A kolozsvári magyarokat felháborította az a Facebookon többek által megosztott fotó, miszerint a bal oldali fő sétányon, Szentgyörgyi István színművész, annak felesége, Restea Mária és Kovács György színművész – akit egykor a „Nép Művésze” címmel tüntettek ki – sírja előtt nem csak tízesével álltak a dugig töltött szemeteszsákok, hanem egy tele szemeteskuka kedvetlenítette el az ott elmenőket, csúfította a nyughelyet, rontotta a hangulatunkat. Újfent beigazolódott: az ötcsillagos városban a nem tudom magát hány csillagosra taksáló városi önkormányzat, és a hatáskörében működő temető-igazgatóság idén sem tudott megküzdeni azzal a roppant bonyolult feladattal, miszerint tiszta, rendezett, civilizált körülményeket biztosítson a halottakra emlékező tömegek számára.
Igen, nekünk, akiknek a sírhely megváltásakor temetőgondozás címen bizonyos összeget kell kifizetnünk. És mit kapunk cserébe? Tele kukákat dugig tele szemetes zacskókkal. Úton-útfélen.
Számát sem tudom mondani, hányszor írtam már a kolozsvári temetők áldatlan állapotáról. Rezignáltan kijelenthetem: mindhiába. A városvezetés számára nem prioritás a sírkert és annak rendben tartása. A városházán csak megaprojetekről beszélnek, mi több: áradoznak! Számukra ebben merül ki a lakosok életminőségének a javítása. Egyre-másra bocsátják ki az építkezési engedélyeket, nemzetközi ötletbörzéket szerveznek, felújítás címen az alig pár évvel ezelőtt lerakott útburkolatot bontják fel, miközben a lakosok hónapokon keresztül kénytelenek b a munkálatok ideje alatt a legszebb, ugyanakkor legforgalmasabb belvárosi utcákon bukdácsolni. Hogy az épp felújítás alatt lévő utcákban működő üzletek az indokolatlanul elhúzódó munkálatok miatti bevételkieséséről ne is beszéljünk. De ezek az „apróságok” lám, nem számítanak.
A szemetes temető látványa mellett a Szentgyörgyi–Kovács síremlék mellett elhelyezett kuka egyenesen kegyeletsértő. Vajon hogy került oda? Elég volt egy pillantást vetni a sírra, és azt gondolni: oda rég nem temettek senkit, tehát mindegy?
Nem áltatom sem magam, sem mást, hogy egy-egy (újabb) újságcikk hatására meg fognak oldódni az évtizedek óta tartó áldatlan állapotokat a temetőben. Mindezek ellenére akárhányszor ilyesmit tapasztalunk, igenis adjunk hangot nemtetszésünknek. Minél többen, minél gyakrabban, annál jobb. Fel kell ébreszteni a városvezetést, hogy a megaprojektek mellett vannak kisebb, és gyorsabban orvosolandó gondok is. Mert nekünk (még mindig) nem mindegy, milyen állapotban vannak temetőink, az erdélyi Pantheon, a Házsongárd.
