Bolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Tarr Béla és Krasznahorkai László
Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi döntése értelmében, így kisbolygó viselheti Kubovics Imre geológus, Krasznahorkai László író és Tarr Béla filmrendező nevét – közölte a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont az MTI-vel.

Közleményük szerint az IAU február 23-i döntése értelmében kisbolygót neveztek el az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, a januárban elhunyt Tarr Béla filmrendezőről, valamint a 101. életévében járó Kubovics Imre geológusról.

A névötleteket Sárneczky Krisztián, a budapesti ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumának tudományos munkatársa nyújtotta be, aki számos kisbolygót és több szupernóvát is felfedezett már.

Tájékoztatásuk szerint Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat, amelyek eddig csak ideiglenes számjelzéssel szerepeltek a nemzetközi nyilvántartásban. A kisbolygók a csillagász javaslatára most nyerték el végleges nevüket.