(A borítókép Biró István felvétele)
A pokolban minden fordítva van, a hazugságügy-minisztérium virágzik, és minden percre jut egy kedves ártatlansággal elkövetett csíny, ördögi móka. A szemrevalóan rosszcsont ördögfiak és ördögleányok válogatott gyötrelmekkel kínozzák a kárhozott lelkeket, akik például vacsorára pókot, ebédre szögesdrótot kapnak, és ez még egy igen-igen szelíd bűnhődésfajta.
Ízig-vérig kolozsvári előadás. Az alapjául szolgáló könyvet Orbán János Dénes írta 2004-ben Kolozsváron a Hajnal negyedben, majd idén a darab szövegkönyvét is, amihez az opera munkatársa, Venczel Péter komponált zenét. A szöveg hemzseg a kacagtató szójátékoktól, kár, hogy – legalábbis ahol mi ültünk – nehezen lehetett érteni a kórusdalok szövegét, és ebben a román felirat sem segített, már csak azért sem, mert a speciális román betűk hiánya miatt a nagy pörgésben a kappanhájat simán kókuszvajnak olvastam (unt de cocos vs. unt de cocoş), de legalább eggyel több okom volt nevetni... Nem egyszerű a kortárs zenét egyből dallamosnak találni, ám Venczel Péter nyitánya első hallásra siker (vigyázat, ez az egész cikk erősen szubjektív nézői megítélés!), és akadt még néhány hasonlóan rögtön fülbemászó dal, például a vissza-visszatérő rock and roll a pokoli buliban, valamint Mefisztofélia és Mefisztó „szerelmes” búcsúvallomása, bár ott az élményt jelentősen fokozta Laczkó Vass Róbert és Hary Judit imádnivaló kettőse. Érdekes az ördög (ugyebár kötelezően negatív) szerepében látni az énekeseinket, színészeinket, de különösen Hary Juditot, aki pozitív hősnői szerepköréből kimozdulva isteni (pardon, nem káromkodom többé!) ördögfeleség, fiatal éveit méltatlanra pazarló, első ifjúságát elemésztett, férjébe határozottan nem szerelmes anyóstípus minden szeretnivalóságával és nevetnivalóságával. A tinédzserszereplő Ábrahám Gellért visszatérő alakja a sétatéri színpadnak, hangszíne erős kontrasztban áll az egész miliővel, jó látni fel-felvillanó ördögfiókaságát, bár az előadást beharangozó sajtóértekezleten előrevetített jellemfejlődést nem követhetjük végig – ennek kidolgozására a háromfelvonásos előadás során pergő cselekményben nincs is idő, sőt Búbocska a rövidebb második felvonásban fel sem tűnik, de a harmadikban szembesülünk azzal, hogy már nem ugyanaz a gézengúz, jóval „bölcsebb”. Különösebben nem hiányzott, nem is biztos, hogy szükséges egy ilyen folyamatot kidolgozni ebben a meseműben. Búbocska földi társa, Madarász Lóránt pokoli bohóc Kutykuruttya igazi tréfamester. Nem hagyták ki a menny-pokol ellentétet, még azt a szentségtörést is elkövetik, hogy egy közismert zsoltár (hadd legyen meglepetés) dallamára énekelnek ördögi nótát. Béres László felesleges túlzásokkal nem túlbonyolított rendezésében erősek a karakterek, szerethetők a szereplők, mozgalmasak a jelenetek, Jakab Melinda hozta a pörgős koreográfiát. Ezzel a zenés ördögmese kiválóan teljesíti a színpad alapvető szerepét: két és fél óra szórakozás, amelynek végén ráadásul jókedvűen távozik a közönség – szó ami szó, ránk fér...
Sikerült a történetet a mienkké tenniük, a vicceket akár mi is mondhattuk volna, a csínyeket mi is elkövethetjük, mi is túljárhatunk a másik eszén, jó volt az a csipkelődő „pokoli-földi” hangulat. Kulcsár Szabolcs, a zenekar karmestere is bevállalta a „rokonságot”: a tapsrendben kivillantotta ördögszarvacskáit. Hiányoltuk az operabemutatók végén megszokott ünneplő virágkosarat a színpadról, bár alighanem megfutamodásra bírta volna a többtucatnyi ördögöt az émelygősen csöpögős virágbűz. Esetleg egy hatalmas tál ínycsiklandozó ganajas sütemény...
Következő előadás: május 27., vasárnap, 11 óra.
(A fotók forrása: az előadás műsorfüzete)
