Az ellenzék máris megpróbálta kihasználni politikai síkon a helyzetet és eladósodást kiáltott. Meglehetősen szemtelenül, hiszen az államadósság gyors ütemben nőtt az elmúlt években, amikor a PSD úgy döntött, hogy annak terhére béremelési és adócsökkentési politikát folytat. Ennek az lett az eredménye, hogy az államháztartás egyensúlya felborult, aminek helyreállításáért még hátra van a számla kiegyenlítése.
A kormányfő azzal utasítja el az ellenzék vádját, hogy a helyreállítási alap nem fogja növelni az államadósságot, mert a kormány beruházásokra fordítja a lehívott pénzeket. Ez valóban jól hangzik, elvégre minden fejlesztés, legyen az beruházásra fordított pénz is, a kiadás oldalon jelenik meg. Persze beruházásokkal lehet gazdasági növekedést ösztönözni, ami több bevételt jelent és a deficit féken tartásának lehetőségét vetíti előre. Ezért valóban egészségesebb beruházásokra költeni, mint egyoldalúan béreket növelni.
Mindenki féligazságokat mond, de ezt már megszoktuk a politikában. A kabinetnek nem volt sok választási lehetősége, hiszen a helyreállítási alap hitelrészlete kedvezményes kamatokkal vehető igénybe. Romániának úgy van szüksége a fejlesztésekre, mint egy falat kenyérre, ezért érthető, hogy a kabinet nem utasította el a 15 milliárd euró kölcsön igénybevételét. Megkockáztatom, hogy amennyiben a szociáldemokraták lettek volna hatalmon, ők is hasonlóan cselekedtek volna, mert olyan lemaradása van Romániának, ami csak nagyon sok pénz ráfordításával dolgozható le.
De térjünk vissza a helyreállítási alaphoz fűzött kormányzati reményekhez, amelyek sokak szerint túlzottak. A kormánykoalíciónak kapóra jött a 2020-2027-es uniós költségvetési ciklussal csatolt áruként kínált helyreállítási alap, amelynek szükségessége a járvány következtében merült fel, ugyanis így Románia a következő hét évben összesen majdnem 80 milliárd eurót használhat fel. Ez tényleg nagyon jól hangzik, hiszen ebből a pénzből számos beruházást el lehet végezni, de az ördög mindig a részletekben bújik meg. Az aggályoskodóknak igazuk van abban, hogy a kormány számára a legnagyobb problémát a helyreállítási terv kifutási ideje jelenti, ugyanis Romániának a 80 milliárdból 29,2 milliárd eurót az elkövetkező öt évben kellene felhasználnia. Csakhogy a kormány nulláról indított projekteket foglalt bele a tervbe, ezeknek a megvalósulása pedig könnyen előfordulhat, hogy meghiúsul, mint ahogy eddig számtalanszor történt. Ebben az esetben az elindított beruházásokat immár az állami költségvetésből kellene finanszírozni, ami óhatatlanul tovább srófolja az államadósságot, hiszen az államkassza bevételeiből aligha lehet fedezni ekkora kiadásokat.
A kormány és az államapparátus hatékonyságában kételkedőknek számtalan érvük van arra, hogy ezek a beruházások nincs ahogy elkészüljenek idejében. Hogyan a csodában építenénk öt év alatt 450 kilométer autópályát, amikor az elmúlt tíz évben átlagban évente 31 kilométert sikerült elkészíteni? Hogyan építünk metrót Kolozsváron öt év alatt, amikor a bukaresti Drumul Taberei negyedet a fővárosi metróhálózatba bekapcsoló földalatti nyolc-kilenc évig épült? – hangzanak a kétkedő kérdések. Még nagyon sok ehhez hasonló ellenérvet lehetne felhozni. A kormánynak elsősorban egy magába roskadt, önbizalomhiányos, sok esetben hozzá nem értő, a szakmai döntésekért felelősséget vállalni nem merő államapparátussal együtt kellene csodákat tennie öt év alatt.
A helyreállítási terv végül annyit fog érni, amennyit sikerül belőle megvalósítani, s ez érvényes a jelenlegi uniós költségvetési ciklusra is. Ha sikerül elkölteni a terveknek megfelelően a 29,2 milliárd eurót, illetve a többi 50 milliárdot is, akkor van esély azt mondani, hogy megérte növelni az államadósságot ugyanis hosszú távon a beruházások emelik az életszínvonalat, serkentik a gazdaságot, így összességében pozitív mérleggel lehetne zárni ezt a történetet. De ha a kormány és az államapparátus úgy dolgozik ahogyan eddig, akkor öt év múlva úgy fog dicsekedni a kormány, mint ahogyan Cristian Ghinea beruházási és európai pénzekért felelős miniszter tette a helyreállítási tervet bemutató sajtótájékoztatón. Ghinea el volt ragadtatva attól, hogy szombaton éjszaka is dolgoztak a minisztérium emberei a terv véglegesítésén. A tárcavezető éppen azt nem vette észre – hiszen ez már szokássá vált és nem kivételnek számít – hogy a túlórázás nem valami hősi tett, hanem a hazai társadalomra jellemző szervezetlenségnek, rendetlenségnek és komolytalanságnak a következménye. Az a krónikus szervezési hiány, ami miatt évtizedek óta semmit nem sikerül megcsinálni idejében nem egy sorsszerű csapás, hanem az emberek fejében uralkodó rendetlenségnek az eredménye, a következetes, rendszerezett munkakultúra hiányának a következménye. A minisztériumban dolgozóknak, ha sikerült volna a normális munkaprogram keretében elkészíteni a helyreállítási tervet - ami nem több száz kilométer autópálya megépítését, hanem egy több száz oldalas dokumentumot jelent -, akkor a kétkedők kórusa is nyugodtabban tekintene a következő öt év elé.
