Ilyen például a nyugdíjpont értékének a negyven százalékos növelése, amely mindinkább az elképzelhetőbb és elfogadhatóbb tíz százalékosra látszik zsugorodni. Senki sem vitatja, hogy a részben már tavaly szeptembertől hatályba lépett új nyugdíjtörvényben előírt látványos növelés nem jönne jól, nem illetné meg a jogosultakat. Igenis, legalább részben ki kellene egyenlíteni a létező aránytalanságokat a nyugdíjak összege között. Tavaly, a jogszabály vitáján nemigen tiltakozott egyetlen párt sem a negyven százalék miatt, annak ellenére, hogy gazdasági elemzők is több alkalommal jelezték a negyven százalékos növelés tarthatatlanságát, gyakorlati kivitelezésének akadályait. De akkor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ráhagyta, had nyomja az ígéret súlya a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD). Ez utóbbiak pedig mintha már érezték volna, hogy szép ígéretüket a helyükre lépő PNL-nek kell beváltania. A stratégia működött, és most a pálya széléről, ellenzékből remekül lehet kritizálni, ha a kormány nem lesz képes tartani a nyugdíjpont nem csupán megígért, hanem törvénybe iktatott növelését. Persze, a gazdasági helyzetből ítélve még a nem gazdasági szakemberek is érzékelik, az átlagember is látja, tudja, hogy ilyen mértékű növelésre nem lesz képes a kormány, egyszerűen nincs meg hozzá az elegendő pénz.
Az ország adóssága pedig csak gyűl és növekszik. Ennek azonban egyáltalán miért kellene stresszelnie az átlagpolgárt, a munkaéveit rendesen ledolgozott és kötelező hozzájárulásait a nyugdíjalapba tisztességesen befizetett embereket? Azokat, akik a nyugdíjkort elérve már igazán megérdemelnék, hogy részesüljenek az őket megillető járandóságban, és ne kelljen minduntalan arról hallani, hogy veszélyben a nyugdíjalap, bizonytalan a nyugdíjak kifizetése, üres az államkassza, összeomolhat az állami nyugdíjrendszer… Végülis a mindenkori vezetők, döntéshozók, hatóságok feladata és kötelessége, hogy a rendszert jól és megbízhatóan működtessék, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát. Azért választották meg őket, azért szavazták meg maguknak a bőséges javadalmazásukat és gondoskodtak saját külön bejáratú nyugdíjukról, hogy az átlagembernek is szavatolják legalább annak a kevésnek a biztonságát. Azonban a negyven százalékból most szeptemberben már több mint biztos, hogy legfeljebb tíz százalék marad.
A kormány állítólag több forgatókönyven gondolkozik: tíz százalék most, és harminc százalék jövő tavasszal, vagy kétszer húsz százalék, illetve tizenöt százalék szeptemberben és huszonöt százalék következő év tavaszán. Mindez elfogadható és megindokolható is lenne, kormányzati források szerint pedig állítólag a PSD is hajlana hasonló megoldásra. Mert mindenkinek meg kell érteni, hogy jelenleg nem csak járványügyileg, de gazdaságilag is válsághelyzetben van az ország, ami meggyengítette mind a nyugdíjalapot, mind az állami költségvetést. Ezt a napokban mondta Ludovic Orban kormányfő, aki egyúttal az állami gyerekpénz megduplázásának a halvány reményét is lefújta.
Érdekes, hogy ennek az aggodalmaskodásnak, a folyamatosan hangoztatott pénzhiánynak és elsiratott üres államkasszának ellentmondani látszanak azok a felmérések, amelyek szerint Románia már harmadik éve élen jár az Európai Unióban a közszférában dolgozók fizetése tekintetétben. Tehát már 2017-ben sikerült az országnak az első helyre kerülni az állami alkalmazottak fizetésére elköltött pénzösszeg nagyságát tekintve, és ezt az előkelő besorolást azóta is tartja. Ehhez hozzájárult egyrészt a közszférában dolgozók jelentős fizetésemelése az elmúlt években, másrészt az alkalmazottak számának a folyamatos növekedése. Tavaly például az ország huszonöt milliárd eurót költött az államnál dolgozók fizetésére, ami tizenkét százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, és az állam bevételeinek több mint harmincöt százalékát tette ki – mutatnak rá a felmérésben. Ennél jóval kisebb arányban költöttek bevételeikből a közalkalmazotti bérekre például a lengyelek (26,7%), németek (16%), hollandok (18,8%) és olaszok (20,6%) annak ellenére, hogy a bevételeik is jóval nagyobbak voltak, továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy közalkalmazottaik száma is kevesebb. Romániában pedig az ígéretek ellenére nem csökken, hanem folyamatosan nő a köztisztviselők száma is, a kormányzat színétől függetlenül.
Az egyeseket megillető külön nyugdíjakról, vagy alkotmánybírák fizetéséről és plusz juttatásairól pedig jobb nem is beszélni. Hiszen az elképzelés is csillagászati magasságokba röpít, olyan számok hallatán, mint havi ötezer ötszáz eurós nyugdíjemelés, vagy tizenháromezer euró értékű havi fizetés, ami szinte duplája a tavalyinak… Ezeken a szinteken már nem illik országos gazdasági problémákról beszélni, a nehézségekkel küszködjenek a magánszférában dolgozók, meg a kisnyugdíjasok. Járvány ide vagy oda, előbb utóbb a választásokat meg kell tartani. És akkor a jelöltek milyen szép élet ígéretével állnak majd elő?
