Egy esetleges gazdasági válság meglehetősen sérülékeny állapotban találná Romániát. Ezért kell a kormánynak mindenáron egyensúlyba hoznia valamelyest a deficiteket. Elsősorban az államháztartási hiánnyal van probléma, amely ha meghaladja a bruttó hazai termék 4,4 százalékát, akkor olyan uniós pénzektől eshetünk el, amelyeknek a helyreállítási alapból kell érkezniük. A kormány számított ezekre a pénzekre, rájuk építette a költségvetést, a kiesésüket nincs honnan pótolnia.
2023-at írunk és már egy esztendő sem választ el a választási szuperév kezdetétől, amikor négy politikai megmérettetés lesz hazánkban. Érthető, miért idegesek, hogy éppen most kell kiadásokat csökkenteniük és adókat emelniük. A kormánypártok egészen biztosan nem tudják megúszni támogatói veszteség nélkül a nadrágszíj megszorítását, de azért megpróbálják eljátszani az ellenkezőjét. Ezért kezdték el egymást hibáztatni a PSD és a PNL vezetői. A szociáldemokraták az előző liberális kormányokra próbálják kenni a felelősséget, de azt elfelejtik, hogy saját miniszterük építette fel a mostani költségvetést. Nem beszélve arról, hogy Liviu Dragnea kormányzása alatt valóságos bombákat ültettek el a törvényekben, amelyek a mostani robbanás közeli állapotba hozták a költségvetést. A helyzetet súlyosbították persze külső objektív tényezők is, mint például a koronavírus-járvány, de a bajok gyökere a gyors béremelésekkel párhuzamosan alkalmazott adócsökkentések időszakára nyúlik vissza.
A kormányok azzal áltatták magukat, hogy a bevételeket növelni lehet adóemelések nélkül is, viszont semmit nem tettek ennek érdekében. Mindig csak beszéltek arról, hogy nálunk a legalacsonyabb Európában a GDP-arányos bevétel, tehát van hova nőni. Ez elméletben szép gondolat, de gyakorlatban képtelennek bizonyultak tenni érte. Ennek egyrészt a hozzá nem értés, az államapparátus elavult eszközei és eszközhiányosságai, a politikai akarat hiánya az oka, és nem utolsó sorban az, hogy olyan országban élünk, ahol az emberek nagy többsége egy fityinget se fizetne az államkasszába, ha nem lenne kötelező. S ezek között szerepelnek az ország vezetői is, akik csak leképezik a népet. Ilyen mentalitással nem csoda, hogy az adóbehajtás növelése terén semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni a pártok. A helyzetet súlyosbítja a demográfiai mélypont, a kiterjedt informális gazdaság, amelynek méretéről senki nem tud pontosat. Időnként szakértők felhívják a figyelmet, hogy a munkanélküliségi ráta már régen nem reális mutató, mert ha megnézzük a legálisan dolgozók számát, akkor kiderül, hogy a lakosság fele elvész egy nagy fekete lyukban. Senki nem tudja megmondani, hogy közülük hányan dolgoznak a fekete vagy a szürke gazdaságban, kik élnek külföldön, kik élnek háztartásban eltartottként.
Marad tehát a kiadáscsökkentés, amelynek a terhét a kormány nagyrészt a helyi önkormányzatok vállára helyezné. A központi apparátus megúszná látszatintézkedésekkel, amolyan tessék-lássék átalakításokkal. A kormány olyan caragialésan reformál, hogy tegye is, de úgy, hogy semmi nem változzon. És főleg ne fájjon a központi adminisztrációnak. A kormánynak 12 milliárd lej plusz bevételre van szüksége, ha lehet hinni a pénzügyminisztérium számításainak. Azért kezelem fenntartásokkal, mert egyre gyakrabban hallani olyan esetekről, amikor állami intézményekben elszámolják magukat, ami az egész társadalomra jellemző szakmaiság hiányának a jele. De ha lehet hinni, akkor a korábbi nyilatkozatok értelmében 6 milliárd lej a kiadáscsökkentésekből, további 6 milliárdot pedig adóemelésekből teremtenek elő. Ez volt az eredeti változat. Csakhogy a kormány kiadáscsökkentésekről szóló tervezete nem spórol meg 2,5 milliárd lejnél többet, ami jogosan veti fel a kérdést, hogy akkor 9,5 milliárdot a versenyszférából vasalnak-e be.
Nem ez lenne az első alkalom, amikor a legnagyobb mértékben a magánvállalatokat sarcolná meg a kormány, közülük is a kis- és középvállalkozásokat és az egyéni vállalkozókat. Ettől rettegnek a liberálisok, akik számára végzetes lehet ez a forgatókönyv, hiszen az ő szavazóik elsősorban ebből a rétegből kerülnek ki. A kormány még nem adott ki hivatalos tervezetet, amelyben az adóemelések szerepelnének, de a nem hivatalosan nyilvánosságra jutottak azt vetítik előre, hogy sok kis- és középvállalkozásnak és egyéni vállalkozónak alaposan meg kell fontolnia, mihez kezd a jövőben, ha alkalmazzák az esetenként akár 40 százalékos adóemelést. A kormánynak persze ez a legkönnyebb, hogy a kkv-kkal húzzon ujjat, amelyek a leghűségesebb adófizetők, és akik a legkevésbé engedhetik meg maguknak, hogy a törvénytelenség iszapos útjaira keveredjenek. Nekik nincs miből adószakértőket és ügyvédeket fizetniük, akik segíthetik az állammal szembeni küzdelmükben.
A nagy vállalatokkal szemben a kormány kevésbé erélyes, hiszen az állami apparátus alárendeltségi viszonyban érzi magát a nagy adófizetőkkel szemben. Ennek oka egyszerű, az állami hivatalnokok, az adóellenőrök jó része sem tudásban, sem erkölcsi támogatásban nem tudja felvenni a harcot ezekkel a vállalatokkal, amelyeknek egy része közvetlenül is befolyással bír az állami intézményekre. Persze a nagy adófizetők sem olyan feketék, hiszen az államkassza bevételeinek jó része tőlük származik. Mindenképpen méltánytalan, hogy a kormány a versenyszférát és a helyi önkormányzatokat akarja megfejni azért, hogy előteremtse a központi adminisztráció fényűző életmódjának folytatásához szükséges pénzeket.
