Kolozsváron sokan ismerik szakmai, közéleti munkásságodat, ezeknek részletes ismertetése nem az én tisztem, ezért csak summásan említem meg, mert nekünk ez is te vagy – voltál.
A Bolyai Tudományegyetem vegyész szakon végeztél, feleségeddel, Csibivel együtt. A kenyérgyári munkád után a Gyógyszerkémiai Kutatóintézetben kerültetek mindketten. Vizsgák, doktori cím megszerzése, előléptetések, főkutató, majd csoportvezető lettél. Több tanulmányod, közösen írt könyved jelent meg1. Több, még ma is használatban lévő gyógyszert állítottál elő, de hiába a találmányok, országos szakmai elismerés, sokáig még Magyarországra sem kaptál útlevelet.
1989 decemberében elsők között voltál az RMDSZ megalakulásánál. Alelnöki tisztséget töltöttél be a Kolozs Megyei Nemzeti Megmentési Frontban, hitted és remélted, hogy hozzájárulhatsz a rendszer tényleges megváltozásához. Ezért közszerepet vállaltál, mint megválasztott megyei RMDSZ-elnök, 1992–1996 között pedig szenátor voltál a román parlamentben. Abban az időben a te tollad által tudtuk, hogy mi történik a szenátusban, hiszen hetente írtad a Szabadság hasábjain cikkeidet, tudósítósodat. 2000-től nyugdíjazásodig Kolozs Megyei alprefektusi tisztjét töltötted be. 2005–2008 között az Országos Tisztviselőket Értékelő Kormánybizottság tagjaként utaztál havonta Bukarestbe.
Önzetlenül csatlakoztál a Kolozsvár Társasághoz, ahol alelnök, majd öt éven keresztül elnöki tisztséget töltöttél be, amelyről ebben az évben lemondtál és maradtál örökös tiszteletbeli elnök. A kolozsváriak emlékeznek majd az általad szervezett rendezvényekre, mint például a bolyais találkozókra, előadásokra a filmtörténetről, a Hóstátról, a Házsongárdi temetőről vagy a sportról, a könyvbemutatókról, és még sorolhatnám.
Sokat olvastál és 1990-től minden lehetséges Magyarországi lapot megrendeltél. Ismerted a napi politikai, művelődési helyzetet. Jól dokumentált írásaid a Korunk, a Hét és a Szabadság hasábjain tettek közíróvá, ezek mindig élvezetes olvasmányok voltak számunkra, olvasóknak.
Jó és igaz barát voltál. Emlékek sokasága között keresgélek, mindent fontosnak tartok, megőrzőm őket. Több száz közös fénykép segít majd az események, élmények felidézésében.
Az 50 évvel ezelőtti politikai helyzetben a munka mellett az iskola, a templom, a színház és a barátság volt a túlélés kapaszkodója. Úgy alakult, hogy egy 18-20 fős, azonos gondolkodású baráti társaság jött létre. Szombaton még dolgoztunk, de este együtt voltunk és tavasztól késő őszig a vasárnapok is a miénk voltak, hol a Mócsy kertben, hol nálatok, a Békásban. Felejthetetlen emlékek maradtak azokból az időkből, ahol kolbászt és szalonnát sütöttünk, römiztünk, kártyáztunk és főleg beszélgettünk. A beszélgetésekből kiderült, hogy lehetőség van közös zenélésre és így alakult meg a saját zenekarunk. Te gitároztál, zongoráztál, később szintetizátoron játszottál. Ha rossz idő volt, akkor a zsíros kenyér vöröshagymával volt a menü és slibovicával vagy borral koccintottunk.
Gyermekeink együtt nőttek fel és közöttük is mély barátság alakult ki, ami még a mai napig tart. A sors úgy hozta, hogy az ő barátságuk átível az Egyesült Államoktól, Svájcon és Budapesten keresztül hazáig, Kolozsvárra.
Együtt tartottuk a keresztelőket, konfirmálásokat, ballagásokat, majd az esküvőket. Együtt kereszteltük az unokákat, majd együtt vigadtunk az esküvőjükön. Veletek örvendtünk a dédunokáitok érkezésének.
A társaság lelke és a szüleink kedvence voltál. 25-30 évvel ezelőtt csak te tudtál édesapámmal órákat beszélgetni fociról, sportról, színházról és az aktuális politikáról. Nehezen beszerzett filmeket kazettákon Szabóéknál és az én szüleim házában közösen néztük. Együtt volt a színházi bérletünk és a darabok elemzése, értékelése mindig a Continentálban fejeződött be.
Hosszú időn keresztül minden évben 2-3 napos sztánai kirándulás keretében tartottuk a Jóska névnapokat. A közös név- és születésnapok, a szilveszterek és a farsangi mulatságok segítettek át a nehéz időszakon. A köszöntőbeszédeket mindig te tartottad, de az utóbbi időben egyre gyakrabban kellett temetési búcsúbeszédet mondanod, a nagy társaságból sokan maradtunk özvegyen.
Sorolhatnám a közös élményeket, de most egy személyest említenék. Mielőtt közöltem voltam tudományos népszerűsítő cikkeimet, először neked küldtem át véleményezni, javítani. Soha nem mondtad, hogy nincs időd. A sok elfoglaltságod mellett is azonnal kézbe vetted. Ha távol voltam Kolozsvártól, telefonon tartottuk a kapcsolatot. Te voltál az, aki megkérdezte, hogy utaztál, mit csinálnak az unokák, a gyermekek. Követted a gyermekeim pályáját, sorsukat, családjukat. Mindig és mindenben számíthattam rád.
Elutazásom előtt egy nappal, azaz december 2-án elmentem hozzád elköszönni és kellemes ünnepeket kívánni. Vártál. Sokat beszélgettünk, majd lekísértél a kapuig. Ott állt a taxi, így nem volt hosszú a búcsúzkodásunk. A telefonbeszélgetéseink nem maradtak el, az utolsó 6 nappal ezelőtt volt.
Drága Péter, nagyon fogsz hiányozni és nehezen mondom ki, hogy Isten nyugosztaljon. Köszönettel tartozom, hogy részese lehettem az életednek, amelyik gazdag, változatos és nagyon értékes volt. Pihenj békében, drága barátom!
Kolozsvár, 2022. december 17.
Borítókép: Horváth László
