(Fotók: Pusztán Viola, Szabadi Péter)
A darabot Lovassy Cseh Tamás rendezte, a zenei betanítást Szabadi Ildikó, a líceum zenetanára végezte el, a táncokat Jakab Melinda koreográfus tanította be, a jelmezek Gábor Zsófia munkáját dicsérik, a produkció dramaturgja Kiss Tünde volt. Lévay Szilveszter és Michael Kunze darabjának premierje 1999-ben volt Németországban, a magyarországi bemutatóra pedig 2003-ban került sor. Azóta eltelt másfél évtized, de a darab „begyűrűzött” Erdélybe. Mivel tudomásom szerint erdélyi hivatásos színtársulat eddig még nem mutatta be a darabot, ezért a diákok és mentoraik vállalkozása annál is dicséretesebb.
Mozart (Filep Gergő) és apja, Leopold (Kerekes Ákos), Nannerllel (Szász Gabriella)
A gyerekek és általában a fiatalok produkcióit látva-hallgatva ellágyul az ember szíve. Bárhogy is teljesítsenek, a nézőben és a szakemberben állandóan ott motoszkál a tudat, hogy az előadókat nem erre képezték ki. És mégis: ott áll előttünk annyi fiatal, aki szívét-lelkét beleadva képes művészi élményt létrehozni és közvetíteni. Teszik mindezt dicséretre méltó fegyelmezettséggel és odaadással. Sőt: profizmussal. Az Apáczai-líceumnak ez már az ötödik produkciója, és Szabadi Ildikó folyamatosan egyre „magasabbra teszi a lécet”. Tanítványai (a Mozart szereplői nem csak az Apáczai-líceum diákjai közül kerültek ki) pedig évek óta bizonyítanak. Bizonyítják tanáruknak, hogy képesek megfelelni az elvárásoknak, képesek több száz órát próbálni, zeneszámot tanulni. Pedig ők is csak olyan gyerekek és fiatalok, mint több ezer társuk. De a napi tanulás, esetleg kikapcsolódás mellett a próbákra, a szereptanulásra is szakítanak időt. Vagy lehet, számukra ez az igazi kikapcsolódás?
Mozart a gyermekkori önmagával (Szabadi Vilmos)
A fiatalok „belakták a színpadot”; gesztusaikat, mozdulataikat természetesség és magabiztosság jellemezte. Egyrészt igyekeztek teljesíteni a rendező kéréseit, másrészt azt is elképzelhetőnek tartom, hogy saját ötleteikkel is gazdagították az általuk életre keltett figurát. A musical, mint zenés műfaj sajátos énektechnikát követel, amit el kell sajátítani. De nem ördöngösség, főleg mert a fiatalok szeretik ezt a műfajt, és szívesen is éneklik. Ebben az életkorban lezárult ugyan a fiúk hangjának mutálása, ám ez még mindig nem garancia arra, hogy a hangjuk „szalonképes”. A tizenéves lányok hangja sem alakult még ki. A musicalben viszont sokat kell énekelni. Ezért tökéletes hangzás nem várható el, főleg akkor nem, ha az előadók zenetudománya többnyire kimerül az iskolai zene- és kórusórákon megszerzett ismeretekben. A fiatalok és mentoraik tudatában lehettek ennek az akadálynak. A fentebbiek figyelembe vételével elégedettek lehetünk a zenei teljesítménnyel is.
Teljesült a rendező azon óhaja is, amelyet a bemutató előtti sajtótájékoztatón közölt: a mai fiatal felnőttek kötöttségek nélküli életét, céljaikat, döntéseiket akarták közelebb hozni a közönséghez. Tehát nem csak Mozart életét és vívódásait vitték színpadra, hanem saját generációjuk problematikáját is.
Constanze (Török Gazsi Kitti) és Mozart (Filep Gergő)
Rövid újságcikk terjedelme nem elegendő arra, hogy minden szereplő teljesítményét külön értékeljük, álljon itt hát a főbb szereplők neve: Filep Gergő Zsombor (Mozart), Kerekes Ákos (Leopold Mozart, a zeneszerző apja), Szász Gabriella (Nannerl, Mozart lánytestvére), Török-Gazsi Kitti (Constanze Weber, Mozart felesége), Váradi Tímea (Cäcilia Weber, Constanze anyja), Nitu-Mányoki Dániel (Fridolin Weber), Nagy Gellért (Colloredo hercegérsek), Zsigmond László (Arco gróf), Palocsay Johanna (Waldstätten hercegnő), Horváth Márton (Emanuel Schikaneder), Sárosi Áron (Antonio Salieri), és a gyerekszereplők: Szabadi Vilmos (a gyermek Mozart), Szabadi Zsófia (a gyermek Nannerl), Németh Bianka Petra (gyermek Waldstätten).
Salieri (Sárosi Áron)
Jakab Melinda táncművész, koreográfus már többször bizonyította tehetségét, rátermettségét. Most újra megbizonyosodhattunk afelől, hogy a fiatalokkal is tud bánni. A gyerekek felszabadultan, szépen táncoltak. Jó munkát végzett a dramaturg Kiss Tünde is, a kihagyott jelenetek miatt nem sérült a darab mondanivalója, és egy hosszabb előadás még jobban kifárasztotta volna a fiatal előadókat. Gábor Zsófia ötletes, könnyen mozgatható díszletelemei és kosztümjei szemet gyönyörködtetőek.
A fiatalok előadása messze túlmutat azon, amit iskolai színjátszásnak nevezünk. Nem csak azért, mert a darabot igazi színpadon adták elő. Nem csak azért, mert ez a musical talán még több munkát és felkészülést igényelt, mint az előzőek. A gyerekek teljesítménye az, ami átlendítette az előadást a művészi megvalósítás, a profizmus terére. Reménykedhetünk, hogy lesz az előadók között olyan, aki a színművészet, magánének vagy akár rendezői pálya felé irányul. De ha életük végéig a színház, az opera és a koncerttermek hűséges látogatói maradnak, az lesz az igazi nyereség. Nekik és a közösségnek egyaránt.
