Nos, azt hiszem, hogy azok, akiknek ezt érteniük kellene, nem értik. Hogyan is várhatunk el ilyet tőlük, ha a pénzügyminiszternek fogalma sincs arról, mennyi a minimálbér, s ha a miniszterelnök nem tudja, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Merthogy ő nem eszik kenyeret… Előbbi esetében pedig vélhetően soha fel nem merült, hogy minimálbérből kellene eltartani egy családot, pedig - bár pontos statisztikát nem tudok hirtelen előkapni -, szerintem a privát szektorban az alkamazottak legalább negyede/harmada ezen tengődik.
Hasonló módon, a ma 40-50 éves generációnak – a fiatalabbakat most még nem foglalkoztatja a kérdés –, fogalma sincs arról, hogy „vénségére” egyáltalán lesz-e nyugdíja, vagy csak némi zsebpénzre futja majd attól az állam bácsitól, amelynek most becsületesen „kotizál”, hogy az legyen miből fizesse a mostani nyugdíjasok járandóságát…
Félreértés ne essék: nem vonom én kétségbe, hogy 35-40-45 ledolgozott év után szüleink megérdemlik a tisztességes nyugdíjat, hiszen ők is ugyanúgy fizették a hozzájárulásokat, mint mi most – hogy az a pénz másra ment el közben, nem az ő hibájuk. Csak hát két bajom is van: az egyik, a kisebbik – mert nem sajnálom tőlük –, hogy a nyugdíjakat az elmúlt években jóval nagyobb arányban növelték, mint a minimálbért, másfelől, hogy ebben a vonatkozásban a „tisztességes” fogalma nem eléggé pontos. Kissé nyugatabbra a tisztességes valószínűleg azt jelenti, hogy abból a pénzből nyugodtan meg lehet élni, és futja arra, hogy az ember, ha már munkáséveiben nem tehette meg, most legalább körbejárja a világot, és kipipálja a „bakancslistáját”.
Az a tízből nyolc romániai személy viszont, aki nyugdíjazása után is vállalna munkát, valószínűleg idősebb családtagjai tapasztalatából tudja, hogy nálunk a tisztességes nyugdíj legfeljebb arra elegendő, hogy az orvos által felírt gyógyszerre is fussa. Másfelől, valószínűleg nem azért dolgozna 63 vagy 65 év után is, mert munka nélkül értelmetlennek látja az életét és unatkozna, hanem azért, mert ha van nyugdíj meg fizetés is, akkor végre lesz pénze kicserélni a zuhanyfülkét a fürdőben, kifesteni a konyhát, s külön szett nyári abroncsot is vásárolni a kocsira, hogy ne nyáron is a télit koptassa (mert ugye a téli kötelező télen, de a nyári nem kötelező nyáron).
Szintén friss statisztika: a romániaiak húsz százaléka tervezi, hogy külföldön vállaljon munkát, s gyermekeit más európai uniós országba küldje tanulni. A válaszadók 12 százaléka pedig végleg kitelepülne.
Összességében ez a két statisztika igen szomorú képet mutat a hazai lakosság anyagi helyzetéről, és a kilátásokról is. Mint ahogyan ez utóbb említett felmérés válaszadóinak egy nem elvetendő hányada vélekedett úgy: Romániának nincs jövője.
Ez eléggé nyögvenyelős az országot vezető politikai elit, de a korábban kormányon lévő mostani ellenzék számára is. Még szerencse, hogy az ilyen statisztikákat nem olvassák, és csak azzal bajlódnak, hogyan ne foglalkozzanak a speciális nyugdíjak eltörlésével.
Vajon fognak-e mindezért valaha nyögdíjat fizetni?
