Az idővel való bajlódás (szinte paradox módon) önmagában is időigényes foglalatosság; van úgy, hogy a perceket nem lehet zippelni, órákat sűríteni. Mint most is, ebben az elnyújtott post festa létezésben.
Negyven éve is meleg volt az a nyárelő, batyu, izgalom, kényelmetlen magas sarkú cipő és túl szoros nyakkendő, a Korondi Jenő műhelyében kiégetett Ady-kitűzőket levétették, nehogy… Mindenféle tervek és álmodozások, meg félelmek. Hogy az érettségi, meg az egyetemi felvételi. S ha meg nem sikerül: lányoknak az otthonülős tanulásos év, fiúknak a hosszú bakaság. Közben fokozatosan rájöttél, a siker nem holmi jegyekbe kódolt szabványok teljesítése, hogy a beérkezés néha jóval több, de van úgy, hogy teljesen mást jelent.
Fotók kerülnek elő, fehér-fekete–fekete-fehér felvételek. Tekintetekben hamvasság-féle, üde bizakodás, elfogódott fesztív pillantás. Most is rögzül a momentum, de szelfiszögből, több és különféle. Meg színes. Mintha rásegítene a fakulófélben levő memóriára: pixelekbe rejtett lecitin. Adatolni kéne ezt az időt, felcímkézni, használható tempus-kötetté szervesíteni. Negyven év: annyi, mint nyolc csincsinál. Tervek, ötévesek, rövidtávúak, sziporkák és távlati traverzek. És a teljesítés. Ami már nem kényszer, de része egykori akarásoknak. Mostanra elfogytak, legalábbis elhalkultak a belülről dübörgő imperatívuszok. Felszólító mód helyett a ható ige dominál egyre inkább. Ideje van az átmeneti összegzésnek… és a megnyugvásnak. Aminek persze, hogy köze sincs a rezignációhoz (!).
Harminchatan ballagtunk volt el 84 nyarán a suliból, melynek neve már oktatástörténeti adalék, azóta sem leljük a tablót – az udvart pedig, hol ünnepélyünk zajlott,„elrekvirálták”, az iskolába vezető utca magyar nevét még tartja, ábrázatát átszabták; szokjuk is rendre, bár úgy is a mienk. Van a retina mögött valami, mélyebben, mint amit anatómia tankönyvek akkurátus rajzai jelölnek…
És hát az idő, ez a hónapos ráhagyás – mikor glédába állnak a pillanatok: és peregni kezd a film. Ketten hiányoznak a nézőtérről. Igazolásuk előtt a katalógusban állandósult mínuszjel. A többiek, mintegy 17-en,kvórumképes közösség. Távolmaradók üzenetei, kölcsönös sajnálkozások, konyakkorty, mégegysör, bónuszfotó, ötévmúlvaújraitt.
