Csécs Márton Lőrinc lelkész-esperes: kötelességünk ragaszkodni ahhoz, ami identitásunk része
Torockón a betyárok, zenészek, pap és kántor, torockói menyasszony és vőlegény, torockói fiúk és lányok, „polgári” menyasszony és vőlegény, magyar fiúk és lányok, cilinderes férfi és párja, vénlányok, zsidók, kutyapecérek, bohócok, ördögök alkotta társaság, a falu utcáit végigjárva űzi el a telet, a hagyományos forgatókönyv alapján. Mindez így történt idén is. Hiányzott viszont a szamár, a kisszekeret két fiatalnak kellet húznia, mivel – amint azt utólag megtudtuk – az eddig ezt a feladatot ellátó hűséges és szófogadó állat kimúlt, az új csacsi pedig még túl csökönyös és vad, nem merték befogni. Habár a torockóiak szerint régebb valójában a gyerekek húzták a szekeret, és csak körülbelül tíz évvel ezelőtt tértek át az új szokásra, hogy a szamárral vontatták a szekeret. Legvégül a főtéri itatónál, a vajornál a “pap” búcsúbeszéde és a “kántor” helyeslő szavai után, az ördögök eltemették a telet jelképező „Farsang Dömét”, azaz botokkal szétverték a lécrámára rögzített papírkoporsót.
A kiöregedőben levő településen egyre nagyobb kihívást jelent a farsang megszervezése, igazi próbatétel a fiatalok számára, hiszen a farsangi menetet kizárólag legények alkothatják, ráadásul szükséges egy bizonyos létszám ahhoz, hogy a „násznép” ne legyen foghíjas, hiányos. Mivel egyre kevesebb a fiatal Torockón, újabban a gyermekotthon lakói, torockószentgyörgyiek, sőt, elszármazottak gyerekei is beszállnak a menetbe.
Az idei farsangtemetés ezúttal is sok hazai és külföldi látogatót vonzott Torockóra. A nagy érdeklődésre és a turizmusra való tekintettel az utóbbi években szokássá vált, hogy kulturális műsort szerveznek a délután folyamán, ami tartalmasan kitölti az időt az esti bálig. A fellépések sorát a Torockói fúvószenekar nyitotta meg, majd a Kincsásó valamint az Aranykalász Néptánccsoportok következtek, majd Bartis Zoltán és zenekara lépett színpadra, legvégül pedig az Orotvai komák stand-up comedy-je, humoros előadása alatt hágott tetőfokára a jókedv. A farsangi bálban a minőségi zenét a népszerű Kéknefelejts együttes szolgáltatta.
Arról, mit jelent a farsangtemetés a mai fiatalok számára, illetve hogyan befolyásolja a turizmus ezt a hagyományt, a település unitárius lelkipásztorát, Csécs Márton Lőrinczet kérdeztük, aki egyszemélyben a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese is. „Nehéz kérdés, a válasz az talán még nehezebb, ugyanis a 21. században azért picit másabbak a mozgató erők, mint néhány évtizeddel, évszázaddal ezelőtt. Én nagy tisztelettel vagyok a farsangtemetést megszervező fiatalok iránt, ugyanis évről évre ezt bevállalják. Ez pedig azt jelenti, hogy ragaszkodnak ahhoz, ami az övék, akarják, hogy ez a szokás, hagyomány tovább éljen. Én bízom abban, hogy részint át is fogják venni a hagyományt, lehet, hogy majd idővel megszakadhat ez az egész, akárcsak a betlehemezések karácsony időszakában, de majd újra lehet kezdeni, amikor ismét autentikussá tud válni” – mondta a lelkész.
Csécs Mártonnal arra is kerestük a magyarázatot, hogyan választják ki a szervezők a farsangtemetés napját, hiszen újabban megesik, hogy böjti időszakban kell azt megtartani, bár az unitárius Torockón ez nem túl nagy „szentségtörés”. A lelkipásztor elmagyarázta: a farsangtemetés időpontjának eltolódása a szocializmus idején kezdődött, mert a böjtnek a kezdete gakorta hétközben esett. Ezt megelőzően, a farsangolást a húshagyókedd és hamvazószerda közötti szűk idősávban kellett megtartani, és tartották is, egészen a kommunizmusig. Amikor tiltani kezdték a megszervezését, egyfajta megoldásként áttették a farsangolást a legközelebbi hétvégére. Aztán, amikor már a legközelebbi hétvégén sem lehetett megtartani, akkor elmaradt egy ideig. Az 1989-es fordulat után, a farsangtemetés hagyománya pár évtizedes kimaradás után újból feléledt.
„Most van egy másfajta nyomás az egész rendezvényen, mégpedig az, hogy ez egy attrakció, és emiatt is kitolódik időben az esemény, hogy közelebb legyen a turisztikai szezon megnyitásához. Mondhatni bedarálta magát a hagyományt ez a kereslet-kínálat. Eredetileg ugye volt és van jelenleg is egy üzenete a farsangtemetésnek: temetjük a telet, lejárt a könnyedségnek, a lazaságnak az időszaka, most következik egy olyan pár hét, amikor megvonunk magunktól bizonyos dolgokat, de csakis azért, hogy majd újra meg tudjunk erősödni. Most ezt az eredeti tartalmat, a farsangtemetés eredeti szerepét lecserélte valami más. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül rossz a változás, hanem, hogy mások a szempontok. Lehet úgy is mondani, hogy a szakrális része maradt ki belőle, de inkább a kereslet-kínálat az, ami szabályozza, illetve hozzáidomították a turizmushoz, hogy kinek mikor jó a megszervezése. Nem élvez első számú prioritást, a fiatalok akkor szervezik meg, amikor van rá idejük.
De ezért én nem tudom elítélni a fiatalokat, inkább hálás vagyok azért, hogy továbbviszik a hagyományt. Az más, hogy ilyen formában már nem szerves része az életünknek, hanem egy olyan ünnepi része, amikor megmutatjuk, hogy nekünk ilyenünk is van. Életvitelszerűen már kevésbé tartozik hozzánk, ellenben ez a miénk volt, nem mondtunk le róla, de már nem tölti be ugyanazt a szerepet. Akárcsak a népviselet: ha nem is a mindennapokhoz, de a vasárnapi élethez hozzátartozott, most meg csak alkalmanként kerül elő az a kevés népviselet, ami még megmaradt.
Nagyon kevés olyan dolog van, ami még szervesen hozzátartozik a közösségi élethez, illetve a közösség identitáshoz, és ahhoz nekünk kötelességünk ragaszkodni. De nem mereven, hanem úgy, hogy – divatos kifejezést, a reziliencia fogalmát használva – reziliens módon, tehát rugalmasan együtt éljünk azzal a valósággal, amiben vagyunk, abban a korban, amiben vagyunk, és ugyanakkor mindazzal együtt, amit a múltból hoztunk” – vonta le a következtetést Csécs Márton lelkész-esperes.
A szerző felévtelei
