Pedig iskolába járni jó. A ma iskolába induló gyerekeknek pedig talán még jobb, különösen az ötödik osztályosoknak. Ők ugyanis az első évfolyam, amelyik nemcsak az elemiben, hanem a középiskolában is új módszer szerint bővítheti román nyelvtudását, a 8. osztály végi szakaszzáró vizsgán, majd az érettségin pedig differenciált tételek alapján mérik fel tudásukat. Van tehát minek örülni.
A felhőtlen boldogságra azonban még sincs okunk, hiszen a tanügyi rendszerben – a folyamatos újítások ellenére vagy amiatt – problémák vannak. Elég csak arra gondolni, mi mindent használunk, nem használunk fel az iskolában tanultakból a mindennapok során. 17 évnyi tanulás során például nem tanítottak meg arra, hogyan bánjak a pénzzel, hogyan osszam be az időmet, milyen kötelességeim és jogaim vannak munkavállalóként, hogyan kell adóznom stb. A sort hosszan lehetne folytatni. Az iskolában tanultak még mindig távol állnak a hasznos tudástól. Ugyanúgy, ahogyan az elméletben elképzelt oktatás, a mindennapokban zajló munkától. Differenciált tanterv, ami alapján a diákok felkészültségéhez lehetne igazítani a tananyagot, még várat magára.
A tanárok helyzete sem jobb, a rengeteg adminisztratív munka elveszi az időt és energiát pontosan attól, ami miatt ezt a hivatást választották: az oktatástól és neveléstől. Ugyanakkor az alacsony fizetések sem jó motivációs tényezők.
Olyan már-már nevetséges visszásságokat is találni a rendszerben, mint például a készülő testnevelés-tankönyv. Egy másik példa, hogy egyik ismerősöm magyar nyelv és irodalmat „cu predare limba romana”, azaz román nyelven kell(ene) tanítson.
Újdonságok és újítások vannak tehát, de még mindig számtalan strukturális, tartalmi problémákkal küzd az oktatás.
Sok minden kell ahhoz tehát, hogy a gyerekek olyan iskolába járjanak, ami hasznos tudással látja el őket, és aminek a kezdetét alig várják. Mi is alig várjuk azt az időt, amikor gyerekeink csillogó szemekkel, ujjongva kiáltanak fel: Apa, kezdődik!
