Főpásztori körlevél a papokhoz, hívekhez, minden jóakaratú emberhez
Gyakran hallani intézményekről (állami hatóságokról, hivatalokról, kórházakról) azt, hogy a személyes és közösségi magatartás, a viselkedési kultúra formálói. Bár furcsának tűnhet a megállapítás, hogy a kórház, az egészségügyi intézmények és intézkedések alakítják a gondolkodásunkat, magatartásunkat, mégis helytálló. Hiszen a betegségek kezelése, a kórházi tartózkodások, az orvosi előírások – az egészségünk megőrzésén, védelmén túl – hatással vannak ránk, életmódunkra, gondolkodásunkra. Orvosnál, kórházban, otthoni ápolás alatt hangsúlyozottabban szembesülünk azzal, hogy emberként gyengék, törékenyek és sebezhetőek vagyunk. A betegségek rámutatnak halandó voltunkra, és arra, hogy a szenvedés hozzátartozik emberi létünkhöz, bármennyire is el akarjuk azt kerülni.
A megpróbáltatások és betegségek idején azonban gyakran erőteljesebben érezzük és éljük meg Isten közelségét, gondviselő szeretetét. A nehézségek során jelentkező kihívások pedig lehetőséget teremtenek a kegyelem megtapasztalására is. Ilyenkor személyesen átélhetjük, hogy Isten Jézus Krisztus által egyesült az emberiséggel, hogy így szeretetével gazdagítson.
Amikor világméretű járvány szedi áldozatait, érthető az általános félelem, a másokkal való együttérzés mellett a saját veszélyeztetettségünk aggodalma tölt el mindannyiunkat. Az ilyen nehéz időkben, helyzetekben döbbenünk rá és értjük meg igazán, hogy milyen kevés választja el egymástól a halandóságot és a halhatatlanságot. Sokszor úgy gondolunk a halálra, mint távoli, jövőbeli valóságra, holott mindnyájan – egészségesek és kevésbé egészségesek – csupán egy hajszálnyira vagyunk a haláltól. Ez a felismerés azonban nem félelemre, állandó aggodalmaskodásra és rettegésre való ok, ellenkezőleg: ezáltal azt lehet és kell megértenünk, hogy sebezhető, halandó emberek vagyunk, akiket Isten örök életre rendelt. És a félelem idején ismerjük fel azt is, hogy Isten végtelen szeretetéből lehetőséget és felelősséget kaptunk: egyénként és közösségként védekezhetünk, tehetünk és tennünk is kell, magunkért és másokért!
A koronavírus terjedése minket, krisztushívőket is felelős magatartásra kötelez. Legfőbb feladatunk ebben a helyzetben a megelőzés. Intézkedéseink is ezt a célt szolgálják.
A járvány – és a megelőzése, megállítása érdekében tett erőfeszítés – megváltoztatja mindennapjainkat, szokásainkat. Kényelmes és megszokott életmódunkon mindannyiunk érdekében változtatnunk kell, szükséges szabályoknak és intézkedéseknek kell megfelelnünk.
A rendelkezések betartása mellett a legfontosabb, amit tehetünk és tennünk kell: bízzunk Istenben és bízzuk magunkat az ő gondviselésére! Felelős magatartásunk és hitünk erőpróbája ez a nehéz időszak, amikor a félelmet bizakodással kell legyőznünk. Önmagunk egészségére odafigyelve, másokkal együttérezve és törődve, Istenhez fordulva, imádságban éljük ezen megpróbáló időket, és valljuk mi is bizalommal, ahogyan Dietrich Bonhoeffer, a koncentrációs táborban vértanú halálra induló német lelkész vallotta: „Csodás hatalmad biztos rejtekében /nyugodtan várjuk, mire ébredünk. Velünk az Isten minden reggel, este/s minden új napon bizonnyal velünk.”
Dr. Kovács Gergely
gyulafehérvári római katolikus érsek
