat reméltek. És sajnos ezen, vagyis a dolgok elpolitizálásán bukik meg sok minden ahelyett, hogy a problémákat ténylegesen szakszerűen igyekeznének megoldani.
„A várható élettartamhoz igazítanák az öregségi nyugdíjkorhatárt mind a nők, mind a férfiak esetében” – idézték a sajtóban az országos helyreállítási terv nyugdíjreform fejezetéből a megfogalmazást. Most utólag nevetségesen hat, ahogy több politikus igyekezett cáfolni a nyugdíjkorhatár növelésének még a gondolatát is. Raluca Turcan munkaügyi miniszter és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban már árnyaltabban fogalmaztak a napokban, elismerve, hogy valóban felmerült a nyugdíjazási korhatár meg a járulékfizetési idő növelése, de döntés erről nem született. Igyekeztek persze azt is felemlegetni, hogy a többi európai országban is ez a tendencia, a későbbi nyugdíjazás: Belgiumban, Csehországban, Dániában, Svájcban, Németországban Luxemburgban, Nagy-Britanniában például egységesen 65 évesen mehetnek nyugdíjba a nők és a férfiak, Izlandon, Hollandiában és Olaszországban 67 évesen – egyes országokban a nők valamivel hamarabb, illetve akárcsak nálunk, fokozatosan növelik a korhatárt meg a kötelező járulékfizetési időt. Ellenben a nyugat-európai országokban a várható élettartam is magasabb, meghaladja a nyolcvan évet, míg Romániában nemcsak alacsonyabb, hanem tavaly például a legnagyobb csökkenést itt mérték az unióban, az egy évvel korábbi élettartamhoz képest: 75,6 évről lecsökkent 74,2 évre. Tehát, ha a csupasz számokat nézzük, egy alkalmazott, aki 35-40 évig fizette a nyugdíj-hozzájárulást, nem remélheti, hogy legalább tíz évig élvezhesse is majd nyugdíjasként az őt megillető járandóságot.
A nyugdíjrendszer (is) megérett a megreformálásra, hiszen egyre többen és egyre inkább érzik az aránytalanságokat és méltánytalanságokat. Ellenben a tervben megfogalmazottak inkább büntetésnek hatnak, ismételten azok szenvednék meg, akik cseppet sem hibásak a rendszer problémáiért.
