Képek, hangulatok, emlékek Kalotaszegről

Beavatták az érdeklődőket a kötet keletkezésébe és tartalmába
„Ajánlom mindazoknak, akik magyarok és a szépet is magyarul szeretik”. Ez olvasható Kós Károly Régi Kalotaszeg című könyvének címoldalán. Ez a mű eredetileg 1911-ben jelent meg a Magyar Iparművészet Folyóiratban, azonban Kós 140. évfordulójára az IdőJel Kiadó a szerző saját fametszeteivel illusztrált fakszimile kiadványt készített belőle, ez 2023. decemberében jelent meg. A 15. Kolozsvári Magyar Napokon könyvbemutató alkalmával ismertették a kötetet a közönséggel a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A kiadványról Baranyi W. Krisztina, a kiadó vezetője és Czeglédy Enikő, Kós Károly legidősebb unokája beszélgetett. Közreműködött Laczkó Vass Róbert színművész.

– A fakszimile kiadványt, bevallom őszintén, nem két fillér megvalósítani – magyarázta Baranyi W, Krisztina. Elmondása alapján, miután az eredeti munka a kezébe került, eldöntötte, hogy hasonmáskiadványt szeretne belőle, erre azonban évekig várni kellett, hiszen a megfelelő anyagi források hiányában nem volt kivitelezhető. A támogató megtalálása után a kiadó felvette a kapcsolatot a Kós hagyaték örököseivel, Czeglédy Enikő áldását adta az ötletre, egy kikötéssel: jó minőségű, szép kiadásban jelenjen meg a Régi Kalotaszeg.

„Szerettem illusztrálni. Képben gondolkodtam, amikor írtam, akkor is képben gondolkodtam, láttam a képet s azt írtam le.” Kós Károly gondolkodása előtt tisztelegve a kötet 21 fametszetet tartalmaz, a méret is megegyezik az eredetivel, a kiadvány Medvigy Endre irodalomkutató előszavával indít, a fakszimile rész található középen, s mivel Kós Károly kézírásának olvasása a mai ember számára nehézséget okozhat, a kötet utolsó felében gépelt változatban is olvasható a Régi Kalotaszeg. 

Amellett, hogy Baranyi beavatta az érdeklődőket a kötet keletkezésébe és tartalmába, a bemutató arra is alkalmat adott, hogy a jelen levők Kós Károlyt, mint embert, férjet, nagyapát is megismerhessék Czeglédy Enikő visszaemlékezésein keresztül. Kiderült, hogy Kós Károly olyannyira képekben gondolkodott, hogy az iskolás tankönyvei is tele voltak rajzokkal és a fiatalabb diákok versenyeztek, hogy az ő könyveit kaphassák meg a következő tanévben.

Kós könyvei, bármilyen témában is íródjanak, nagyon kelendőek voltak. Czeglédy Enikő szerint ez adta meg neki a löketet ahhoz, hogy kiadót indítson, így többedmagával megalapította az Erdélyi Szépmíves Céhet. Kós garasra kiszámolt mindent előre, ezzel biztosította feleségét, Balázs Idát arról, hogy nem fognak csődbe menni. Később, amikor a kiadó beindult, Kós Károly és mások az Erdélyi Szépmíves Céh égisze alatt létrehozták az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amelynek Bánffy Miklós lett a főszerkesztője. Czeglédy Enikő ennek kapcsán elmesélte: amikor Kós Károly 50 éves lett, Bánffy titokban megszervezte, hogy a folyóirat karácsonyi száma az ő tiszteletére készüljön és mindenki, aki úgy érzi, írjon bele. Így tett maga Bánffy is, de a Kóst talán legjobban ismerő Benkő Samu is beköszön egy írás erejéig. 

Ezeket a cikkeket, valamint részleteket a Régi Kalotaszegből Laczkó Vass Róbert felolvasásában hallhatta a közönség. A könyvbemutató egy olyan részlettel zárult, amelyben Kós Károly megírja: hiszi és tudja, hogy utódai tovább viszik a munkáját, azt, amit ő elkezdett és az emberek emlegetni fogják a nevét. Ez a 15. Kolozsvári Magyar Napokon sem volt másképp.

fotó GYÖRKÖS MÁNYI ALBERT EMLÉKHÁZ/FACEBOOK