Izgalmas művészettörténeti adalék: a felújítás során előbukkant a festő neve
A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom egykori barokk főoltárát díszítő kép körülbelül 4,70x 2,80 méter, így már a méretei miatt is körülményesebb volt több munkafázis lebonyolítása, mint egy falra akasztható, könnyebben kezelhető, kisméretű festmény esetében – mondta el Kiss Lóránd restaurátor. Hatalmas méretei miatt a festmény a leemelés után nem is fért volna ki a sekrestye ajtaján, így le kellett venni a feszítőkeretről, feltekerni egy hengerre, azon átszállítani a Szent Mihály plébánia épületébe, ahol – egy erre a célra szánt helyiségben – elkezdődhetett a restaurálás – magyarázta a szakember.
A festmény leragasztása a feszítőkeretről való levétel előtt (Fotó: Oláh Janka Melinda)
A restaurálás további szakaszairól szólva Oláh Janka Melinda elmondta, hogy először megtisztították a vászonkép hátoldalát, majd dublírozták a festményt, vagyis egy speciális ragasztóanyag segítségével új vásznat vasaltak a festmény hátoldalára megerősítés céljából. Ennek köszönhetően az oltárkép jobb tartást kapott, és a hosszú évek alatt hullámossá vált vászon kisimult. Ezt követően eltávolították az olajfestéken levő régi lakkréteget, két különböző tisztítási módszert alkalmazva. A restaurálás következő lépéseként pótolták a hiányzó részeket, majd újralakkozták és retusálták a festményt, vagyis olajfestékkel kiegészítették a festett felület hiányait– részletezte a restaurátor. Mivel az oltárkép a keretével együtt körülbelül 250 kilogrammot nyomott, a mozgatásához és szállításához a munka kezdetén és végén több ember segítségére volt szükség, ám a szakrestaurátori munkák kilencven százalékát Oláh Janka Melinda és Kiss Lóránd végezte, körülbelül öt hónap alatt.
„Miután eltávolítottuk az idők során a festményre rárakódott füst-, és lerakódás-réteget valamint a korábbi, besötétedett lakkréteget, a színek visszanyerték eredeti, vagy majdnem eredeti intenzitásukat, előkerült az oltárkép alkotójának – amúgy elég diszkréten felfestett – aláírása is” – hívta fel figyelmünket Kiss Lóránd.
Kérdésünkre válaszolva megerősítette: a kép alkotójának neve eddig nem volt ismert, így új művészettörténeti adaléknak tekinthető, hogy kiderült: Gottlieb Anton Galliarti (1689-1728, Bécs) keze munkája a nagyméretű festmény. A kép az 1700-as évek elején készülhetett, és Mártonfi György (1663-1721) erdélyi püspök lehetett a megrendelője – mondta el a restaurátor. Volt ugyanis egy rövid időszak, amikor Mártonfi, mint erdélyi püspök a kolozsvári plébánián (is) tevékenykedett. A kolozsvári periódus előtt Mártonfi György Nyitrán volt főesperes és nagyprépost, Gottlieb Anton Galliarti pedig akkoriban a nyitrai székesegyház freskóin, és több oltárképén is dolgozott – ilyenképpen, megvan úgymond a láncszem, hogy miként került Kolozsvárra a festő –, magyarázta Kiss Lóránd.
A restaurálás során került elő a festő neve (Fotó: Rohonyi D. Iván)
A festmény klasszikus barokk ikonográfiai jelenetet ábrázol: a Jelenések könyvében leírtak szerint, Szent Mihály főangyalnak a sátánnal és a bukott angyalokkal vívott küzdelmét láthatjuk rajta– emelte ki Oláh Janka Melinda. Többalakos, dinamikus kompozíció, középpontjában az arkangyalok vezérével, a pallossal, lándzsával felfegyverzett Szent Mihállyal. Sajátossága a képnek, hogy nagyon sok mellékalak látható rajta – tette hozzá Kiss Lóránd.
A kép eredetileg a templom első barokk főoltárán foglalt helyet. A Szent Mihály-templom 1716-ban került vissza a katolikus egyházközség tulajdonába (a templom katolikusok által való visszaszerzése szintén Mártonfi György nevéhez köthető) – 1545 és 1556 között a lutheránusok, 1556 és 1566 között a reformátusok, 1566-tól 1716-ig körülbelül kétévnyi megszakítással az unitáriusok használták; 1716 után készült el a nagyméretű barokk főoltár, amelynek központi ábrázolása volt a Galliarti által készített festmény.
Ezt az oltárt a későbbiekben elbontották, és a kép felkerült a szentély északi falára – amint ezt archív fotó is tanúsítja; innen aztán – már a 20. században – áthelyezték az orgonakarzatra, majd valamikor a kilencvenes években a sekrestyébe – magyarázta Kiss Lóránd. A felújítást megrendelő Szent Mihály egyházközség úgy döntött, a felújítást követően a képnek mindenki számára jól látható helyre kell kerülnie, így került fel a déli mellékszentély mellé, a baldachint ábrázoló freskó fölé – magyarázták a restaurátorok.
István és László magyar szent királyok
szobrai is az egykori főoltárt díszítették
Kovács Zsolt művészettörténészt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóját a Gottlieb-szignó előkerülésének jelentőségéről kérdeztük. A művészettörténész hangsúlyozta: az aláírás előbukkanása érdekes és fontos adalék, és úgyszintén jelentős, hogy az alkotást restaurálták és újra kiállították a templomban.
A Szent Mihály-plébániatemplom egykori barokk főoltárára vonatkozóan összegyűjtött anyagai alapján Kovács Zsolt az alábbiakat derítette ki: a templom 1785-ös leltárában írták le az akkor még álló főoltárt, amely egy nagyméretű barokk oltár volt, ugyanis a központi elhelyezésű Szent Mihály-festményen kívül oromzatában egy Szentháromság képet és alatta egy Utolsó vacsora ábrázolást említenek. Külön érdekes, hogy ezen kívül kétoldalt négy nagyméretű szobor állt: a két apostolfejedelem, Péter és Pál, valamint a két magyar szent király, István és László szobrai. Mindezt még kiegészítette négy kisebb méretű, de szintén magyar szenteket ábrázoló szobor: Adalbert és Imre az egyik oldalon, Márton és Erzsébet a másikon. A leírás szerint ehhez járul még két nagyméretű és két kisebb angyalszobor is.
Külön érdekes, hogy a leltár összeállítói szerint ez az oltár teljesen kőből épült, és még Mártonfi György püspök szentelte fel. Utóbbi 1721-ben halt meg, így ha ezt az adatot elfogadjuk, az oltár valamikor közvetlenül a templom 1716. évi átvétele utáni években készülhetett, nagy valószínűséggel Mártonfi püspök támogatásával. Erre nincs konkrét információnk, de a Mártonfi halálakor elmondott halotti prédikációban, utóda, Antalfi János kitér arra, hogy Mártonfi több alkalommal is templomok felújításának lelkes támogatója volt – részletezte a művészettörténész.
Egy következő, 1816-os vizitáció alapján ugyanakkor Biró József művészettörténész a barokk főoltár kapcsán azt említi, hogy ezt 1725-ben szentelte fel Antalfi János püspök. További kutatásokat igényelne tisztázni, hogy már Mártonfi idejében elkészült-e a főoltár, vagy csak utóda idején – magyarázta Kovács Zsolt, hozzátéve: azt ellenben biztosan tudni, hogy ezt a főoltárt 1816-ban bontják el, és készül helyébe egy újabb oltár, aztán majd ezt váltja fel a mai neogótikus főoltár.
Galliarti a közép-európai központokban
tevékenykedő művészkolónia tagja volt
Gottlieb Anton Galliarti kapcsán a művészettörténész említésre méltónak nevezte, hogy a festő a korszakban a legfontosabb közép-európai művészeti központokban (Bécsben, Prágában, stb.) megtelepedő és dolgozó itáliai művészkolónia egyik jelentős tagja volt. Már az apja is falképfestőként tevékenykedett; a 17. század második fele egyik legjelentősebb falképfestőjének, Carpoforo Tencalla-nak a műhelyében dolgozott, és ő volt rá hatással. Az erdélyiekkel Galliarti kapcsolatba kerülhetett akár Mártonfi püspök, akár az ő nyitrai és nyugatmagyarországi kapcsolatai révén, vagy a Kolozsvárhoz szintén kötődő Csáky Imre bíboros, váradi püspök révén, akinek a magyarbéli kastélyában dolgozott az 1720-as években – részletezte Kovács Zsolt.
Gottlieb a barokk főoltárkép témájának megjelenítésében metszetekből, idézetekből, itáliai festmény-előképekből inspirálódhatott; a kompozíciót, az angyalalakokat festmény-előképekből rakta össze, művészi kivitelezéssel – emelte ki a művészettörténész. Ennek az alkotásnak a megrendelése tanújele az odafigyelésnek, igényességnek is, amellyel az egyházi elöljárók a templom berendezéséhez viszonyultak (A Háromkirályok imádása-oltár képét is a bécsi későbarokk festészet egyik legjelentősebb mestere, Franz Anton Maulbertsch készítette 1748-1750 között – szerk.) – jegyezte meg a szakember.
A restaurátorokat arról is kérdeztük, milyen személyes megélést, megtapasztalást jelentett számukra a több évszázados festmény restaurálásának folyamata, a munka megvalósítása.
„Rájöttem arra, hogy a restaurálás tulajdonképpen evangelizáció, igehirdetés is, egy másfajta nyelven; ugyanis, amikor egy festmény, műalkotás esztétikailag megújul, egyben az üzenete is jelenidejűvé válik” – emelte ki Oláh Janka Melinda. „A restaurálási munkában többszöri megtapasztalásom, hogy ez az üzenet volt, van és tart, még akkor is ha „besötétedik rajta a lakkréteg”, a mi feladatunk, hogy legjobb tudásunk szerint ezt láthatóvá, világossá tegyük, és örömmel tölt el, hogy ennek a részese lehetek” – tette hozzá.
A restaurálási munka spirituális vonatkozásai kapcsán Kiss Lóránd úgy fogalmazott: aki részt vett huzamosabb ideig egy restaurálásban, az nem tud elvonatkoztatni ettől a különleges megérintettségtől. „Nem biztos, hogy meg lehet, vagy meg kell magyarázni, hogy mi ez, vagy ez miért van; ugyanakkor, ha a restaurátor sok időt tölt el csendben, többnyire magányban, az a hely sem lesz számára érdektelen, ahol ezt az időt eltölti. Bizonyos vagyok benne, hogy aki hosszabb ideig részt vett egy ilyen restaurálási munkafolyamatban, a nehézségek mellett egy olyan megtapasztalással maradt, ami nem a zsebben rakódik le, hanem valahol a lélekben” – tette hozzá a szakember.
Mint ismert, a Szent Mihály-plébániatemplomot a közelmúltban átfogó módon restaurálták, újraszentelési ünnepsége 2022 augusztusában volt.
