Árkosy Gyula, a száz éve elhunyt „királyi közjegyző”

A középkorban a hitelesítés joga néhány magas rangú királyi hivatalnok, s főleg az egyház kezében volt. Nagyobb kolostorok, káptalanok mellett működtek a hiteleshelyek, ahol írás- és törvénytudó szerzetesek készítették nagy gonddal a szerződésekről, határjárásokról, végrendeletekről szóló okleveleket. Ezekről, valamint a királyi kancelláriáról származó fontos iratokról azután hiteles másolatot adtak ki. Az eredeti példányokat pedig gondosan őrizték. A hiteleshelyeknek külön pecsétje volt. Ilyen hiteleshely működött Kolozsvár mellett is a kolozsmonostori bencés apátságnál az 1300 körüli évektől, amelynek első ismert oklevele 1308-ból származik. Néhol, így Erdélyben is, a kolostorok megszűnte után is a hiteleshelyek tovább működtek. A 19. század elejére, amikor már a polgárságnak is többféle jogügylete adódott, felmerült az igény, hogy a hiteleshelyek szerepét át kell adni államilag szervezett hivataloknak. Erre először a század első éveiben a nagy francia forradalom nyomán Franciaországban került sor, mert feloszlatták a szerzetesrendeket.

            Tájainkon közjegyzői irodákat először 1858-ban állítottak fel császári pátenssel. Az önkényuralom körülményei között ezt a magyarság elutasította, magyar ember nem fordult a császári közjegyzőhöz. Magyarországon már a kiegyezéskor megszűntek e hivatalok, de az erdélyi külön jogfejlődés következtében itt még 1875-ig működtek. Az európai jogi gyakorlatnak megfelelően a kiegyezés utáni egységes Magyarországon is rendezni kellett a közjegyzőséget. Részben ezzel tudták megkönnyíteni a törvényszékek túlterheltségét. 1870-től indult jogi körökben mozgalom a közjegyzői rendszer megszervezésére. Törvényjavaslat született, amelyet aztán az Országgyűlésben is megtárgyaltak, módosítottak, végül megszületett a magyar közjegyzői törvény, amelyet Ferenc József király szentesített, s 1874. november 30-án hirdettek ki. Általában 10 000 lakosra esett egy-egy királyi közjegyzői iroda, a 25 000 lakosú Kolozsvárt két iroda felállítására adtak engedélyt. A közjegyzői irodák kamarákba szerveződtek. Magyarországon 11 kamarát létesítettek. Erdély majdnem teljes területe a kolozsvári kamarához tartozott. Csak Alsó-Fehér és Hunyad megyét kapcsolták az aradi kamarához.

            A kolozsvári székhelyű kamaránál 25 közjegyzői állást hirdettek meg 1875-ben. Kolozsvár szabad királyi városban Schilling Rudolf (1844–1912) és Dorgó Albert (1842–1915) lett a két közjegyző, Schillinget rögtön megválasztották a kamara elnökéül, s 20 éven át töltötte be e funkciót. A közjegyzőnek jogvégzett, lehetőleg doktorátussal rendelkező feddhetetlen erkölcsű embernek kellett lennie, aki más fizetéses állást nem vállalhatott. Minden városban a közjegyző rövidesen a tekintélyes polgárok egyike lett, társulatok, egyházak választották őket elnöki, gondnoki tisztségbe. Schilling Rudolf 1895-ben áthelyeztette magát Budapestre, úgyhogy helyette Dorgó lett a kamarai elnök. Schilling helyére sikerrel pályázott Gidófalvy István (1859–1921) szászrégeni közjegyző, majd Dorgó halála után a kamarai elnökségre is megválasztották. Gidófalvy a szövetkezeti mozgalom népszerűsítése terén szerzett érdemeket, a kolozsvári Református Teológiai Fakultás főgondnokául választották. Dorgó helyére aztán sikerrel pályázott Árkosy Gyula dicsőszentmártoni közjegyző, akit rövidesen a kamara titkári tisztségére méltattak.

            A dálnoki Árkosy család 1665-ben nyert I. Apafi Mihálytól címeres nemeslevelet. Egyik leszármazottja, István (1760–1836) Háromszékről Abrudbányára telepedett át, s itt egy módos özvegyet vett feleségül 1788-ban. Ekkortájban térhetett át az unitárius vallásra. Gyermekük, Lajos (1789–1848) Zalatnán jött világra, az ottani királyi uradalom főerdésze lett. 1816-ban nemes Molnár Katával kötött házasságot, amelyből nyolc gyermek született. 1848. október 23-án az Avram Iancu vezette román lázadók a város körülbelül 700 magyar lakosával együtt meggyilkolták. Az akkor már félárva nyolc gyermekéből két kisebb ott halt meg. Ötön érték meg a felnőtt kort.

            Közülük ifj. Árkosy Lajos (1824–1869) vitte a legtöbbre. 1835-től lett a kolozsvári Unitárius Kollégium szintaxista kisdiákja. 1838-ra jutott el a rétori osztály végére. Ezután következne a filozófiai kurzus. Valami okból két évet kihagyott, majd 1840-től publikus diákként végezte el a felsőbb bölcsészeti osztályokat. Az 1845/46-os tanévben mezőgazdasági tanulmányokat folytatott a Stuttgart melletti hohenheimi mezőgazdasági akadémián, majd jogi végzettséget szerzett. Első nősülésekor királyi becsűbiztos, utóbb a gyászjelentése szerint Alsó-Fejér megye főbírája, törvényszéki elnöke lett. Tövisen és Borosbenedeken szerzett birtokokat. Mindössze 45 éves korában tüdőgyulladás végzett vele. Gyászjelentőjére írták: „De az idvezült nem csak mint családfő, hanem mint egyenes jellemű és közszeretetben élt hivatalnok, mint nemes szívű s fennkölt gondolkozású férfiú, mint hű polgár és igaz hazafi, méltó azon részvétre és fájdalomra, mellyel koporsójánál hivataltársai, ismerősei és barátai találkoznak”.

Árkosy Gyula nővérével, Fannival

            Árkosy Lajos magánéletének érdekes mozzanata, hogy kétszer is a kolozsvári tekintélyes Gyergyai családból nősül. Gyergyai Ferenc hírneves kolozsvári ügyvéd két lányát szerencsélteti. Előbb 1852-ben az alig 20 éves Zsuzsannát vette nőül, aki három gyermekkel örvendeztette meg. A fiatalasszony azonban 25 évesen, „egy hétig tartó rothasztó ínláz következtében” elhunyt. A tövisi református templom előkertjében monumentális – ma is álló – síremléket emeltetett számára férje. Ekkor Lajos újabb társat és gyermekeinek nevelő anyát szintén a Gyergyai családban talált, feleségének legidősebb, éppen megözvegyült nővérét, Borbálát vitte hajlékukba Tövisre. Ő még két gyermekkel szaporította a nemzetséget.