Búcsúzunk a BBTE újságírás szak végzőseitől
Az ikonikus liftes szelfik
Két emlékezetes közös szelfink készült, az első a liftben, az egyetemen, óra előtt, még elsőéven, a másik meg a budapesti romkocsmában, másodéven, tanulmányút alatt. Akkoriban még a 302-es terembe mentünk órát tartani, később már nem oda, hanem az új épületbe. Változunk tehát mindannyian évről évre, jó érzés rátok nézni, szőnyeg lesz a lábunk alatt az új épületben, csak a sodort cigaretta nem változik, később már a felvonó sem áll meg a földszinten.
Ha bárhol kiléptek felvonóból, emlékezzetek mindig arra, hogy az út merre vezet.
(Győrffy Gábor)
Amerikai sorozat hét főhőssel
A 2021–2024-es évfolyammal még arcunkon maszkkal, de már tanteremben találkoztunk először: talán ezért is örültem úgy nekik a legelső órán.
Hét szép lány, hét egymástól eltérő stílus, természet, temperamentum: mintha amerikai campus-drámasorozat készítői válogatták volna össze őket így egymás mellé: Abigél, Andi, Kriszta, Orsi, Rebeka, Reni, Zsófi. A szerepeket néha váltogatták egymás között, a különbözőség mindvégig megmarad.
Legélesebben nem is a nekik tartott órák maradtak meg bennem, hanem a tantermen kívüli élmények: koccintás a Vígszínház karzati büféjében, mellé sósperec, meglepett felkiáltás hangja a Váróterem projekt Hullám című előadásának váratlan pillanatában, önfeledt mosolyok, amikor intézménylátogatás során belecsöppentünk a Puck Bábszínház magyar tagozatának főpróbájára, ötletelés fotókiállítás előkészítéséhez és kreatív írásaikból egy-egy jól sikerült jelenet, pontosan eltalált kép, szépen csengő mondat. Még fogok róluk hallani, úgy érzem. (Vallasek Júlia)
Repülnek a tízesek
Az egyetem vége valahogy váratlanul éri az embert: egy-egy évfolyam egyetemi idejének vége a tanárokat is. Én mindig elkezdek nosztalgiázni ilyenkor, és meghatódva gondolni vissza az elmúlt évekre – ha nem ugyanígy tettem volna harmincöt évesen is, már azt hinném, hogy öregszem. Ezt az évfolyamot különösen közel érzem magamhoz, egyrészt talán azért, mert többekkel több mindenben közös az érdeklődési körünk a generációs távolság ellenére. Másrészt, mert ez volt az a csoport, akikkel elsőévesként (mármint ők voltak elsőévesek) félillegalitásban, maszkokkal felszerelkezve látogattunk szerkesztőségeket a kovididő alatt. Amikor ők kezdték az egyetemet, iskolába járni nem lehetett, így próbáltunk találkozni, ismerkedni, és azt hiszem, ez összekovácsolt bennünket.
Rendkívüli volt tapasztalni, hogy mennyit változtak azóta, hogy kiből mit hozott ki az elmúlt három év.
Egészen fantasztikus, amennyit az évfolyam fejlődött, ebben a félévben online újságírás órán már alig győztem adni a tízeseket. Kitartás, tenni és tudni akarás, kemény kérdések felvetése, sok humor és önirónia jellemzi a csapatot, és ez a lényeg. Mert a lényeg nem változik soha, csak a körítés. A legjobbakat mindenkinek, nagy szeretettel! (Botházi Mária)
Háború és beszédtechnika
Háborús körülmények között találkoztunk – mondhatnám drámaian, hogy mindenki felfigyeljen. Épp azokban a napokban voltak ugyanis az első beszédtechnika-óráink, amikor – divatos szóval élve – eszkalálódott az ukrajnai helyzet, Oroszország lerohanta a vele és velünk is szomszédos államot. S erre ráment két hét, de megígértem, hogy az órai anyagból nem veszítenek semmit. A kezdő kiejtési gyakorlatok helyett arról beszélgettünk tehát, hogy milyen messze van tőlünk az agresszor, hogy melyik tévécsatorna és közösségi platform mit önt ránk, és mit nem szabad elhinni. Ami pedig az óra anyagát illeti, mégis maradandók lehettek a gyakorlatok, hiszen majdnem egy évvel később, másodév elején Torockón azért „kaptunk ki”, mert hajnali fél kettőkor nyelvtörő versikéket ismételtünk, a csoport kérésére. Lányok, én erre fogok emlékezni. Legyen béke! (Rácz Éva)
Találjátok meg azt, amit szenvedéllyel csináltok
Különösen nagy élmény volt az idei harmadévet tanítani, főképp azért is, mert a Minerva- könyvtárban tartottuk az órákat, ami sokkal barátságosabb környezet volt, mint a hotelszobából átváltoztatott előadóterem. Örültem annak, hogy tudásomat nekik is átadhatom. A felállás is más volt idén: Abigéltől, Krisztától, Anditól, Renitől, Orsitól, Rebekától és Zsófitól sokat tanultam, és remélem, hogy néhány dolog megmaradt nekik is a tananyagból, amit a későbbiekben majd felhasználhatnak. Klisés kívánságáradat következik: sok sikert, kitartást, és szurkolok azért, hogy majd idővel megtaláljátok azt a dolgot, amit szenvedéllyel csináltok, és biztonságot ad. (Mihály Kriszta)
Diákok és doktoranduszok egymás közt
Kedves végzősök! A ti évfolyamotok különleges a számomra, hiszen ti vagytok az első generáció, akit taníthattam, és lám, hogy elröppent ez a három év… Ha rátok gondolok, az jut eszembe elsőként, hogy mennyire elmosódik a határ a diákok és a doktoranduszok között. Az egyik nap még a vizsgadolgozataitokat osztályoztam, kis idő múlva pedig már barátként üdvözöltetek a gólyatáborban, sőt együtt mentünk szórakozni is. Gratulálok mindannyiótoknak azért, hogy kitartottatok és eljutottatok idáig, és őszintén kívánom, hogy megtaláljátok a közeljövőben azt a hivatást és azt a motivációt, ami segít kiteljesednetek. A legjobbakat! (Vákár Zsanett)
Olvasmányos válaszok száraz kérdésekre
Legfeljebb az idő múlásán kesereghetnénk, de azt is csak mértékkel, amiatt, hogy ismét (máris? ilyen hamar?) elballagnak az újabb évfolyam diákjai, akik ugyanakkor a Szabadság diákmellékletének, a Campusnak is a szerkesztői voltak – és nem akármilyen szerkesztői. Miért is kellene keseregni ilyen nagyszerű alkalmon, mint ez a ballagás, hiszen örömünnep a javából, megtett út és teljesített feladat, amivel csupán egy szakasz zárul le, de megnyílnak újabbak, tovább kell lépni és nem kell félni felvállalni az adódó lehetőségeket.
Ti, lányok, mindannyian fel vagytok készülve erre a továbblépésre, úgy érzem, benneteket nem kell félteni, mert tudjátok, mit akartok.
Minden évfolyam egyedi és sajátos, értékes. Az órákon is van lehetőség beszélgetni az ismerkedés érdekében, hiszen a megismerés a megértés egyik fontos feltétele – de az órákon kívüli alkalmak, közös programok közelebb hoznak egymáshoz, és szerencsére ez a lehetőség megadatott a MÚRE riporttáborában, valamint a Campus közös szerkesztése során. Ezért bátorkodtam leírni, hogy a most ballagó évfolyamot nem kell félteni a tudás, a tenni akarás, a kreativitás, az együttműködés, a megbízhatóság, a komolyság, ugyanakkor fiatal(os) lendület tekintetében. Emlékszem a sajtójogvizsgán írt dolgozatokra, hogy még egy ilyen szárazabb, konkrétabb tárgynak a kérdéseire is tudtak olvasmányos, jó értékítéletről tanúskodó válaszokat, fejtegetéseket írni. Amennyiben színekben kellene jellemezni az évfolyamot, sokszínűségre gondolnék egyből, vidám és pasztellszínekre, mind külön színárnyalatokra, amelyek mégis jól összeillenek. Legyen nektek derűs, színpompás a folytatás, amelyben sikeresen megrajzoljátok magatoknak az útvonalat. (Újvári Ildikó)
