Áprily jól indította a lapot...

Kolozsvár,  1968. február 26.    

Kedves Barátom!

Kaptam leveledet és amennyire módomban van, igyekszem válaszolni kérdéseidre:

Szegény Áprily Lajos 4 esztendővel volt fiatalabb nálam, tehát 4-5 osztállyal alattam járt a Kolozsvári ref. Kollégiumban. Ő tehát tudott rólam, vagy tudhatott, de én őróla nem; annyit sem, hogy a világon van. Érettségi után én Pestre kerültem, a műegyetemre és mint fiatal építész is Budapesten telepedtem le, s ott laktam 1915-ig. Azután besoroltam és katonáskodtam. A háború utolsó két esztendejében pedig Konstantinápolyban voltam a Magyar Tudományos Intézet ösztöndíjasa. 1918 őszén kerültem onnan haza, nem Budapestre, hanem Sztánára . Ilyen körülmények között az erdélyi irodalmi életről, termékről s írókról, megvallom, nem is tudtam semmit, hiszen én Pesten állandó építész voltam.

A 20-as évek elején kapcsolódtam be itthon a politikába és természetesen az újságírásba, sőt a szépirodalomba is. S lassanként ismerkedtem meg az erdélyi, illetve a Kolozsvárt élő és dolgozó erdélyi írókkal is. Áprily Enyeden tanárkodott akkor még, tehát vele nem találkozhattam személyesen. Viszont tudtunk egymásról és amikor 1922-ben úraindítottam „Vasárnap” c. népújságomat és többek közt őt is felkerestem levelemmel, hogy támogassa lapomat írásaival és propagandájával, elküldte nekem „Tetőn” című versét., melyet újságom karácsonyi számában közöltem (sőt illusztráltam is). Igy akkor levélben ismerkedtünk meg. Személyesen akkor, amikor Kolozsvárra került tanárnak és az „Ellenzék” irodalmi melléklete egyik szerkesztőjének (a másik szerkesztő Kuncz Aladár volt). Az ismeretségünkből aztán meleg barátság lett és kötött össze zavartalanul haláláig.

Az előbbiekből következik, hogy ami vele addig, akár mint emberrel, akár mint íróval–költővel történt, semmit sem tudok. Ahogy annakidején Áprilyt, úgy kollégiumi osztálytársait sem ismertem, tehát azt sem tudhatom, él-e még valaki közülük.

1924-ben alakult meg az Erdélyi Szépmíves Céh Könyvkiadó BT, melynek az alapító-igazgatója voltam. 1926-ban alakult meg a vécsi Helikonnak nevezett íróközösség, melynek kívánságára 1928-ban az Erdélyi Szépmíves Céh vállalta és indította a vécsi szellemet képviselő „Erdélyi Helikon” c. irodalmi folyóiratot az íróközösség által megbízott 4 tagú szerkesztőséggel: (főszerkesztő: Bánffy Miklós, szerkesztő: Áprily Lajos, felelős szerkesztő: Kós Károly, segédszerkesztő: Kovács László). A lap tényleges szerkesztése tehát Áprily Lajos feladata volt (Bánffy csak reprezentálta a lapot, én csak szükség esetén szóltam bele a lap szellemi szerkesztésébe, Kovács László lektorált és technikai segítsége volt Áprilynak).

Hogy milyen volt mint szerkesztő Áprily Lajos?

Hát, kedves Barátom, ezt pontosan tükrözi az Erdélyi Helikon első (1928-as) évfolyama; ebből magad megítélheted. Az én véleményem szerint Áprily jól indította a lapot és lelkiismeretesen, nívósan szerkesztette egyemberileg. Viszont 1929-ben már nem állapíthattam meg ezt. Ekkor már jórészt csak méreg volt a szerkesztő, mert minden energiáját, idejét igénybe vette a maga kivándorlásának előkészítése. Augusztusban aztán itt is hagyott minket és Erdélyt – örökre.

Hogy miért tette ezt, miért hagyta el szülőföldjét?

Nem kérdeztem ezt Tőle, de nagyon hiszem, hogy az oka a félelem volt. Félt itt maradni, félt az erdélyi jövőtől, féltette a maga és családja jövendőjét, existenciáját. Lehet, hogy biztatták, hogy ott kint inkább érvényesülhet ő is, gyerekei is… Aztán egy életen át, haláláig – tudom jól – visszasírta szülőföldjét, Enyedet, Parajdot, Kolozsvárt, e régi igazi hazát, melyet hitben próbált Visegráddal pótolni.

Jól sejted: a pesti irodalmi mozgalmakban nem vett részt. De ez természetes volt: itthon Kolozsvárt sem élte az írók-művészek szokványos életét. Soha nem találkoztam vele pl. a kolozsvári egykori újságíróklubban, vagy a kávéházban, ahol írók-újságírók-művészek tanyáztak.

Családja eredetéről ő nem vallott, én meg nem kérdeztem. Közvetlen hozzátartozói közül ismertem feleségét, feleségének testvéreit és családjukat is jórészt. (Tudtommal ezek közül Kolozsvárt él még feleségének nőtestvére: az egykori valkói papnak: Kónya Gyulának özvegye és sógorának, Nagy Jenő tanárnak tanárfia: Nagy Jenő, akik valószínűleg többet tudnak Áprily őseiről, mint én. De tudom, hogy Brassóban is vannak még Jékelyek fiú- és leányágon. Azok is tudhatnak esetleg a közülük kiszakadt Jékely-Áprilyról. Sőt a brassói lutheránus anyakönyvnek is tudnia kell az ő apjáról.)

Hogyan lett a szász apának magyar költő fia?

Hát ahogyan a horvát Zrínyi apákból a költő Zrínyi Miklós, a román Josika apákból a regényíró Jósika Miklós, a szász Heltauerből a magyar mese és krónikaíró Heltai Gáspár, vagy a tót Reményik apákból a magyar költő Reményik Sándor.

Ez az a kevés, amit Áprily Lajos költő életéről tudok – s amit soha eszembe sem jutott kutatni – s ezzel zárom is levelemet s kívánok jó egészséget és jó munkát kedves üdvözlettel és barátsággal,

                                                   Kós Károly

***

Kolozsvár, 1968. május 5.                       

Kedves Barátom!

Érdeklődő leveledre a legjob tudomásom szerint az alábbiakat tudom válaszolni:

Az „Erdélyi Helikon” folyóirat 1928-ban indult a vécsi íróközösség által megbízott Áprily Lajos szerkesztésében. Hogyan szerkesztette a lapot, én bizony nem tudom, igen sok volt akkor a dolgom ahhoz, hogy ezzel törödjem én. Áprilyban teljesen megbíztam: szerkessze Kovács Lacival úgy ahogy akarja. Nincs is egy ideig semmi baj: a lap pontosan megjelent, a nyomda sem panaszkodott és a lap jó volt. Számomra ez volt a fontos.

De már a következő esztendőben beütött a krach! Egy napon Kovács Laci panaszolja nekem, hogy Áprilyt nem tudja előkeríteni, hogy összeállíthassák a lapszám anyagát, tehát baj van és ő tehetetlen; próbáljak én segíteni, beszéljek Áprilyval. Kiderült hogy: anyag ugyan van, de a szerkesztő reáült, illetve még nem olvasta át a kéziratokat és nem gondolkozott a következő számról. Hogy miért? Mert a maga magyarországi kivándorlásának, pesti elhelyezkedésének gondja-baja foglalta le minden idejét és idegét. Az eredmény az lett, hogy átvettem tőle a kéziratanyagot és attól kezdve az ő elutazásáig ketten csináltuk a lapot az ő neve alatt.

Aztán az 1929-es vécsi találkozon bejelentette a szerkesztésről való lemondását, mire az íróközösség Kuncz Aladárt bízta meg a szerkesztéssel. Akivel azonban szintén nem volt szerencsénk. Mert Kuncz (1930-ban) akkoriban a „Fekete kolostoron” dolgozott és egy új regénybe is belekezdett (Felleg a város felett), aztán beteg lett, kórházba került és 1931 nyáron meghalt.

A valóság tehát az, hogy a maguk hibáján kívül ugyan, de sem Áprily, sem Kuncz nem volt igazán jó szerkesztője a lapnak, illetve mindegyikük csak szerkesztői minőségének első részében volt tényleges és teljes erejű szerkesztő, második részében már Kovács László volt az; ő levelezett, olvasta és korrigálta a kéziratokat, a lapszámok terveit ő készítette el, korrektor és revizor volt.

Ez így volt tovább is, amikor én lettem a szerkesztő. Akkor is a főmunka Kovács Lászlóra hárult. Én csak az összeállítással, a lap nyomdai, formai összeállításánál tettem le a garast és egy-egy kétes kéziratot olvastam el, dobattam ki stb.

Az „Erdélyi Helikon” (e korszerű erdélyi szemléletű folyóirat) Kuncz és Bánffy ideája volt. Ők ketten találták ki, tervezték és hívták életre a vécsi írószövetséget, jórészt abból a célból, hogy az irodalmi folyóiratnak szellemi és erkölcsi fundamentuma, erőforrása legyen és megindokolja egy irodalmi folyóirat szükségességét. S ők ketten voltak azok, akiknek sikerült valósággal érlelni folyóirat-ideájukat az Erdélyi Szépmíves Céh útján, mely vállalta a közösen megállapított irodalompolitikai program alapján az erdélyi szellemű, korszerű tartalmi és formájú folyóirat kiadását. Ami tehát az „Erdélyi Helikon” megszervezését illeti, ez a valóság. Ami ettől eltér, utólagos kitalálás.

Hogy ki szervezte be munkatársul Németh Lászlót és Gaál Gábort, nem tudom. Lehet, hogy Áprily. De ezek akkori beszervezése (ami nem volt más, mint írást kértek tőlük) nem volt nehéz, nagy dolog, mert az akkori Németh László még kicsi fiú volt, aki szívesen küldött írást egy valamire való irodalmi lapba, mely közölte azt és honoráriumot is fizetett.

Gaál Gábornak akkor még nem volt saját lapja és az existenciája nagyon labilis volt. S úgy látszik, hogy az E. Helikonnak akkor már kinyilatkoztatott transzilván programja akkor még nem volt akadálya annak, hogy írhasson nekünk az én haláláig szeretett és becsült Gábor barátom, akivel egyébiránt politikai síkon igen közel éreztük magunkat.

Hogy Áprily milyen képességű szervező volt, nem tudom megítélni. Azt tudom, hogy a szász írókkal való egyedi találkozónkat igen jól szervezte meg – szegény Járay kollégiumi igazgató segítségével.

Az én 1918. év legvégén (az összeomlás után) megjelent „Sztambul” c. könyvemet már akkoriban is nehezen lehetett megkapni; ma, azt hiszem hogy ez a lehetetlenséggel határos. Kivált itt Erdélyben, ahová sohasem került be a könyvkereskedésbe.

Bocsáss meg ezért a kicsit rendetlen írásért, de siettem vele és már nehezen is megy az írás és az emlékezés.

Ezek után kívánok jó egészséget és minden jókat.

Barátsággal üdvözöl:

                                                                                        Kós Károly

(Borítóképen Áprily Lajos)