Saját restauráló műhelyt működtet a Kolozsvári Művészeti Múzeum
Alexandra Sârbu művészettörténész
A Bánffy-palota belső udvarának a földszintjén rendezték be a restaurátor műhelyt, amely olyan, hogy egy laikusnak, bárki kíváncsiskodónak sem okozhat csalódást: a terem közepén hatalmas asztalra kiterítve egy régi festmény, amely természetesen „munkára”, tehát javításra vár; de felállítva is több festmény van a műhelyben, egyik előtt nagyobb átmérőjű nagyító, a vásznan már látszanak a munkanyomok, szakkifejezéssel „kutatóablakot” nyitottak rajta; festéktubusok, oldószerek, ecsetek sorakoznak mindenfelé, hogy kézügyben legyenek; a földre letéve egy mellszobor, Ferenc József osztrák császárt ábrázolja, az is felmérésre, kutatásra, majd végül restaurálásra vár. Aprólékos, változatos, nagyon összetett és időigényes munkák helyszíne a műhely, amelyhez sok türelemre és persze szeretetre, elhivatottságra van szükség. Az intézmény szempontjából nagyon fontos műhelyről és tevékenységről Alexandra Sârbu művészettörténész, muzeográfus, irodavezető beszélt.
– Egy művészeti intézmény egyik legfontosabb feladata, hogy a megőrzésében, adminisztrálásában lévő kulturális vagyont, gyűjteményt oly módon őrizze, illetve kezelje, hogy biztosítsa időbeni fennmaradásukat, megvédje a rongálódástól vagy pusztulástól, annak érdekében, hogy majd a jövő generációi is láthassák, hozzáférhessenek. A múzeumok gyűjteményeinek restaurálása, valamint konzerválása képezi tehát ezeknek az intézményeknek a fő funkcióját, és ezt felvállalta természetesen a Kolozsvári Művészeti Múzeum is. Nyilvánvaló, hogy ez valójában egy folyamat, amely ha kimarad, a veszteségek felmérhetetlenek lesznek, olyan kulturális, művészeti értékek semmisülhetnek meg, amelyeket többé visszaszerezni soha nem lehet, és amely a kollektív emlékezetre is rossz hatással lesz – igyekezett megindokolni a restaurátor műhely és munka lényegét, valamint fontosságát Alexandra Sârbu.
Nagy vágások Melka Vince festményén
A kolozsvári múzeum nagyon értékes európai és hazai, román művészeti örökséggel rendelkezik, a művészettörténész megemlítette a Virgil Cioflec-gyűjteményt mint meghatározót az intézmény kulturális vagyonát tekintve. Ezt az örökséget pedig kezelni kell, ezért is örvendetes és üdvözlendő az intézmény azon igyekezete, hogy saját restaurátor műhelyt tartson fenn és működtessen. Mindaz pedig, amit jelenleg a műhelyben láthatunk, még csak a nagyon fontos kezdete annak, hogy létrehozzanak egy restaurátor laboratóriumot, valamint megszerezzék az ahhoz szükséges akkreditálást – magyarázta Alexandra Sârbu. Tulajdonképpen az alapot sikerült megteremteniük: egy megfelelő helyiséget a szükséges felszerelésekkel annak érdekében, hogy jól, optimálisan működhessen a restaurálás, a konzerválási munka, továbbá a személyzet felkészítésére is nagy figyelmet fordítottak, amely szintén fontos feltétele az akkreditálás megszerzésének.
Portrékból is készül kiállítás a múzeumban
Az országban működnek még nagy hagyománnyal rendelkező műhelyek, laboratóriumok – mondta érdeklődésünkre a művészettörténész, példaként említette a nagyszebeni Brukenthal Múzeumot, amellyel egyébként a kolozsvári múzeum többször is együttműködött saját műhely híján. És magán restaurátor műhelyek is léteznek az országban, megfelelő akkreditálással. A kolozsvári intézmény, állami lévén, elsősorban abban érdekelt, hogy a saját gyűjteményének biztosítsa a megőrzését. Ez egyébként meghatározott folyamat szerint történik: mindenekelőtt kiválogatják a restaurálásra szánt műtárgyat, amiben legnagyobb jelentősége az adott tárgy állapotának van, ezután felmérik annak a vagyoni értékét, majd megnézik a kiállításának hasznosítási követelményeit. Amennyiben az adott műtárgy az elkövetkező időben több kiállításon szerepelne, természetesen elsőbbséget fog élvezni a restaurálása. Ellenben arra is tekintettel kell hogy legyenek, hogy egyelőre csak egyetlen alkalmazottjuk van a műhelyben – magyarázta. A munkálatok pedig eléggé költségesek is, nagy segítséget jelentett az intézmény számára a Kolozs Megyei Tanács részéről kiutalt anyagi támogatás: mindeddig körülbelül 40 ezer lejbe került a restaurátor műhely kialakítása, felszerelése, a személyzet továbbképzése.
Egy restaurátor munkája nagyon összetett, a közönség kevésbé ismeri, hiszen főként a háttérben, a kulisszák mögött zajlik minden – hangsúlyozta Alexandra Sârbu. Ők, a restaurátorok a kiállítások „nagy névtelenjei”, munkájuk azonban csodálatra méltó, amelyet értékelni kell. Orvosokhoz hasonlíthatók, akik megállapítják valamely műkincs „szenvedését”, előírják a kezelését, és életre is keltik. A műalkotások fennmaradása nagyrészt tőlük is függ. Munkájuk összetett, de nagy felelősséget is feltételez, és nem elég egy szakvégzettség, hanem tehetséggel és fejlett vizuális kultúrával is kell rendelkezniük – mondta a művészettörténész.
Bencze Fruzsina: Ezt a munkát nagyon kell szeretni és akarni
Bencze Fruzsina restaurátor
– Különböző projektjeink vannak, és már év elején megegyezünk ezek kivitelezésében, lebonyolításában. Készülünk például egy kiállításra a nagybányai festőiskola képviselőinek munkáiból, csak néhány alkotót említve: Klein József aktkompozíciója, Iványi-Grünwald Béla tájképe lesz kiállítva, ezeken teljes tisztítást, festékréteg rögzítést, esztétikai kiegészítést kellett végezni. Egy nagyobb kiállításra is készülünk, a cseh származású és Erdélybe honosodott Melka Vince festményeinek a kiállítására. Több festményünk van raktáron, portrék is, például vannak, amelyek nem jelentek meg a pár évvel ezelőtti „A Kolozsvári Casino egykori portrégyűjteménye” kiállításon – sorolja fel már az elején a zsúfolt programot Bencze Fruzsina restaurátor. Majd a műhelyben látható festményekről magyaráz: az asztalon levő nagyobb méretű Melka-alkotás károsultabb, sokkal komplexebb beavatkozást igényel, a kisebbiken nem lehet tudni biztosan, ki látható a festményen, a múzeumhoz úgy került, hogy ismeretlen portréja, de a muzeológus felismerni vélte, hogy Wesselényi Béla – mondja Fruzsina. A másik festmény egy vadászjelenetet ábrázoló tájkép, Melka Vince alkotása. – Azt tudni kell, hogy Melka Vince gyakran elkísérte Rudolf trónörököst a vadászataira a Retyezátba, és megragadta a táj, a nép, gyakran látjuk mindezek ábrázolását a festményein. Melka arcképcsarnokoknak festett, különböző megrendeléseket kapott, főleg portrékra – avat be a festményeken látottak hátterébe a restaurátor.
És akkor hogyan dolgoznak a restaurátorok, hol kezdődik, miből áll a restaurálás – érdeklődünk.
Klein József alkotása már megtekinthető a múzeumban szerdán megnyílt kiállításon
– A restaurálás tulajdonképpen különböző beavatkozások halmazát jelenti, amelyek célja az adott műtárgy fizikai valóságának a megőrzése – magyarázza a szakember. A cél úgymond a művészi és történeti kettősség megismertetése a műkincs, műtárgy továbbéltetéséért, az adott műtárgy életének a meghosszabbítása annak érdekében, hogy kulturális identitásunkat tovább örökíthessük. A restaurálás során próbáljuk csökkenteni a tárgy öregedési folyamatait, igyekszünk leállítani a károsodásokat, ami az idő folyamán felléphet egy műtárgy esetében, és megpróbálunk a lehető legközelebbi eredeti állapothoz eljutni, természetesen az idő patináját megtartva, valamint bizonyos technikai cseleket is megőrizve, amelyeket a művészek alkalmaztak. A restaurálás folyamatát fototechnikai vizsgálatokkal kezdjük – infravörös sugárzással történő vizsgálat, valamint a tárgyak surlófényben való vizsgálata is nagyon hasznos információkat ad. A károsodásokról makrofelvételeket is készítünk, az átvételi állapotot pontosan rögzítjük. Utána mikrokémiai vizsgálatok következnek, lényeges az anyagtan, hogy tudjuk, milyen anyagból épül fel úgymond a festmény, mivel festettek – a pigmentektől kezdve az alaphordozóig és a vászonhordozóig. Mindent meg lehet állapítani, ezért a restaurálás egy multidiszciplináris szakma, nagyon fontos a fizika, kémia, biológia, anyagtan. Nem elegendő tehát csak a különböző festészeti stílusoknak az ismerete, vagy művészettörténeti ismeretek.
A rongálódásoktól függ a restaurálási idő
Egyből adódik a kérdés, hogy akkor felismerhető-e, illetve mennyire könnyen lehet kideríteni a hamisítványt? – A különböző fotótechnikai vizsgálatokkal természetesen a műtárgyak eredetisége is megállapítható, leginkább ultraibolya lumineszcens vizsgálattal, megtalálhatóak a helyek, ahol átfestések történtek, restaurálás, későbbi aláírás, szignó vagy datálás, a lakk és festékrétegek nagyon sokat elárulnak – válaszolja a restaurátor. Röntgenvizsgálattal főleg a károsodások látszanak, és bizonyos pigmentek karaktere is észlelhető, meg maga a hordozó (fa, vászon) is látható. Kimutatható, hogyan volt felhordva a lakkréteg, a károsodása, az utólagos lakkozás már mikrokémiai vizsgálattal mutatható ki. De minden pigmentről lehet tudni, mikor, mettől meddig használták, ha új pigmentet találunk a tesztek során, akkor tudjuk, hogy a kép nem lehet olyan régi, mint ahogy esetleg számontartják – mondja Bencze Fruzsina, azt is megjegyezve, hogy a múzeumban egyelőre ilyen esettel nem találkozott.
A restaurálás során használt anyagok attól függenek, hogy milyen restaurálást végez a szakember: vászonhordozó esetében különböző minőségű vászonanyagokkal dolgoznak, és a restaurálásra azonos anyagú, sűrűségű, fonalszálú vásznat is kell használni. – Festményeknél például, a vászonkiegészítés megegyező szálirányban élberagasztással történik. Ha alapozórétegről beszélünk, akkor tudnunk kell, hogy milyen kötőanyagot használtak a tömítéshez, mert különböző kréták, enyvek léteznek, de vannak olajalapozások is – magyarázza a restaurátor a munkafolyamatot. A festésnél különböző festékanyagokat használnak, például készülhet akvarellel az esztétikai kiegészítés, ami szinte utolsó része a restaurálásnak, ugyanakkor vannak csökkentett olajtartalmú festékrétegek, amelyekkel lazurozással történik az esztétikai kiegészítés, annak érdekében, hogy minél kevésbé avatkozzanak be a műbe.
– Egy tárgy restaurálása eltarthat két hétig, de két évig is. Az időtartam függ a műtárgy méretétől és az állapotától is, hiszen vannak festmények, mint például ez is – mutat Fruzsina az asztalon levő hatalmas festményre –, amelyen körülbelül húsz szakadás van, eleinte nem volt vakkerete, valószínűleg még Csehországból hozták, és feltekerve szállították. Azóta többszörösen feszítették vakkeretre, különböző méretűre, emiatt három sor szegnyom van rajta, tehát tulajdonképpen háromszor átméretezték a festményt. Utólag lakkozták, látható, hogy itt a lakkréteg megsárgult, de nem fedi a teljes felületet, lecsordult, egyenlőtlenül lakkozták – hívja fel a figyelmünket a festmény hibáira, amelyek szinte fel sem tűnnének a laikusnak vagy a figyelmetlen szemlélőnek. – Általában az emberek azt látják a legnagyobb problémának egy festmény esetében, hogy megsárgult, megbarnult, besötétedett a felülete, és azt akarják tisztítani, az általában a lakkréteg, amit egyszerűen eltávolítunk – magyarázza Fruzsina.
– Például ennek a festménynek az esetében kezdeném azzal, hogy a pergő festékeket ideiglenesen rögzítsem japánpapírral és enyhe enyvesítéssel – magyarázza az éppen „munkában levő” Klein-képre mutatva Bencze Fruzsina. – Előbb a kutatóablakokat nyitom meg különböző vegyszerekkel vagy azok keverékével, annak érdekében, hogy a legenyhébb de leghatásosabb oldószer keveréket megtaláljam. Majd következik a tisztítás és feltárás: beszélhetünk lakkréteg feltárásról és eltávolításról, ugyanakkor ennek a festménynek az esetében igazából egy nagyon vastag és tapadó szennyrétegről lesz szó, aminek oka lehet a helytelen tárolás meg kiállítás. Nagy problémát szokott okozni a vászonréteg hullámzása, ami a vászon megereszkedésével kötődik össze, hiszen ha nincs egy állandó mikroklíma, akkor a vászon zsugorodik, duzzad, egy idő után elveszti a rugalmasságát. Ez a vászon természetes öregedése, ugyanakkor az alapozó és festékréteg is elveszti a rugalmasságát, a kötőerejét a vászonhoz.
Minden restaurálási munka egy meghatározott folyamatot követ – tudjuk meg. A tárgy vizsgálatát követően a restaurátor ajánl egy metodológiát, munkamódszert. Összeül egy különböző szakemberekből álló zsűri – művészettörténész, restaurátor, történész, biológus, kémikus, intézetigazgató –, ellenőrzik és helyeslik vagy módosítják az ajánlott metodológiát, majd jóváhagyják. Csak ezt követően kezdheti el a tulajdonképpeni munkáját a szakember. Majd minden munkafolyamatot dokumentálni kell írott és fotóváltozatban, végül a restaurált tárgy, munka „átvétele” is hasonló módon, a zsűri ellenőrzésével és jóváhagyásával történik.
Éppen csak beleshettünk a restaurálás rejtelmes világába a Kolozsvári Nemzeti Művészeti Múzeum restaurátor műhelyében. Ennyi idő elég volt azt megérteni, hogy ez valóban nehéz, összetett munka. De nagyon szép. Amint Bencze Fruzsina megfogalmazta: rengeteg türelemre és tiszteletre van szükség, mind a festmény, mind a festő iránt, továbbá odaadásra, mert ezt a munkát nagyon kell akarni és szeretni.
Borítókép és fotók ROHONYI D. IVÁN
