Erdélyi magyar nőírók 3.
Ültem gyerekként a lemezjátszó mellett, és ez szólt a hangszóróból: „a párnádat bekentem mézzel, / hogy édesebb álmod legyen / nem értem, mért vagy ideges / mért kiabálsz velem”. Nyilván azonnal elképzeltem, milyen lenne, ha valaki bekente volna a párnámat mézzel ‒ valószínűleg nem örültem volna. Aztán ugyanezen a lemezen ilyesmikről is énekeltek: „Szorgos állampolgár vagyok / van házam, feleségem, luxusautóm, és / hétvégi házamban vízöblítéses / hétvégi trónusom”. Nekünk hétvégi házunk nem volt ugyan, de ez a „hétvégi trónus” tetszett azért. Volt egy kontrasztja ezekben a dalokban a humornak és a kirobbanó nevetés hiányának, rejtőzködésének. A rejtőzködés valószínűleg azzal is összefüggött, hogy kiknek voltak akkoriban hasonló anyagi lehetőségei: leginkább a pártvezetéshez tartozóknak, vagy a velük jóban levőknek. A temesvári, Csutak István vezette Garabonciás együttes kislemeze forgott a lemezjátszón. A dalokat megjegyeztem, mint amelyekkel akár dolgom is lehet később, mint amelyek megfejtésre várnak. De aztán persze jöttek az egyéb hallgatnivalók, olvasnivalók.
Kezdő kritikusként írtam aztán Kinde Annamária Forrás könyvsorozatbeli első verseskötetéről, A hiúzok természetéről volt a címe, 1996-ban jelent meg. Most újraolvasva akkori kritikám, az ismertnek vélt dolgok újrafelismerésére való képességet, a sűrű szövésű motívumhálót, az iróniát, a másik személyre való ráhangolódás képességét értékeltem benne leginkább. Három évvel később, az Egy másik arc című kötetéről már valamelyest távlatosabban próbáltam írni, időtlen és nem annyira trendekhez illeszkedő költészetként láttam ‒ Király Lászlót emlegettem viszonyítási pontként, mint akinek a versein szintén nem fog az idő, és ugyanakkor azt, hogy Kinde Annamária nemzedéke szétszóródott, ezért látszólagos magánya viszonylagos. A Kinde-versek központi mítosza ebben a második verseskönyvben a Szent Anna-tó környéki hetvenes-nyolcvanas évekbeli legendás táborozások közege volt, „a hippivilágig nyúló szabadságélmény”, mint mondtam. Majd csak a harmadik Kinde-kötet, a Szandra May kertje kapcsán kezdtem arról írni, hogy milyen remekül talált rá saját egyéni útjára Kinde a dalszerűségben.
Akkoriban már személyesen ismertem Kinde Annamáriát, beszélgettünk is nagyokat, valahogy mégis sok év késéssel kapcsolódott csak össze bennem, hogy versei dalszerűségének konkrét köze lehet olyan énekszámokhoz, amelyek régről ismerősek. Valószínűleg ő sem feltételezte rólam, hogy kívülről tudok néhány nyolcvanas évekbeli erdélyi rockdalt. Előbb-utóbb csak kiderült persze, hogy a Garabonciás-dalszövegek legnagyobb részét ő írta annak idején. Bennem pedig végre helyükre kerültek a dolgok, összefüggések.
Talán Kindének magának is hosszúra nyúlt az útkeresés. Az 1999-es, Egy másik arc című kötetében írja, A nő-poéta meghajol című versében: „elmondom nyíltan titkomat: / minden vers harc, hogy önmagad, / és más ne légy tükörbe nézve. / S ha mind kimondtad, tán megérte / tűrni vihart, fagyot, esőt. / S hogy fejed lágya is benőtt.” Az első kötetében 1979‒1994 között írt versek szerepeltek, szokatlanul széles idősávból válogatva. És bár valószínűleg rajtam kívül még jónéhány rockzenehallgatónak fülébe csenghettek sorai az 1980-as évek elejéről, költőként elhúzódott a pályakezdése: 1985-ben szerepelt az Alapművelet című versantológia szerzői között, olyan szerzőkkel együtt, mint Tompa Gábor, Egyed Emese, Szűcs László, Sall László vagy Molnár Vilmos. Legtöbbjüknek az övéhez képest hamarabb jelent meg önálló kötete, az övé pedig csak bő tíz évvel az antológiát követően.
Ha Kinde korán, 2014-ben lezárult pályáját jobban meg akarjuk érteni, a dalszöveg és vers viszonyáról is gondolkodnunk kell. Csalóka lenne azt hinni, hogy ez a viszony időben állandó. Ahogy azt is, hogy bármelyik műfaj ugyanolyan szintű-mélységű szövegekkel dolgozik. A korszakból persze sok jó példa sorolható Magyarországról: Bródy János, Adamis Anna, Sztevanovity Dusán, Földes Hobo László szövegei például kiállják a többszöri meghallgathatóság, az elmélyülés lehetőségének próbáját. A korszak magyar pop- és rockzenekarainak jelentős része mondanivalócentrikus dalokat készít.
Az egyetemista diákegyüttesként induló Garabonciás és Kinde együttműködése is szerencsés együttállásnak bizonyult: a korszakban egyébként is jellemző volt, hogy a romániai magyar zenekarok igényes szövegekkel legyenek jelen a rádiók vagy a Román Televízió műsoraiban ‒ és nem csupán azért, mert több zenekar is eleve megzenésített versekkel jelentkezett. A Garabonciás kidolgozott, sokszólamú énekhangzása, kísérletező kedvű, bejáratott dalszerkezetektől elrugaszkodni merő munkái megbírják és meg is kívánják a komplexebb szövegvilágot. Kinde szövegei ekkoriban eleve dalszerűek, akár zenével párbeszédben, akár könyvlapokon találkozunk velük. Líraiságuk, metaforizáltságuk miatt minden Garabonciás-dalban is van egy-egy olyan társítás, képi kapcsolás, ami nem feltétlenül szokványos ‒ akár az írásom elején idézett ironikus szövegekben is találunk ilyet.
A Garabonciás 1982-es, Country-rock című albumán viszont eleve poétikusabb irányba mozdulnak a Kinde-szövegek: „van mikor a csend köpenyében / alvó városban dúdolok / (…) házak közt szelídül a szél / máshol már nem is élhetnél” (A városban); „még fontosabb az egész, mint a rész / gondolom én / de a megértés már túlzásokba vész” (A barátság).
A leginkább letisztult szövegű dalok talán mégis azok, amelyek csak hosszú idő múltán kerültek fel egy újabb Garabonciás-album, a 2018-as Biztató anyagára: „A kapuk tárva-nyitva állnak / lassan lengenek a kapuszárnyak / belépsz, könnyű vagy és boldog / halkan dúdolnak a dolgok”. (Havazásban). Kinde Annamáriáról szóló kismonográfiájában (Szandra May a hóhullásban, 2017) Demeter Zsuzsa hasonló anyagú, dallá is vált szövegeket emel ki még: Zúgó eső szálai közt, Kísértetek a hóban. Ezek közül mindkettő bekerült Kinde első verseskönyvébe is.
Mindez persze besorolási nehézségeket is teremthetne, ha merev elhatárolásokat kívánnánk tenni vers és dalszöveg között ‒ de ilyesmiről nincs szó. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy noha már megjelent 2019-ben a Kinde-életműkiadás Versek című része, ez nem tartalmazza a verses műveinek összességét. Ha teljesebb képet kívánunk róla kialakítani, akkor ehhez a gyűjteményes kötethez hozzá kell olvasnunk Sarány István 2018-as, Garabonciások című kötetének függelékét, amely negyvenegy Kinde-dalt közöl.
Noha a verseskönyvekben megjelent Kinde-művek és a dalszövegek listája közt van egy kis átfedés, mégsem ebből az átfedésből fogjuk megtudni, mi a jó dalszövegek illetve a dalszerű versek titka. A kapcsolat bonyolultabb, és a szövegek sokarcúságának, többéltűségének lehetőségét kell hozzá mérlegelnünk. Ugyanaz a szöveg más-más arccal néz vissza ránk a tükörből zenével vagy zene nélkül.
Kinde Annamária idén júniusban lenne hetven éves. Költői, dalszövegírói, újságírói, szerkesztői munkájának eredménye búvópatakszerűen ott áramlik olvasóiban, dalainak közönségében.
