Az iskola anyacsavar, recepteskönyv, árnyjáték – ballagási beszéd 12 pontban

Az iskola anyacsavar, recepteskönyv, árnyjáték – ballagási beszéd 12 pontban
Annyi mindentől fosztotta meg az idei ballagókat (is) az utóbbi négy esztendő! A világjárvány miatt elmaradt a gólyatábor és gólyabál, nem volt buhuzás, sem musicalek, csereprogramok. Mégsem akarnak veszteségek sorozataként tekinteni líceumi éveikre, így hát tizenkét pontban foglalták össze, mit jelent számukra az iskola. A kolozsvári Apáczai-líceum 12A osztályos diákjai, Balázs Hanna Imola és Horváth Krisztina ritka bajtársiassággal megírt közös kiáltványa bármely iskolára egyformán érvényes.

Az iskola gyerekkori kedvenc ruha. A ruha, amelyet eleinte irigykedve néztünk, ahogy a nagytestvérünk viselte. Amikor megkaptuk, nagyon büszkék voltunk rá, legszívesebben mindig azt hordtuk volna. Aztán elkezdtük kinőni, egyre több helyen szorított, végül már anyukánk is tapintatosan megkért, hogy vegyünk fel valami mást, mert ez már rég nem áll jól. A gyerekkori kedvenceket az ember nem hordja örökké, de soha nem dobja ki őket, minden szekrényrendezésnél meghatódik rajtuk egy kicsit.

Az iskola veteményeskert. Apró magvakként kerülünk ide, tanáraink gondosan öntözgetnek, nevelgetnek, míg végül virágzó fákká cseperedünk, s az itt szerzett tudásunk gyümölcsökké érik. Nem mondom, hogy nem voltak jégesők vagy szörnyű kánikulák, de egyetlen magocska sem veszhet kárba, egyetlen fácska sem fonnyadhat el ennyi törődés mellett.

Az iskola anyacsavar. Nem mindig éreztük a napunk legfontosabb „alkatrészének”, mégis összetartotta a dolgokat azzal, hogy megadta a mindennapi rutint.

Az iskola árnyjáték. Mindannyian nézők vagyunk: látjuk tanáraink gondosan megkomponált tanóráit és egymás szépen kiválogatott outfitjeit. De előadók is vagyunk: kicsavarodott pózokban állunk a lámpa előtt, és próbálunk minél szebb árnyékot vetni. Arról, hogy mi lehet a vásznak mögött, gyakran megfeledkezünk, pedig sokszor meglepődnénk.

Az iskola egy kis Bécs, a miénk legalábbis. Mindenhol ott a művészet: az udvaron, a folyosókon, az első emeleti lányvécé falán, de még a pénteki tornaóráinkon is.

varosnapokHirdetés

Az iskola mikrofon. Olykor felerősíti azok hangját, akik nem elég bátrak felszólalni, de többnyire azokhoz kerül, akik a leginkább szeretik hallatni hangjukat. Vannak mégis azok a ritka pillanatok, amikor a mikrofon segíti a „kicsi beszélgetéseket” „nagy közös beszélgetéssé” formálódni – ilyenkor a sok hang eggyé fonódik, és az összes szólamból egyetlen harmónia jön létre.

Az iskola munkatelep, egy sántiér. Sokan vagyunk, mindig vannak, akik mániákusan építenek, olyanok is, akik csak támaszkodnak a lapátra vagy a lányok után fütyörésznek. A négy év alatt mégis sikerült valami szépet építeni együtt.

Az iskola védőoltás. Talán néhányan nem hisznek a hatásában, mások félnek tőle, de végül is szükséges ahhoz, hogy felvértezzen minket a nagybetűs Élet kórságaival szemben. Cseppenként adagolják nekünk mindazt, amitől óvakodnunk kell a nagyvilágban, hogy ne csak felismerjük az igazságtalanságot, a lelketlenséget, a manipulációt vagy a kizsákmányolást, hanem tudjunk hogyan védekezni ellene, merjünk kiállni, ha kell, sztrájkolni az igazunkért.

Az iskola termopán ablak. Gondosan elszigetel minket a veszedelmes külvilágtól, mi mégis folyton vágyakozva bámulunk ki rajta a messzeségbe. Most azonban, hogy az ablak nyitva áll, valahogy olyan természetellenes, hogy nincs ott az a dupla réteg üveg, ami megvéd egy nagyon nagy eséstől.

Az iskola recepteskönyv. Megtanít megkülönböztetni a jó hozzávalókat a rosszaktól, hogy mikor miből mennyi a megfelelő mennyiség, és milyen sorrendben érdemes a hozzávalókat egyesíteni. Előfordul azonban, hogy a receptek már kissé elavultak, nem veszik figyelembe az egyéni ízlést, diétás preferenciákat, háttérbe szorítják a kreativitást, nem számolnak azzal, hogy ki miből főz, mennyire lassú vagy épp gyors tűzön ég. De ha mindent jól csináltunk, legalább egy rántottát összedobni mindenkinek sikerülnie kell.

Az iskola madárfészek. Bár sokszor van kosz (és sokszor nincs vécépapír), ráadásul néha icipici termekben szorongunk túl sokan, mégiscsak otthonos. És hangozzék bármilyen közhelyesen is: nem lesz könnyű kirepülni.

Az iskola mi vagyunk. Igazából nem tudjuk, milyen iskolásnak lenni. Azt sem, milyen apáczaisnak lenni. Csak azt tudjuk, milyen volt 12A-snak lenni. Amikor az iskoláról beszélünk, csak magunkról beszélhetünk.

Azért foglaltuk az elmúlt éveket 12 pontba, hogy legalább 12 hétköznapi dolog legyen az életben, amiről mindig eszetekbe juthatnak az iskolás éveitek. Mert jöhetnek majd nehéz pillanatok, amikor jólesik visszagondolni az itt töltött időre. Talán egy iskolai kihívás emléke ébreszt majd rá benneteket, hogy túlságosan belekényelmesedtetek az éppen aktuális életetekbe, elfelejtettetek küzdeni és kritikusan gondolkozni. Merítsetek erőt a jóból, de a rosszat se felejtsétek el, mert abból lehet a legtöbbet tanulni!

Micimackó szerint az a nap legjobb része, „amikor te meg én mi leszünk”. Kívánjuk, hogy mindig legyenek körülöttetek olyan emberek, akikkel „mi” lehettek! Legyetek nagyon boldogok, sikeresek, és minden, amit ilyenkor kívánni szokás! És a legfontosabb: négy év után először aludjátok ki magatokat rendesen!

(Borítókép: képünk illusztráció, Fotó: Rohonyi D. Iván)